2021.06.04.

Blog

Az ENSZ ismét vizsgálatot indít Izrael ellen, és elbocsátotta az IDF védelmében felszólaló Palesztin ENSZ vezetőt

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa ismét bemutatta, hogy valójában korántsem az emberi jogok igazi védelmét szolgálja, hanem különböző érdekek alapján működik.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa ismét bemutatta, hogy valójában korántsem az emberi jogok igazi védelmét szolgálja, hanem különböző érdekek alapján működik.

A tanács május 27-i különleges ülésén megszavazta azt a pakisztáni kezdeményezést, amely szerint vizsgálatot indítanak Izrael április óta elkövetett „háborús bűntetteivel” kapcsolatban. Az eredetileg emberi jogokat védő tanács tíz nappal azután hozta meg a kettős mércén alapuló döntést, hogy a Hamász egy hét leforgása alatt több mint 4300 rakétát lőtt Izraelre, melyből 680 saját területén, palesztin arabokat megsebesítve, Gázában robbant fel. Habár a vizsgálatot még csak most indították, az emberjogi főbiztos, Michelle Bachelet már előre kinyilvánította annak eredményét: szerinte Izrael háborús bűncselekményeket követett el Gázában.

Sokakban felmerülhet a kérdés, mégis hogyan lehet, hogy Izrael önvédelmét a nemzetközi világszervezet Emberi Jogi Tanácsa háborús bűncselekményként állítja be, miközben a Hamász súlyos emberi jog sértései felett ilyen egyértelműen szemet huny. A szembetűnő kettős mércét az is tökéletesen bemutatja, hogy a döntést olyan emberi jogokat rendszeresen sárba tipró tagállamok szavazták meg, mint Kína, Szomália, Banglades, Burkina Faso stb. Önmagában az is jó kérdés, hogy az említett országok miért kapnak tagsági státuszt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában holott saját országukban sem tudják megvédeni és biztosítani az alapvető emberi jogokat.

Az ENSZ Tanácsa teljesen követi a radikális baloldal céljainak eléréséhez használt kirekesztő eszközöket.

Nem csak, hogy kettős mércén alapuló döntést hozott, hanem az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező ügynökség vezetőjét, Matthias Schmalet is eltávolította pozíciójából, miután a vizsgálatra reagálva azt merte nyilatkozni az izraeli médiának, hogy „nem vitás, hogy az IDF az előző hónap támadásai során valóban precízen célzott célpontjaira és nem szándékosan lőtt civilekre.

Annak ellenére, hogy a vezető kiemelte, hogy szerinte az Izraeli Haderő támadásai azért elég gonoszak és kegyetlenek voltak, Gázában mégis tömegek mentek tüntetni Schmalet ellen, miután a vezetőt az ENSZ „ideiglenesen” elbocsátotta. Az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező ügynöksége azonban nem tartotta elegendőnek ezt a lépést, ezért

még külön Twitter bejegyzésekkel is megnyugtatta a világot, hogy nem értenek egyet az eltávolított vezető véleményével. A bejegyzéseikben a többi közt kijelentették, hogy semmiféle magyarázat nincs a civilek meggyilkolására.

Az ENSZ ügynökség azonban elfelejtette megemlíteni, hogy hány gázai civil életet ontott ki és tulajdont rombolt le a Hamász, mikor Izraelre kilőtt rakétáik közül 460 sikertelenül gázai területen robbant fel. Ahogy ezt már egy korábbi, a konfliktus elemző cikkünk egyikében is említettük, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa és a szervezet Palesztin ügynöksége természetesen azt sem híreszteli, hogy a Hamásztól eltérő módon az izraeli hadsereg mindent megtesz azért, hogy időben tájékoztassa az embereket, arról hogy hagyják el a terroristák által használt épületet. Emellett számos más módszerrel is jelzik a civilek számára a támadást pontos helyét és időpontját.

A ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén felszólalt a UN Watch civil szervezet vezetője, Hillel Neurer is, aki beszédében a következőkkel bírálta a világszervezet döntését:

Az Egyesült Nemzetek Szövetségét a háborúk megakadályozására hozták létre. Mégis a szervezet mai egyoldalú ülésén egy előre meghatározott cél érdekében indít vizsgálatot, mellyel éppen az ellenkezőjét éri el: a háború szorgalmazóinak oldalát támogatja.

Az Irán által támogatott Hamász célja, hogy delegitimálja Izrael államának létezését. Ennek érdekében a terrorszervezet Izraeli városokat támad meg Gázából és azzal sem törődik, hogy milyen szenvedést okoz ezzel Gáza lakosainak. Az emberi jogokkal foglalkozó tanácsnak el kellene ítélnie a Hamász bűncselekményeit. Miért nem említi meg a mai rendelet, hogy az utóbbi hetekben a terrorszervezet Gázából több mint 4300 rakétát lőtt ki izraeli zsidó civilekre? És azt a tényt miért fedi el a Tanács, hogy a Hamász kettős háborús bűnt követett el azzal, hogy amellett, hogy civil emberekre lőtt ki rakétákat, a támadásokat is civil lakta területekről hajtotta végre? És azt miért nem említi meg, hogy a Gázai szegény lakosok számára szánt több millió dolláros nemzetközi támogatásokat a Hamász 250 mérföldnyi terroralagút építésére használta? Valamint arról miért nem esett szó, hogy a Hamász világszerte terrorszervezetként van számon tartva, és elsődleges célja a zsidók kiirtása, melynek érdekében például május 7-én egy gázai tüntetésen a Hamász vezetője arra buzdította a palesztin tömeget, hogy „késsel vágják le a zsidók fejét”? Végül pedig Elnök Asszony, ha az ENSZ valóban a terrorizmus és a rasszizmus ellen küzd, akkor miért nem esett szó a rendeletben arról, hogy az utóbbi két hétben a palesztin párti tüntetők Londontól Los Angelesig zsidókat súlyosan megvertek, zaklattak és megfenyegettek?” – zárta mondandóját a UN Watch civil szervezet vezetője, Hillel Neurer

ensz_diagr.jpg
Saját szerkesztés a UN Watch adatai alapján


Azonban mint látható, nem ez volt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának első olyan különleges, sürgető ülése, amelyen Izrael elítéléséről döntöttek. 2006 óta ez volt a 9. különleges ülés, amelynek Izrael volt a témája, eközben

az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa nem hívott össze különleges ülést, hogy néhányat említsek: Kína, Egyiptom, Irán, Észak-Korea, Törökország és Pakisztán elítéléséről.

Az ENSZ évek óta számot ad Izrael-ellenességéről, ugyanis szinte minden évben többször ítélte el Izraelt, mint bármelyik emberi jogokat súlyosan földbe tipró államot. Ahogyan a népszerű izraeli aktivista, Hananya Naftali is említette videójában:

A zsidó állammal világszerte úgy bánnak, mintha az a föld legsúlyosabb problémája lenne.

 Az ENSZ egyoldalúsága azonban ismét bemutatta, hogy a radikális baloldal kettős mércéje alapján működik, vagyis míg az érdekeinek megfelelő csoportok és nemzetek emberi jogaival foglalkozik, addig számos súlyos igazságtalanság és szenvedés felett szemet huny.

Szemlézte: Morvay Sáron