Hszi Csin-ping 2012. november 15-én került a Kínai Kommunista Párt, így a Kínai Népköztársaság élére. Néhány héttel hatalomra kerülésének 10. évfordulója előtt rendezik meg a Párt huszadik, jubileumi kongresszusát, amelyen Hszit második alkalommal választhatják újra Kína legfőbb vezetőjének. A kongresszust megelőzően érdemes összefoglalni Hszi hatalmának 10 évét, amely lényegében határozza meg Kína közeli – és talán távoli – jövőjét. A legfontosabb trendeket Jo Inge Bekkevold (Norwegian Insitute for Defence Studies) Kína-szakértő tekintette át a Foreign Policy-ban.
A Párt huszadik kongresszusa már önmagában jubileumi eseményt jelez, azonban jelentőségét növeli, hogy Hszi Csin-ping harmadszor kaphat felhatalmazást az kínai állam irányítására. Annak ellenére, hogy a centralizáció új méreteket öltött Hszi évtizedes uralma alatt, Kína nemzetközi rendszerben betöltött szerepét - saját erősségein és korlátain kívül - külső tényezők is befolyásolják. Ezzel szemben Hszi esetleges következő ciklusának trendjei az elmúlt évek gyakorlataiból fognak származni, amelyet – Bekkevold szerint - 4 jellegzetesség határoz meg.
Az első és talán legfontosabb, hogy Kína nem rejtegeti többé a hatalmát.
Hszi 2012-ben szemléletváltást hajtott végre, hiszen célja, hogy a kínai nemzetet újra naggyá tegye. Ezt a 2017-es pártkongresszuson kiegészítette a dengi visszafogott külpolitikával való szakítás egyértelmű deklarációjával. Hszi alatt minden bizonnyal megerősödött Kína, mind katonai, mind gazdasági értelemben – annak ellenére, hogy utóbbi területen az elmúlt 2 évben visszaesés volt megfigyelhető a pandémia következtében. Miszerint Hszi Mao után az egyik leghosszabb ideje hatalmon lévő vezető, karaktere meghatározta az elmúlt időszakot. Ahogy Bekkevold fogalmaz:
Amint Mao Kína imperializmus alól való felszabadításának, Deng pedig a gazdasági csodának a szimbóluma, Hszi pedig felépítette saját karakterét, mint Kína régi-új nagyhatalmiságának jelképét.
A második elem Kína öntudatos külpolitikájának kifejlődése, valamint a kényszerítő diplomácia jelenségének megjelenése. Hszi hatalomra kerülése óta Kína területi vitákkal kapcsolatos konfliktusai központi szerepet kapnak, amihez hozzájárul, hogy az ázsiai ország hadereje – különösképp a flotta tekintetében – kifejezetten látványos fejlődésen ment keresztül. Hadseregét ráadásul rendszeresen használja is, hiszen – annak ellenére, hogy Kína nem hadviselő fél egyetlen fegyveres konfliktusban sem – az érdekébe eső területeket, valamint az itt jelen lévő erőket folyamatos nyomás alatt képes tartani. Jól példázza ezt Tajvan esete. Ezen felül az egyének szintjén is megmutatkozik a magabiztos kínai szemlélet, az úgynevezett „farkas harcos diplomácia” (wolf warrior diplomacy) a diplomaták viselkedését illetően.
A harmadik sarokköve Hszi tízéves hatalmának az ideológia középpontba kerülése.
A hatalom, így mind a gazdaság, mind a politika centralizálása nem csupán önmagában szolgálja a rezsim biztonságát, hanem a társadalom nyugati gondolatoktól való elzárásával összefüggésben is.
Ehhez hozzá tartozik az internet korlátozása, az NGO-k működésének ellehetetlenítésére vonatkozó szabályozások, valamint a demokratizálódás általános elnyomása (például Hong Kongban) is. Az ideológia előtérbe kerülésével kéz a kézben jár a kínai nacionalizmus, valamint a sinocentrikus világkép megerősödése.
Negyedik tényezőként a szerző a külpolitikai döntéshozatal centralizálását említi. Bekkevold szerint Kínában a kilencvenes és a kétezres évek folyamán kifejezetten fragmentált, sokszereplős külpolitikai döntéshozatali mechanizmus volt megfigyelhető, amely során számos kisebb-nagyobb szereplő beleszólhatott a külügyek alakításába. A recentralizáció bizonyos mértékig egészséges egy Kínához hasonló méretű nagyhatalom esetében, azonban annak túlzott formája komoly veszélyeket rejthet a racionalitás szempontjából. (Erről korábban itt írtunk)
A jövőt illetően Bekkevold két lehetőséget tud elképzelni. Az egyiket a kontinuitás jellemzi, miszerint Kína követi az eddig kialakult trendeket. A másik szcenárió a külpolitika és a gazdasági fejlődés jelentősége között kialakult egyensúly eltolódását hozhatja.
Elképzelhető, hogy – hasonlóan az amerikai geopolitikai dominancia másik megkérdőjelezőjéhez, Oroszországhoz – a külpolitikai érdekek felül fogják írni a gazdasági eredmények fontosságát.
Összességében az elmúlt 10 év Hszi-politikája fontos trendek kialakításával jelölte ki Kína útját. A centralizáció, a külpolitikai öntudatosság, valamint a katonai erő fejlesztése olyan elemek, amelyek olyannyira képesek voltak megerősíteni az országot, hogy a nemzetközi térben képes legyen felvenni a versenyt az Egyesült Államokkal. Egy következő Hszi-ciklus eldöntheti, hogy Kína nyíltan felvállalja-e a globális dominanciára való igényét.
Szemlézte: Szenes Eszter
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
