Blog

Biztosan rossz dolog az obstrukció?

Mi lenne, ha a demokraták felhagynának az obstrukcióval? − teszi fel a kérdést David French a National Review-ban.

Mi lenne, ha a demokraták felhagynának az obstrukcióval? − teszi fel a kérdést David French a National Review-ban.

French a filibuster nevű obstrukciós eszközről ír, amit nagyon régóta alkalmaz mind a két nagy párt az amerikai politikában − ha éppen ellenzékben vannak. Ilyenkor végeláthatatlan beszédeket, szónoklatokat tartanak, hogy ezzel is húzzák az időt egy-egy megosztó vita lezárása helyett.

A National Review szerzője szerint rég véget ért az az időszak, amikor a demokraták és a republikánusok nagy többsége össze tudott állni egy-egy nagy törvényalkotás konszenzusos megszavazására. Ma már az uralmon lévő párt próbál egymaga átnyomni egyoldalú törvényjavaslatokat az amerikai törvényhozásokon.

Ezeket az egyoldalú, nagy átalakítást célzó javaslatokat aztán sokszor obstrukcióval töri meg, lassítja le az ellenfél.

French szerint ha a filibustert megszüntetnék a demokraták, akkor az egyre polarizáltabb amerikai politikában az egyik oldal kevesebb akadállyal tudná egy ciklusban megvalósítani radikalizálódó programját, míg a következő ciklusban a másik párt ugyanolyan gyorsan tudná megszavazni a homlokegyenest ellenkező szabályozásokat, fegyvertartástól az egészségügyig.

A szerző felhívja a figyelmet azokra a kutatásokra, amelyek a republikánusok és demokraták teljes szétszakadását mutatják a különböző témák és értékek skáláján.

„Ideiglenes, vékony többségek felhasználása nagy nemzeti reformokra olyan, mintha gyufával játszanánk a benzineskanna mellett” − írja French. Szerinte csak több keserűséget, megosztottságot és instabilitást hozna a radikális váltakozás

David French végül amellett áll ki, hogy a filibusteres obstrukció enyhíti az amerikai választások tétjét, egy olyan eszköz ez, ami korlátozza a hatalom koncentrációját és időt hagy a jelentős reformok átgondolására − ezért meg kell őrizni azt a jövőben is.