A „különleges katonai hadművelet” kezdetével az orosz társadalomban olyan folyamatok indultak el, amelyek alapvetően változtatják meg annak eddig ismert működési elveit. Az elhúzódó háború a politikai rendszert egyre elnyomóbbá tette, ami együtt járt a háborút övező kommunikáció és elvrendszer átalakulásával. Arról, hogy az orosz társadalmat, így a társadalmi szerződést miként formálta a több, mint 400 napja tartó háború, Andrej Kolesznyikov, a Carnegie Endowment for International Peace Eurázsia Központjának kutatója írt.
Ahogy Alekszej Makarkin és Peter Oppenheimer tanulmánya¹ is bemutatja, a modern Oroszországban egyfajta szocioökonómiai folyamatokon alapuló társadalmi szerződés alakult ki: amennyiben a rezsim biztosítja az alapvető jólétet a társadalom számára, annak tagjai nem kritizálják a nagypolitikai döntéseket. Ez az orosz rendszer egészét átható modell az utóbbi hónapokban megdőlni látszott: a háború elhúzódásával egyre súlyosabbá váló gazdasági nyomás, valamint a részleges mozgósítás terhe (https://danubeinstitute.hu/hu/blog/racionalis-lepes-putyin-reszerol-a-reszleges-mozgositas) közvetlenül kezdték érinteni az összes társadalmi réteget. Ennek eredménye, hogy
az elitek, különösen Putyin elnök, elvárják az orosz néptől, hogy osztozzanak a „különleges katonai művelet” megindításának felelősségében. A kollektív teherviselés kikényszerítése pedig – Kolesznyikov szerint - elindította Oroszországot a hibrid totalitarianizmus felé vezető úton.
A szerző azt állítja, hogy az összes társadalmi dimenziót érintik az invázió következményei, más-más aspektusból. A részleges mozgósítás során mobilizáltak és családjaik viselik a háború fizikai és pszichikai terheit, de a gazdagabb rétegekre is hatással van a konfliktus: a nagyobb cégek extra bevételének öt százalékát – Kolesznyikov információi szerint – be kell szolgáltatni az államnak.
A kollektív teherviselést a klasszikus „ők vagy mi” narratíva erősíti az állam részéről. Az állami propaganda már az invázió megindítása előtt is alkalmazta ezen kommunikációs elemeket, azonban azok az orosz közéletben sokkal korábbról eredeztethetők. A konfliktusalapú narratívák már a Szovjetunió idején is megjelentek, azonban a hidegháború során kerültek igazán középpontba. Ezek párosultak egy általános, közösen elérendő cél hangoztatásával: a kommunizmus állapotának elérésével. Ma ez a célkitűzés az Ukrajna, valamint a „kollektív Nyugatként” aposztrofált konglomerátum feletti győzelem.
Kolesznyikov szerint a háborús narratívákban végbement változás azt mutatja, hogy az invázió többé nem az elitek „különleges katonai művelete”, hanem a „nép háborúja”.
Ez az átalakulás az elhúzódó konfliktus következtében elengedhetetlen volt, hiszen mind a költségvetésre helyezett nyomás, mind az emberek pszichikai terheinek növekedése „megértést követel a társadalomtól”.
A szerző az orosz emberek viselkedésének elemzésére Albert Hirschmann 1970-ben kidolgozott elméletét alkalmazza. Hirschmann szerint a társadalmi attitűdök a kivonulás-tiltakozás-hűség fogalomhármassal jellemezhetők azaz, hogy negatív körülmények esetén egyes csoportok vagy elhagyják a rendszert, vagy ellenkezni kezdenek, vagy éppen ellenkezőleg, megnő a rezsim iránti konformitásuk². A hipercentralizált Föderációban a második opció gyakorlatilag teljesen ellehetetlenült, így főképp a kivonulás és a lojalitás attitűdjeit láthatjuk. Előbbit jól demonstrálja például a részleges mobilizáció bejelentése után bekövetkező rapid kivándorlási hullám.
Ennek ellenére a legnépszerűbb magatartás mégis a lojalitás, illetve annak növekedése.
A korábban fennálló társadalmi szerződés szempontjából ez logikus, hiszen az egyfajta apolitikusságot várt el az átlag állampolgártól. Ezzel szemben egyes rétegekben – Kolesznyikov szerint például az államigazgatásban – a lojalitás egyfajta megerősített behódolást hozott felszínre.
Összefoglalva tehát a narratívák megváltoztatása, valamint a kollektív háborús teherviselés lényegében határozza meg az orosz társadalom viselkedését, amelyben a lojalitás és a rendszer felé mutatott konformitás játssza a legnagyobb szerepet.
¹MAKARKIN, ALEKSEI, and Peter M. Oppenheimer. “The Russian Social Contract and Regime Legitimacy.” International Affairs (Royal Institute of International Affairs 1944-) 87, no. 6 (2011): 1459–74. http://www.jstor.org/stable/41306999.
²Hirschman, A. O. (1970). Exit, voice, and loyalty: Responses to decline in firms, organizations, and states (Vol. 25). Harvard university press.
Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.
Szemlézte: Szenes Eszter
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
