A március 22-i terrortámadások sajtóvisszhangjában visszatérő motívum Belgium hibáztatása a történtekért. Többen addig mentek, hogy bukott államnak nevezték, amely teljesen felkészületlen volt a támadásokra. Ezek a vádak azonban nem csak alaptalanok, de megnehezítik a valódi felelősök megtalálását és így a későbbi támadásokra való hatékony felkészülést – írja Thomas Renard a Politicónak.
Aligha ismeretlen probléma a terrorizmus Belgiumban. A ’70-es és ’80-as években számos szélsőbaloldali és nacionalista csoport hajtott végre támadásokat, összesen körülbelül százat. A ’80-as évek közepén, amikor megerősödtek a szélsőséges muszlim csoportok, a kormány egy különleges osztagot hozott létre. A ’90-es években a rendőrség és a titkosszolgálat főleg az úgynevezett „iszlám nacionalistákra” koncentrált, mint például a beszédes nevű „Algériai Fegyveres Iszlamista Csoport” (Algerian Armed Islamic Group, GIA), amely Belgiumban is létrehozott sejteket pénzszerzés és toborzás céljából.
Az évek során egyre erősödő és egyre globálisabb veszély hatására új szintre emelkedett a terrorellenes harc. 1998-ban a belga, brit és olasz terrorelhárítók közös akciót indítottak az al-Kaidával kapcsolatban álló Mellouk hálózat ellen. Azóta az Iszlám Állam lett a Belgiumot leginkább fenyegető terrorszervezet. A hatóságok ezt már 2012-ben felismerték, amikor az ország radikalizált muszlim fiataljai elkezdtek Szíriába utazni, hogy csatlakozzanak a dzsihádhoz. A harcolni indulók száma hónapról hónapra nőtt, és egy évvel később beigazolódott a félelem: Belgiumban történt az első a dzsihádból visszatérő európai állampolgár által elkövetett terrortámadás: a francia állampolgárságú Mehdi Nemmouche négy embert ölt meg a Brüsszeli Zsidó Múzeumban.
Renard szerint a belgák a lehetőségeikhez mérten felkészültek a támadásra. Tény, hogy a többszintű kormányzás megnehezíti a kormány egységes és gyors fellépését, de nem Belgium az egyetlen szövetségi állam a földön és számos gyakorlati eszköz segít ellensúlyozni a kormányzási forma e régóta ismert hátrányát. Úgy tűnik, hogy a párizsi és brüsszeli terrortámadásokért egy vagy két, főleg Belgiumban működő terrorista sejt felelős; de számos hasonló sejt működik a többi tagállamban is, és attól, hogy most épp ez akciózott, még nem lesz Belgium az európai dzsihadista mozgalom központja.
Brüsszel számottevő muszlim kisebbség által lakott Molenbeek negyedéről a nemzetközi média a terrorizmus melegágyaként és úgynevezett „no-go területként” beszél (olyan terület, amelyre rendkívül veszélyes belépni, mivel felfegyverzett csoport tartja irányítása alatt, kivonva a rendőrség vagy katonaság hatásköre alól). Renard szerint azonban ez túlzás. Valóban nem a város legvonzóbb környéke és több radikalizálódott fiatal él itt, de ez nem magyaráz meg mindent. Európa tele van ilyen gócpontokkal, többek között azért is, mert a radikalizáció általában családi és baráti kapcsolatok révén terjed.
Belgium mérete ellenére az egy főre jutó legtöbb radikalizálódott fiatallal rendelkezik Európában, de a terrorelhárításra szánt források aránya ezt nem tükrözi − azonban hiba lenne bűnbakká tenni őket. 2015 januárjában, a Charlie Hebdo elleni támadás után például az ország keleti részén, Verviers-ben sikerrel számoltak fel egy épp támadásra készülő terrorista sejtet. A belga terrorelhárítók lehetőségeikhez mérten hatékonyan végzik a munkájukat, azonban a terrorizmus globális probléma, így hiba lenne egyetlen országot hibáztatni érte.
Renard szerint fontos tágabb kontextusban értelmezi a támadásokat, hiszen elsősorban nem Belgium, hanem egész Európa ellen irányultak. Ennek érdekében két fontos tényre hívja fel a figyelmet: egyrészt nem csak Belgiumot érte támadás. New York, Madrid, Párizs, Ankara, Beirut és Ouagadougou egyre ritkábban emlegetett példái mutatják, hogy ha egy eléggé nagy és felkészült radikális csoport tervez támadást, valószínűleg meg fogják találni a módját, hogy sikerrel járjanak. Másrészt pedig a brüsszeli és párizsi támadások utáni nyomozás számos nemzetközi kapcsolatot tárt fel a terroristák és bázisaik között, többek között Németországban, Görögországban és Olaszországban. Európa biztonsága közös probléma, és ezért közös érte a felelősség is. Ha meg akarjuk állítani a terroristákat, legalább olyan szorosan kell együttműködnie a tagállamok terrorelhárítóinak, mint a bennük működő terroristacsoportoknak.
Daniel Corsano
