Tíz évig tartott az aranykor – írja Kevin D. Williamson, a National Review szerzője az amerikai hegemóniáról a kommunizmus bukása után. Állítása szerint az amerikaiak annyira belesüppedtek a győzelmi örömmámorba, hogy elfelejtették figyelembe venni a 19 iszlám fanatikust, akik 2001-ben átírták a történelmüket.
Williamson szerint az Egyesült Államok töretlen fejlődését megpecsételte a tény, hogy a Szovjetunió legyőzése után belekényelmesedtek a kialakulóban lévő szuperhatalmi pozíciójukba. Érvelését a szovjetek antifasiszta propagandája által indokolt, Kelet-Berlin köré emelt fal lebontásától indítja, amely esemény azóta nem csupán az amerikai, de a globális köztudat számára is a szabadság és az egyesülés szinonimájává avanzsált.
A kelet-berlini kivándorlást megállítani hivatott akadály 1991-ben tűnt el véglegesen, karöltve a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségével, amely a fent említett év novemberében hullott elemeire. A nyugati világ, jelesül az Egyesült Államok kultúrájában ez az esemény szimbolizálta a szabadság diadalát a diktatúra felett, a liberális demokrácia elsőségét a szocialista államokkal szemben. A hidegháború a nagybetűs Történelem részévé vált, és a „változás szeléről” énekeltek a rádióban.
Az Egyesült Államok győzött. Megteremtette a nemzetközi színtér fölötti feltétlen és megkérdőjelezhetetlen dominanciáját, a belügyekre fektette a hangsúlyt, elcsitítva azokat a hangokat, akik a külföldbe fektetett állami tőkét kívánták volna ismét az államon belül tudni.
Sorra nyertek választásokat azok a jelöltek, akik a hazai fejlesztéseket helyezték előtérbe. Ezzel párhuzamosan, Carter elnökség után az USA gazdasága exponenciális fejlődésnek indult, melyet tovább gyorsított az internet, illetve a high-tech gazdaság elterjedése.
A technológia, a szabadság, a vállalkozó szellem és a rendelkezésre álló befektetési tőke kombinációja olyan mértékben erősítette fel az egyének gazdasági szerepét, hogy az bármely Fortune 500 vállalkozással felvehette volna a versenyt.
A cikk szerint ezt az aranykort törte derékba Oszama bin Ladenék 2001. szeptember 11-ei támadása az ikertornyok ellen, kicsivel több, mint egy évtizeddel a berlini fal lebontása után. Egy a belső fejlődésre összpontosító, önmagát nemzetközi hegemóniában tudó nemzet biztonságérzetét támadták meg és találták telibe. A 2017-ben is tapasztalható, meglehetősen paranoiás légkör a szerző szerint nem sokban különbözik a hidegháborúban tapasztaltakkal, amikor a kisiskolásoknak azt tanították, hogy termonukleáris támadás esetén bújjanak a pad alá.”
Williamson arra a következtetésre jut, hogy az Egyesült Államok megkérdőjelezhetetlen szuperhatalmi státuszából fakadó gazdasági robbanása lehetővé tette számukra, hogy egy nagyobb, erősebb jóléti államot hozzanak létre, nem gondolva arra, hogy biztosítsák is a fejlődés fenntarthatóságát. Számtalan párhuzamot von a második világháború és a hidegháború utáni időkből, amellyel alátámasztja, hogy Amerika megismételte korábbi hibáját: „a hatalmas vörös seregek fölött aratott győzelmünk akkora hatást gyakorolt ránk, hogy elfelejtettük figyelembe venni a 19 iszlám fanatikust, akik átírták a történelmet.”
Szemlézte: Kiss Bíborka
