Ahogyan blogunk egy korábbi írásából értesülhettünk, Chile visszahívta izraeli nagykövetét, miután az október 7-i terrorcselekményt követően Izrael ellentámadásba lendült. Farkas Dániel szerint a dél-amerikai ország döntésének hátterében olyan geopolitikai okok húzódhatnak meg, mint az arab országokhoz való közeledés vagy az USA külpolitikájának elutasítása.
Van azonban még egy olyan jelentős tényező, amely időről-időre szintén Izrael-ellenes lépésekre sarkalja Chilét, ez pedig nem más, mint az ország nagy számú palesztin és/vagy palesztin hátterű lakossága.
A téma kapcsán a The Guardian és más hírportálok sem mulasztják el megemlíteni, hogy a Közel-Keleten kívül Chile rendelkezik a legnagyobb palesztin diaszpórával, amelynek számát nem ritkán fél millió főre becsülik. A 2023-ban körülbelül 19 millió fős országban ötszázezer ember komoly tényezőnek számít, mivel felnőtt lakossága akár el is döntheti a chilei választások kimenetelét.
A palesztinok más közel-keleti bevándorlókkal együtt a 19. század második felétől kezdődően több hullámban érkeztek az országba. Annak ellenére, hogy elhagyták szülőföldjüket és többségük nem muszlim vallású volt,
hanem keresztény, mégis elutasítóan viszonyultak a zsidóság Szentföldre való bevándorlásához a 20. század első felében. Ahogy arról Jancsó Katalin, magyar latin-amerikanista „Közel-keleti bevándorlás Chilébe” című írásából értesülhetünk, a Mundo Árabe chilei-palesztin újság sem nézte jó szemmel az említett folyamatot és 1932-ben leközölte a Club Unión Árabe nevű arab egyesület levelét:
„Palesztinának egymilliós lakossága van, ebből 800 ezer fő arab népesség, mely kereskedelemből, iparból, mezőgazdaságból él, a haza gyarapodásáért dolgozik, hogy kikerülve az angol protektorátus alól teljes autonómiával kormányozhassa az országot. Az arab szellemiség nemzeti alapjaiból táplálkozik, jelentős fejlődésen megy keresztül több fázisban, amit a haladásellenes zsidóság csak akadályoz ahelyett, hogy az általuk is hangoztatott virágzó fejlődést elősegítenék. (…) Palesztina nem izraelita állam, és sosem lesz az. (…)”
A chilei arab újság sorait olvasva beláthatjuk, hogy a palesztinai arabok már 1932-ben is megvetően viszonyultak a zsidósághoz, haladásellenesnek állították be őket, míg saját magukra úgy tekintettek, mint a fejlődés letéteményeseire
és elvitatták a zsidó nép azon jogát, hogy a Szentföldön nemzeti otthonuk jöjjön létre. A helyzet napjainkban sincs másképpen. Noha a palesztin bevándorlók szorgos munkával egyre nagyobb befolyásra tettek szert Chile kereskedelmében majd az ipari szektorban is, ez még sem elégítette ki őket annyira, hogy lemondjanak a Szentföld bármely részéről is, ami azt jelenti, hogy az Izrael által 1967 előtt birtokolt földekre is úgy tekintenek, mint saját földjükre. Erre mi sem lehetne ékesebb bizonyíték, mint a dél-amerikai államban közismert palesztin futballcsapat, a Club Deportivo Palestino meze, amelyen látszólag egy Izrael állam területét jelző térkép van, ám a látszat csal. A csapat tagjai a kétállami megoldásos kompromisszumot elutasító módon viselik mezükön az általuk palesztin államként elismert terület térképét, beleértve a még az ENSZ által is Izraelnek tulajdonított területeket.
A már saját futballcsapattal és egyre növekvő gazdasági befolyással rendelkező közel-keleti és palesztin diaszpóra tehát könnyen Izrael vagy akár USA ellenes irányba terelheti a chilei politika fő sordát.
A szavazatmaximalizálás szempontjából a dél-amerikai állam politikusai könnyen kísértésbe eshetnek, hogy ugyanazokat a szólamokat visszhangozzák, mint amelyeket arab származású honfitársaik hallani akarnak. A 2021-ben megválasztott Gabriel Boric tehát minden bizonnyal saját népszerűségének növelése érdekében hívta vissza izraeli nagykövetét a Hámász és Izrael közti háború kitörését követően, sőt korábban még azt is hírül adta, hogy Chile palesztin nagykövetséggel fog rendelkezni.
A chilei elnök szavazatmaximalizálásra irányuló törekvése belpolitikai szempontból racionális magatartásnak tűnhet, ám az egyoldalú hozzáállás semmiképpen sem szolgálja a tartós békét. Természetesen más földjét mindig könnyebb lesz felosztani és távoli, minket nem érintő ügyekben könnyű igazságot tenni, ám ha Chile csakugyan a béke őre kíván lenni a nemzetközi politika színpadán, akkor először is megfontolhatná, hogy a csendes-óceáni háború (1879-1883) alatt Bolíviától elvett földeket visszaadja, hogy ez által a szomszédos latin-amerikai ország végre újra rendelkezhessen tengeri kijárattal.
Szemlézte: Zámbori Jonatán
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
