Blog

Boris vagy Nigel: kire szavazzon, aki Brexitet akar?

Decemberben újabb általános választásokra kerül sor Nagy-Britanniában, ami felveti a kérdést: kire szavazzanak azok, akik mihamarabb kint akarják látni az országot az Európai Unióból? Douglas Carswell, a UKIP volt képviselője megadta a választ a Spectator hasábjain.

Decemberben újabb általános választásokra kerül sor Nagy-Britanniában, ami felveti a kérdést: kire szavazzanak azok, akik mihamarabb kint akarják látni az országot az Európai Unióból? Douglas Carswell, a UKIP volt képviselője megadta a választ a Spectator hasábjain.

Carswell nemcsak UKIP-képviselő volt 2017-ig, hanem a párt egyetlen választott képviselője is. Ezek utána azt várná az ember, hogy a UKIP utódjára, a Brexit Pártra való szavazásra buzdít majd. Ennek viszont pont az ellentettjét teszi, és meg is mondja, hogy miért. Reális esély a Brexitre ugyanis csak úgy fog megvalósulni, ha decemberben Boris Johnson újra mandátumot szerez, mégpedig többséggel, figyelmeztet Carswell. Csak a Johnson-kormány lehet elég erős ahhoz, hogy a maradni kívánó képviselőket legyőzze, akik ezután is mindent meg fognak tenni, hogy az EU-ban tartsák a szigetországot.

Minden szavazat a Brexit Pártra tehát csak Johnson esélyeit rontja, így távolabb viszi Nagy-Britanniát a Brexittől. Ezen kívül, amikor Nigel Farage, a BP elnöke bejelentette, hogy minden körzetben indít képviselő-jelöltet, ha csak a miniszterelnök nem lép vissza a frissen született egyezségtől, azt úgy is lehetne értelmezni, hogy a BP bent tartaná az országot az Unióban még legalább hat hónapig.

Igen, jól hallották, amíg Johnson 90 nap múlva végleg tető alá hozná a Brexitet, addig maga a Brexit Párt az, amelyik tovább húzná az egész cirkuszt. Páran viszont mindenképp egyet fognak érteni azzal, amit Farage mond, és Johnson egyezségét „árulásként” könyvelik el, amit persze nem támogathatnak. Carswell viszont ezt teljesen másként látja.

A Johnson által kötött egyezség szerint Nagy-Britannia kilép az egységes piacból, a vámunióból, az európai bíróságok hatásköréből és az integrált mezőgazdasági és halászati szférából is. Egyszóval lehetővé teszi, hogy az ország teljes mértékben maga döntsön a költségvetéséről, a határairól és a törvényeiről, vagyis mindent megkap, amiről a Brexit kampány szólt – mindent, amit egy szuverén ország élvezhet.

Farage természetesen tisztában van vele, hogy Johnson egyezsége megfelel az elvárásoknak. Pontosan ezért nem is azt kritizálja, inkább jövőbeli dolgokkal foglalkozik, amelyeket esetleg negatívan befolyásolhat ez a mostani döntés. Közben sehogy nem tudja eldönteni, mit is képviseljen, hiszen kevesebb, mint két hét van a jelölési időszak végéig, de még azon gondolkozik, egyáltalán indítson-e jelölteket vagy sem.

Talán páran erős déjà vu-t éreznek a BP kampányirodájában, mintha már lettek volna valamikor ilyen helyzetben, jegyzi meg Carswell, aki a 2015-ös általános választásokra gondol. Akkor a UKIP hasonlóan magas népszerűségnek örvendett a közvélemény kutatók szerint, mint most a BP, mégis, nemhogy a többséget nem szerezte meg, hanem mindössze csak egy helyet kapott, a szerzőét.

Persze annak a választásnak más volt a tétje. A UKIP egy képviselővel is elérte célját, hisz' sikerült rávennie David Cameron miniszterelnököt, hogy tartsa meg a kilépésről szóló referendumot. Cameron a Remain győzelmébe vetett teljes bizalommal hozta meg a döntését, a többi pedig már történelem.

De ugyanez a harcos, függetlenségi párt most miért megy neki annak a miniszterelnöknek, aki tényleg végig akarja vinni a programját? Az embernek, aki a hivatalos Leave-kampányt vezette? Talán pont ez Farage frusztrációjának az oka. „Most már Boris és nem Nigel az, akire ’Mr. Brexit’-ként néznek, és Nigel vissza akarja kapni a szerepét, de ez soha nem fog sikerülni. ”

Szemlézte: Orbán Tamás