„Olyan érzésem van, mint 2022 februárjában, amikor csapatoszlopok közeledtek városomhoz, Kijevhez, úgy érzem, közeleg az apokalipszis. Akkoriban az oroszok miatt aggódtam. Az elkerülhetetlen halálomra gondoltam, a katonákra, akik rám teszik a kezüket, és csak azért kínoznak, mert ukrán vagyok”- nyilatkozta Veronika Melkozerova a Politiconak. A brüsszeli lap a háború kitörésének 2 éves évfordulója alkalmából készített összeállítást.
Köztudott, hogy Ukrajnában növekszik a bizonytalanság érzése, a megosztottság és az aggodalmak. A beszámolók alapján sokan úgy érzik, 2 évvel ezelőtt a többség szurkolt az ukrán embereknek és az ukrán nemzetnek. Ma ez már olyannyira megváltozott, hogy az emberek reakciója értelmezhetetlen ezekben szituációban, nem tudják mit mondjanak. Ahogy a cikk írója fentebb is fogalmazott, úgy néznek rá, mintha „gyógyíthatatlan beteg lenne”.
A háború miatt növekvő nyomás egyre szélesíti az ország megosztottságát. Növekszik a feszültség az ukránok különböző csoportjai között: azok között, akik a hadseregben szolgálnak, azok között, akik maradtak, de nem harcolnak és akik elhagyták Ukrajnát, a háború elől menekülve.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint a teljes körű invázió kezdete óta több mint 6,3 millió ukrán menekült el az országból. Közöttük van Taisiia Semenova, egy 27 éves digitális marketing szakember, aki jelenleg Portugáliában él. Két nappal a háború kezdete után, február 26-án hagyta el Ukrajnát.
Manapság úgy érzi, óvatosnak kell lennie a szavaival. Felkavarhatják az Ukrajnában maradt embereket az ő mindennapjai, tapasztalatai, nyilatkozatai, hiszen ameddig ő Portugáliában talált némi nyugalmat, az Ukrajnában maradt emberek folyamatos támadásokat élnek át.
Ahogyan fogalmaz: „Az emberek azt mondhatják: könnyű mondani valamit a pálmafák alól, ezért gyakran úgy döntök, hogy egyáltalán nem osztom meg a gondolataimat. Így folytatta: „ukránként, aki maradt, megértem a helyzetét.
Egy, az országban maradt ukrán közben arról beszélt a lapnak, hogy két év telt el a teljes körű invázió megindítása óta –
két év, amikor semmit sem tudott tervezni anélkül, hogy ne aggódott volna egy esetleges rakétacsapás vagy légitámadás miatt.
Hozzátette: „minden alkalommal, amikor felkapcsolom a villanyt vagy meleg vizet engedek a lakásomban, egyszerre érzem magam áldottnak és bűntudattal telinek. Tavaly télen túléltük az áramszünetek sötétjét és hidegét, pedig a Kreml meg akart minket fagyasztani, hogy megadjuk magunkat.”
A nehéz körülmények ellenére a többség továbbra is úgy gondolja, hogy érdemes harcolni. Úgy látják: minél sikeresebb és hatékonyabb lesz az ukrán hadsereg, annál több érvük lesz a tárgyalások során.
A Politico emlékeztet: az ukránok a háború első két hónapjában szinte segítség nélkül megmutatták, hogy készen állnak megküzdeni a Föld második legnagyobb hadseregével. Bátorságukon elképedve a világ katonai és pénzügyi támogatással válaszolt, ami segített visszavenni az oroszok által elfoglalt terület mintegy 50 százalékát. A beáramló segítség, a szabad világ elsöprő támogatása és – legfőképpen – egységük arra késztette az ukránokat, hogy elhiggyék: győzni tudnak. Ma ugyanakkor külső szemlélőként ezt már egyre nehezebb elhinni – teszi hozzá a brüsszeli lap szerzője.
Szemlézte: Béres Nikolett
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
