Blog

Az új keleti blokk születik? – Putyin és Kim találkozásásának háttere

Észak-Korea államfője, Kim Dzsongun és az orosz elnök, Vlagyimir Putyin találkozójára bizonyos értesülések szerint ebben a hónapban kerül sor, a tervek szerint Oroszországban.

Észak-Korea államfője, Kim Dzsongun és az orosz elnök, Vlagyimir Putyin találkozójára bizonyos értesülések szerint ebben a hónapban kerül sor, a tervek szerint Oroszországban.

A rendkívüli találkozó fő kérdése az ukrajnai háborúra közvetlen hatással lenne – a felek ugyanis Moszkva felfegyverzését vitatnák meg, észak-koreai segítséggel.

Kim ritkán utazik külföldre, ezért tervezett találkozója orosz partnerével rendkívülinek számít – ez lenne továbbá első útja a pandémia kezdete óta. A The New York Times értesülései szerint Kim az észak-koreai fővárosból, Phenjanból utazna golyóálló vonattal a Csendes-óceán partján fekvő Vlagyivosztokba.

Putyin azt akarja, hogy Kim beleegyezzen tüzérségi lövedékek és páncéltörő rakéták szállításába Oroszországnak, míg Kim azt szeretné, ha Oroszország fejlett technológiát biztosítana Észak-Koreának műholdak és nukleáris meghajtású tengeralattjárók fejlesztésére. Kim élelmiszersegélyt is kérne elszegényedett nemzete számára.

A személyes találkozó és Kim utazásának híre egy olyan kritikus időszakban érkezett, amelyben az Egyesült Államok többször fejezte ki aggodalmát a két ország elmélyülő kapcsolata miatt – nem sokkal azt követően, hogy Oroszország közös katonai gyakorlatok kivitelezéséről is tárgyalt Észak-Koreával.

Miért ne, ők a szomszédaink. Van egy régi orosz mondás: nem te választod meg a szomszédaidat, de jobb, ha békében és harmóniában élsz velük."

– idézte az Interfax hírügynökség Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert. Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e közös hadgyakorlat a két ország között, azt mondta, hogy "természetesen" tárgyalnak róla.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség korábban Dél-Korea hivatalos hírszerző ügynökségére hivatkozva azt írta, hogy Sojgu, aki júliusban Phenjanba látogatott, azt javasolta Kimnek, hogy országaik Kínával együtt tartsanak haditengerészeti gyakorlatot.

Míg a tárgyalások Észak-Korea számára mindenképp előnyösnek tűnnek, Oroszország hasonlóan nyerhet velük. Andrej Lankov, a szöuli Kookmin Egyetem Észak-Korea szakértője szerint bármilyen megállapodás valódi hadi és gazdasági jelentősége megkérdőjelezhető, egy bizonyos mértékű katonai kooperáció és az oroszországi észak-koreai vendégmunkások számának megnövekedése azonban mindenképp várható. Továbbá

nem elhanyagolható a találkozó szimbolikus jelentősége sem – mint politikai üzenet, egyértelműen jelezné, hogy a két ország nem maradt teljesen magára.

Moszkva számára "alapvetően arról van szó, hogy jelzést küldjön Washingtonnak, hogy Oroszország továbbra is képes bajt okozni az Egyesült Államoknak Kelet-Ázsiában" – mondta Lankov. Észak-Korea esetében is hasonló az indíték; az USA regionális térnyerésével, és a Japán - Dél-Korea - Egyesült Államok hármas katonai- és gazdasági együttműködés mélyülésével Kim "meg akarja mutatni, hogy vannak barátai".

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője augusztus 30-án azt mondta, hogy az Egyesült Államok aggódik a két ország közötti fegyvertárgyalások előrehaladása miatt.

Az USA nemrég szankciókat vezetett be három olyan szervezet ellen, amelyeket azzal vádolt, hogy kapcsolatban állnak az Észak-Korea és Oroszország közötti fegyverüzletekkel.

A dél-koreai külügyminisztérium pedig közölte, hogy figyelemmel kíséri a fejleményeket, és kijelentette, hogy az ENSZ tagállamai nem sérthetnek meg szankciókat – beleértve a fegyverüzleteket, hiszen azok az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait szegnék meg.

"Különösen az Észak-Koreával való katonai együttműködésnek, amely aláássa a nemzetközi közösség békéjét és stabilitását, nem szabad megtörténnie." – jelentette ki egy szóvivő egy tájékoztatón.

A Kreml a múlt héten közölte, hogy Moszkva el kívánja mélyíteni "kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatait" Phenjannal, egyik közeli hidegháborús szövetségesével – és azon maroknyi ország egyikével, amely támogatja Ukrajna egyes részeinek orosz annektálását.

Észak-Korea 2006 óta hat nukleáris kísérletet hajtott végre – ebből négyet Kim Dzsongun regnálása alatt – és számos egyéb rakétát is tesztelt. Az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea egyhangúlag állítják, hogy egy újabb atomkísérlet bármikor bekövetkezhet.

ekoreai_raketak.png

Oroszország és Észak-Korea partnersége komoly fenyegetést jelent nemcsak a régiónak, hanem az egész nemzetközi közösségnek.

A két ország a modern diplomáciában szokatlan módon a titkos tárgyalások, az elhallgatott találkozók és a zárt ajtós megbeszélések útján igyekszik előre jutni. Együttműködésük a térség amerikai jelenlétét és hozzávetőleges fölényét megingathatja, Kína helyezkedése pedig tovább sodorhatja a régiót a káosz felé.
A fegyverszállítási tárgyalás megvalósulása és annak sikeressége pedig fontos következményekkel járhat az Ukrajnában 2022 óta zajló háborúra nézve.

Felmerülhet a kérdés, hogy a két ország közeledése egy új „keleti blokk” kiépítéséhez vezethet-e vagy a partnerség csak ideiglenes, stratégiai okokból merült fel? Annyi bizonyos, hogy mindkét ország erősen elszigetelt és nemzetközi szinten kiközösített helyzetben van, ellenérzésük Washingtonnal szemben pedig közös nevezőre hozza őket, így a kooperáció ötlete nem meglepő. Együttműködésük sikeressége azonban kérdéses – figyelembe véve, hogy a két ország nem teljes bizalommal fordul egymás felé, nemzetbiztonsági és stratégiai okokból.

Kim és Putyin ’barátsága’ tehát ingoványos talajra építkezik.

Hogy a megegyezés sikeres lesz-e vagy Kim a vélt pillanatnyi orosz kiszolgáltatottságot kihasználva megpróbál-e többet kérni, mint amennyit felajánlanak, az a holnap kérdése lesz. Az Egyesült Államok folyamatos vészjelzései azonban nem elhanyagolhatók – Oroszország és Észak-Korea ilyesfajta kooperációja az ENSZ által felállított nemzetközi rendszer alapelveit támadná meg és annak szerepét, kompetenciáját és ezzel szükségességét vonná kétségbe.

Szemlézte: Pálházi-Nagy Fanni

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon