Blog

Brexitet népszerűsítő kampányt indít a brit Konzervatív Párt?

Az Egyesült Királyság kormányának miniszterei között teljes az egyetértés azzal kapcsolatban, hogy még november folyamán egyességre kell jutni az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnéséről – adta hírül a BBC News.

Az Egyesült Királyság kormányának miniszterei között teljes az egyetértés azzal kapcsolatban, hogy még november folyamán egyességre kell jutni az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnéséről – adta hírül a BBC News.

Az Egyesült Királyság hivatalosan 2019. március 29-én hagyja el a 28 országból álló európai tömörülést, de eddig a feleknek nem sikerült hivatalos, kétoldalú megállapodásra jutniuk. A BBC birtokába jutott dokumentum szerint a kormány mindent el fog követni, hogy ne kelljen tovább húzni az egyeztetéseket.

A kiszivárgott dokumentum arról is számot ad, hogy miként lehet a brit parlament és a nemzet egésze számára megfelelően „tálalni” a végső megállapodást. A narratíva szerint a cél az, hogy a kabinet szerény módon, de ugyanakkor általános sikerként tudja elkönyveli a megállapodást, ezzel elnyerve az ország törvényhozásának támogatását. Így egy olyan támogató légkört tudnak teremteni maguk körül, amivel a brit kormánypárt egyenlőséget tud tenni a brexit megállapodás és a referendumon kinyilvánított népakart között.

A Konzervatív Párt által vezetett kormány és annak szóvivője nem erősítette meg a dokumentumban leírt terveket és az irat hitelességét sem, mondván, „tisztán látszik, hogy a félregépelésektől és nyelvtani hibáktól hemzsegő dokumentumot nem a kormány készítette”. A szóvivő ugyanakkor nem cáfolta, hogy a kormány átfogó tervet készített volna annak érdekében, hogy népszerűsítse a jövőben megköttetendő megállapodást a brit polgárok körében.

Újságírói kérdésre az ellenzéki Munkáspárt a dokumentummal kapcsolatban több éles kritikát is megfogalmazott. Hilary Benn, a Brexit Bizottság baloldali elnöke szerint a jobboldali vezetésnek végre egy átfogó javaslat- és megoldócsomagot kéne az asztalra tennie nem pedig azon gondolkodni, miként lehet politikai haszonszerzésre használni a brexitet. Benn a BBC megkeresésére úgy nyilatkozott, „előbb szülessen végre egyezség az Európai Unió és az Egyesült Királyság között, elég utána elgondolkodni azon, hogyan lehet a meghozott döntéseket a polgárok számára is érthetővé tenni”.

Szemlézte: Gergi-Horgos Mátyás