Blog

Csak a jéghegy csúcsa: akár 25 év börtönbüntetésre is számíthat Hunter Biden

Joe Biden amerikai elnök fia Hunter Biden akár 25 év börtönre is számíthat, mert eltitkolta a drogproblémáit fegyvervásárlás során még 2018-ban. Az eljárásban illegális fegyvervásárlás és -tartás három vádpontjában találták bűnösnek az esküdtek.

Joe Biden amerikai elnök fia Hunter Biden akár 25 év börtönre is számíthat, mert eltitkolta a drogproblémáit fegyvervásárlás során még 2018-ban. Az eljárásban illegális fegyvervásárlás és -tartás három vádpontjában találták bűnösnek az esküdtek.

A tárgyaláson megjelent Jill Biden, amerikai first lady, illetve meghallgatták az FBI szakértőjét is. Tanúvallomást tett Hunter Biden volt felesége Kathleen Buhle, aki húsz évig volt Hunter házastársa. Három gyermekük született, azonban 2016-ban elváltak, miután Buhle megelégelte férje botrányoktól hemzsegő életét, hűtlenségét és kábítószer-függőségét. A BBC szerint Biden volt párja, Zoe Kestan is vallomást tett a bíróságon, miszerint

először 2017 decemberében egy szórakozóhelyen találkoztak, ahol a férfi 20 percenként szívott cracket. 

Azt nyilatkozta, hogy kapcsolatuk során rendszeresen szemtanúja volt a kábítószer-abúzusnak. Az ügyészek bemutattak néhány terhelő bizonyítékot az esküdteknek, amelyeket állítólag Kestan készített. A fényképeken crackpipák láthatók azokban a szobákban, amelyekben Hunter Bidennel együtt tartózkodott. Egy másik felvételen Biden egy kádban volt egy ilyen eszközzel a kezében.

Hatalmas figyelem irányul a perre, ugyanis ez az első eset a történelemben, hogy egy éppen regnáló elnök fiát találják bűnösnek.

A hat férfiból és hat nőből álló testület úgy ítélte meg az ügyet, hogy Biden 54 éves fia tudatosan hazudott a fegyverigénylési űrlapon, amikor 2018 októberében betért egy Wilmington melletti fegyverboltba, ahol egy revolvert vásárolt. Hunter Biden eltitkolta, hogy kábítószerfüggő, ami az Egyesült Államokban kizáró körülmény fegyver vásárlásakor. A törvénybe ütköző módon vásárolt pisztoly 11 napig volt a birtokában, ezután Hallie Biden, Beau Biden özvegye próbálta eltüntetni a bizonyítékot, ezért kidobta egy kukába a fegyvert, amelyet a hatóságok könnyedén megtaláltak és beazonosítottak.

Nem ez az egyetlen ellene folyó nyomozás, ugyanis szeptember 5-én kezdődik a Los Angeles-i szövetségi bíróságon egy másik ügye, amelyben azzal vádolják, hogy 2016 és 2019 között 1,4 millió dollár szövetségi jövedelemadót csalt el.

Joe Biden azt nyilatkozta, hogy nem fog kegyelmet adni a fiának, annak ellenére, hogy elnökként ezt megtehetné.

Ez a két eljárás csak a jéghegy csúcsa a Hunter Biden bűnlajstromának. Az ítélet után a Donald Trump kampány szóvivője Karoline Leavitt azt nyilatkozta, hogy az ügy csak egy figyelemelterelés Bidenék további súlyos bűncselekményeiről. Marjorie Taylor Greene, Georgia 14. kongresszusi választókerületének képviselője és a Republikánus Párt tagja szerint a Biden család nagyobb bűnei továbbra is érintetlenül maradhatnak.

Kijelentéseiknek alapja 2020-ig vezethető vissza, amikor Joe Biden kampánycsapata nyomást gyakorolt volt CIA vezetőkre annak érdekében, hogy segítsék a demokrata elnökjelölt 2020-as kampányát és azért, hogy a Hunter Bidenhez köthető laptop botrányt eltussolják. Erről eskü alatt beszélt Mike Morell, a CIA korábbi ügyvivő igazgatója az amerikai Képviselőház igazságügyi testületének. Morell szerint Antony Blinken külügyminiszter, korábban Joe Biden kampánystábjának a tagja,

2020 októberében kérte meg a CIA egykori ügyvivő igazgatóját arra, hogy toborozzon össze 50 hírszerzőt, akik aláírnak egy levelet, melyben azt állítják, a Hunter Bidenhez köthető laptop és az azon fellelhető adatok ügye orosz dezinformációs próbálkozás, ezért az ott található információk hamisak.

A New York Post, amely eredetileg lehozta a mélyen elhallgatott esetet, arról számolt be, hogy számos amerikai hírportál közzétette a hamis állítást. Joe Biden is felhasználta az általuk manipulált hírszerzők valótlan nyilatkozatait az október 22-i Donald Trump elleni vitában. 

A bizonyos laptopról olyan dokumentumok kerültek elő, amelyekből kiderült, hogy Hunter Biden arra akarta felhasználni akkor még alelnöki pozícióját betöltő édesapja befolyását, hogy egy ukrán energiacég piaci helyzetét segítse, melynek igazgatósági tagja volt maga Hunter is.

A számítógépen több tucat bűncselekményről található bizonyíték, amelyek miatt nem indult eljárás Hunter Biden ellen. Ezt véleményezi Glenn Lee Beck amerikai konzervatív politikai kommentátor.

A 2024-es amerikai elnökválasztás a 60. elnökválasztás lesz az Egyesült Államok történetében, amelyet november 5-én rendeznek meg. A Biden-adminisztráció körül kibontakozó eljárások és botrányok árnyéka pedig csökkentheti a támogatottságukat. Magyarország szempontjából is fontos lesz a választás eredménye, hiszen Trump kormányzata alatt valódi szövetségesként tekintett hazánkra Washington, illetve az amerikai konzervatívok bátorító példaként tekintettek a magyarokra. Ám a mai progresszív adminisztrációról ez a szoros kapcsolat nem mondható el.

Szemlézte: Tóth Zsombor

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon