Blog

Az ifjabb Kennedy kiszállt a versenyből és Donald Trump elnökségét támogatja

John F. Kennedy néhai elnök unokaöccse, Robert F. Kennedy Jr. függetlenként indult az amerikai elnökválasztáson, azonban bejelentette, hogy felfüggeszti a kampányát és azt, hogy Donald Trump republikánus párti elnökjelöltet támogatja. 

John F. Kennedy néhai elnök unokaöccse, Robert F. Kennedy Jr. függetlenként indult az amerikai elnökválasztáson, azonban bejelentette, hogy felfüggeszti a kampányát és azt, hogy Donald Trump republikánus párti elnökjelöltet támogatja.

Korábbi cikkünkben foglalkoztunk már azzal, hogy a harmadik jelöltként induló Robert F. Kennedy Jr. mindkét párt esélyeit kockáztathatja, hiszen bizonyos államokban a Republikánus és a Demokrata Párttól is elvonhat szavazókat, amelyeknek döntő jelentősége lehetne a szorosnak ígérkező választás végeredményére.

A Kennedy család mély demokrata gyökerekkel rendelkezik és évszázadok óta fontos szerepet játszik az amerikai politikában,

azonban Robert F. Kennedy Jr. elhatárolódik a baloldali tömörüléstől, mert szerinte régen a szabadságért és a munkaért harcolt, azonban napjainkban a háború, a cenzúra és a korrupció pártja lett.

Bejelentése szerint a hagyományosan demokrata többséget hozó államokban marad jelöltként a szavazólapokon, viszont tíz ingadozó államban visszalép, hogy ne veszélyeztesse ezeken a helyeken a választási eredményt Donald Trump számára.

Robert F. Kennedy Jr. a napokban Donald Trump rendezvényén is megjelent, ahol az amerikai népesség egészségügyi helyzetének romlásáról beszélt, és az élelmiszeripar szigorúbb szabályozását javasolta.

Sokan úgy gondolják, hogy a Kennedy családon átok ül, mert sok tragédia tépázta meg az Írországból származó befolyásos famíliát. Robert néhány éven belül édesapját és nagybátyját, az Egyesült Államok első katolikus elnökét John Fitzgerald Kennedy-t is elvesztette. A meggyilkolása a leghíresebb politikai merénylet, amelynek pontos körülményei máig megválaszolatlanok. Az ügy kivizsgálására kongresszusi bizottságot hoztak létre, amelynek tíz hónapos nyomozása szerint Lee Harvey Oswald egy „magányos tettes” volt, és nem állt mögötte semmiféle politikai vagy más csoportosulás. Ezt a kijelentést az amerikai társadalom nagy része nem fogadja el.

Joe Biden nyilvánosságra hozta az akták egy részét, amelyből kiderült, hogy a CIA lehallgatta a merénylő telefonhívását, amelyben a mexikóvárosi szovjet nagykövetség egyik őrével beszélget oroszul. Az is kiderült, hogy Oswald Kubába készült emigrálni, amelyhez szerette volna megszerezni a szükséges dokumentumokat. Érdekesség az, hogy az amerikai hírszerzés már két hónappal a merénylet előtt lehallgatta a gyilkost

Az ügy végére most Donald Trump szeretne pontot tenni, ha megválasztják elnöknek, mert egy független bizottság által nyilvánossá tenné az összes aktát.

De vissza az elnökválasztási kampányhoz! Felmérések szerint Kamala Harris növelte a népszerűségét augusztus elejétől, sőt át is vette a vezetést. Az egyértelmű, hogy a Demokraták új jelöltjének nagyobb a népszerűsége, mint a visszavonulót fújt Joe Bidennek, de a verseny így is nagyon szoros a Republikánus jelölttel szembe,n ezért messzemenő következtetéseket egyelőre nehéz levonni.

Forrás: The New York Times

A határok biztonságát, a szólásszabadság és a háborúk lezárását hangsúlyozó Robert F. Kennedy és Donald Trump erőinek egyesítése virágzó lehet, ha valóban sikerül átcsoportosítani a szavazókat, azonban még sok tényező játszhat szerepet az őszi választások eredményében.

Szemlézte: Tóth Zsombor

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon