Blog

Az Európai Unió és a birodalmiság: paradoxon vagy a közeljövő valósága?

A birodalmak felemelkedése, tündöklése, és bukása – csak úgy, ahogy Paul Kennedy klasszikusa¹ is mutatja – meghatározta az emberiség elmúlt évszázadait. A 21. század kezdetén az imperializmust letűnő fenoménnak tekinthettük, amely azonban – legkésőbb 2022. február 24-e óta – reneszánszát éli. Arról,…

A birodalmak felemelkedése, tündöklése, és bukása – csak úgy, ahogy Paul Kennedy klasszikusa¹ is mutatja – meghatározta az emberiség elmúlt évszázadait. A 21. század kezdetén az imperializmust letűnő fenoménnak tekinthettük, amely azonban – legkésőbb 2022. február 24-e óta – reneszánszát éli. Arról, hogy mit jelent a birodalmiság, ez hogyan illeszthető be a geopolitikai Nyugat attitűdjeibe, és miként látható ez az orosz-ukrán háború kontextusában Timothy Garton Ash, az Oxford Egyetem Európa-tanulmányokkal foglalkozó professzora értekezett a Foreign Affairs hasábjain.


Az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni invázióját a nyugati szakértői körök gyakran nevezik imperialista, birodalomépítő céllal indított háborúnak, hiszen a területszerzés és a befolyási szféra kiterjesztése alapvető politikai célja a Moszkva kezdeményezte offenzívának.

Ez azonban ellentmondásos helyzetet hoz létre, hiszen – Ash szerint – megalapozza a kontinens, és szűkebb értelemben az Európai Unió posztimperialista jövőjét.

A Szovjetunió felbomlását követően az utána maradt birodalom „rövidesen visszavágott”. Mindez a transznyisztriai konfliktus kiéleződésével kezdődött, amikor a 14. hadsereg beavatkozott az oroszpárti szeparatisták oldalán a moldovai haderő ellen. Ezen intervenció egy olyan kvázi-állam kialakulásával zárult, amely jelentősen függ Moszkvától, és kockázatként értékelhető mind Moldova, mind Ukrajna szempontjából. Miközben az orosz külpolitika egyre nyugatellenesebbé – és revízióssá – vált, Európa egyre inkább a „birodalmak” megszüntetésére, az azokból való nemzetállamok kialakítására fókuszált, ezt mutatja például Csehszlovákia békés, vagy éppen Jugoszlávia háborúval járó felbomlása. Ez – Ash szerint – együtt járt a geopolitikai Nyugat expanziójával is, amelyben a fordulópontot a 2008-as grúziai háború kirobbanása hozta el, amit az ugyanezen évben sorra kerülő NATO-csúcstalálkozó előzött meg. Az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének tagjai ekkor Bukarestben konzultáltak, amelynek eredményeként kijelentették, hogy Ukrajna és Grúzia a NATO tagjai lesznek, azonban ezen célkitűzés teljesítésének határidejét nem szabták meg.

Ezzel a döntéssel – Ash véleménye szerint – a Nyugat vezető hatalmai a lehető legrosszabb szituációba kerültek: egyszerre növelték a putyini vezetés fenyegetés-percepcióját, miközben nem adtak biztonsági garanciákat az említett államoknak.

Ez a jelenség a Nyugat terjeszkedésének megtorpanását hozta, amelynek súlyát növelte az európai közvélemény expanziós kimerültsége is.

A szerző szerint az ukrajnai konfliktus eszkalációja csakugyan egy hasonló fordulópontot hoz Európába, ami „megnyitja az utat” a további keleti bővítés előtt. Ezt két szempontból, a NATO és az EU aspektusából érdemes vizsgálni. Az Európai Unió törekvései már 2022 júniusában látszódtak, amikor Ukrajna és Moldova is tagjelölti státuszt kapott. A NATO-hoz való csatlakozást azonban számos tényező megnehezíti – többek között a megszállt régiók következtében fennálló területi konfliktus – azonban a szerző szerint Biden elnök kijevi látogatása egyértelműen mutatta, hogy a háború csak Ukrajnának biztosított biztonsági garanciákkal érhet véget. Henry Kissinger Davosban korábban helyeselte Ukrajna, Grúzia, és Moldova felvételét a Szövetségbe, tekintve, hogy az országok semlegessége nem hozta meg a kívánt eredményt, nem segített a fegyveres konfliktus elkerülésében.

A keleti bővítésre irányuló törekvések tehát – Ash szerint – minden eddiginél átfogóbb integrációra kényszerítették az EU-t, mind a politika, mind a gazdaság, mind pedig a kisebb közösségek szintjén.

Az Európai Unió átalakulása két fő kérdést vet fel: az Oroszországhoz való viszony, valamint az integráció fenntarthatóságának problémáját. A szerző Timothy Snyder gondolatait idézi, miszerint az EU kontra Oroszország probléma gyakorlatilag az integráció és a birodalmiság közötti döntést jelenti. Előbbi azonban nem végső állapotot tükröz, hiszen a nemzetállamok integrációja egy folyamat része. Így felmerül a kérdés, hogy az Unió tekinthető-e birodalomnak.

Dimitro Kuleba ukrán külügyminiszter korábban úgy fogalmazott, hogy az EU bővítésével „elsőként kísérlik meg egy liberális birodalom kiépítését”. Ezt alátámasztja, hogy – amennyiben nem vesszük figyelembe a szó negatív konnotációját és annak bő értelmezésében gondolkodunk –

az EU a birodalommá válás útján halad, hiszen ennek kiemelten fontos jellemzői a szupranacionalitás, a jog, valamint a hatalom.

Ash végső következtetése tehát az, hogy az EU nevezhető posztimperialista birodalomnak, amely az egyébként csakugyan posztimperialista birodalomként értelmezhető Egyesült Államok oldalán „igyekszik megakadályozni az orosz birodalmiság visszatérését, valamint a kínai imperializmus felemelkedését”.

¹Kennedy, P. (2010). The rise and fall of the great powers: economic change and military conflict from 1500 to 2000. Vintage.

Szemlézte: Szenes Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon