2020.12.29.

Blog

Börtönbe került a szaúdi nőjogi aktivista

Közel hat év börtönbüntetésre ítélték Loudzsain al-Hadhlúl szaúdi nőjogi aktivistát.

Szaúd-Arábia egyik legismertebb nőjogi aktivistáját öt év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték, homályosan megfogalmazott, terrorizmushoz kapcsolódó vádak alapján. Al-Hadhlúl szabadon engedéséért különböző jogvédő szervezetek is felszólaltak, ami miatt erős nemzetközi nyomás nehezedett Rijádra.

Loudzsein al-Hadhlúlt még 2018-ban tartóztatták le több nőjogi aktivistával együtt, akik azért kampányoltak, hogy a nők is vezethessenek autót Szaúd-Arábiában. A letartóztatását követően egyébként nem sokkal engedélyezték a nőknek az autóvezetést. Loudzsain évek óta emberi jogi harcot vívott hazájában és bírálta a szaúdi „gyámügyi” rendszert, amely nem engedélyezi a nőknek a férfi gondviselő nélkül történő ügyintézést, utazást és egyéb tevékenységeket.

A Human Rights Watch és az Amnesty International beszámolói alapján a 2018-ban bebörtönzött nőket − köztük al-Hadhúlt is − bántalmazták, kínozták és szexuálisan zaklatták. Szaúd-Arábia tagadta ezeket a vádakat.
A Human Rights Watch információi szerint al-Hadhúlt először emberi jogi érdekérvényesítéssel kapcsolatos „bűncselekményekkel” vádolták, később azonban módosítottak a vádon és terrorizmussal kapcsolatos tevékenységért ítélte el Szaúd-Arábia hírhedt bűnügyi bírósága. A felhozott vádak között többek között a „külföldi propaganda terjesztése”, „internet használata a közrend megzavarására”, valamint bizonyos egyénekkel történő rendszerellenes együttműködés szerepeltek.

A Sabq szaúdi állami hírportál szerint al-Hadhúl beismerte az ellene felhozott vádakat a bíróságon − ahol kizárólag az ügyész, a vádlott, a szaúdi Emberi Jogi Bizottság képviselője és a helyi média vettek részt. Ennek ellenére a 31 éves aktivista már régóta, még rácsok mögül is, szókimondóan nyilatkozott az emberi jogok védelméről Szaúd-Arábiában. Éhségsztrájkba kezdett a bebörtönzése ellen, valamint a bebörtönzött női aktivistákkal együtt elmondta a szaúdi bíróságon, hogy maszkos férfiak kínozták és szexuálisan bántalmazták őket a kihallgatások során.
„Amennyiben visszavonja a kínzásokkal kapcsolatos vádakat, úgy mérsékelik a börtönbüntetését, ám ezt Loudzsein nem hajlandó megtenni” − nyilatkozta a fiatal nő családja.

Noha még több tucat szaúdi nőjogi aktivista van börtönbe zárva vagy vár tárgyalásra, al-Hadhúl esete azért váltott ki ekkora figyelmet, mert egyedül az ő ügyét tárgyalták a terrorizmussal foglalkozó büntetőbíróságon. Az ő esete jól példázza Mohammed herceg kettős stratégiáját: a régóta megígért társadalmi reformok bevezetését, valamint a változásokat régóta szorgalmazó aktivistáknak a visszaszorítását és megfélemlítését.

Al-Hadúl aktivizmusát számos emberi jogi szervezet ismeri el, nemzetközi újságok írnak róla és már Nobel díjra is jelölték.

Szemlézte: Papp Lídia

Forrás