Blog

Csődöt mondhat a demokraták bevándorlási reformterve

Chuck Schumerék 8 millió zöldkártya kiosztását gyúrták volna bele a 3500 milliárdos költségvetési tervezetükbe, ám a Szenátus eljárási felügyelője úgy döntött, hogy a kiskapu kijátszása nem jogszerű. Mindeközben egy texasi demokrata polgármester kifakadt az adminisztrációra az egyre romló migrációs…

Chuck Schumerék 8 millió zöldkártya kiosztását gyúrták volna bele a 3500 milliárdos költségvetési tervezetükbe, ám a Szenátus eljárási felügyelője úgy döntött, hogy a kiskapu kijátszása nem jogszerű. Mindeközben egy texasi demokrata polgármester kifakadt az adminisztrációra az egyre romló migrációs helyzet miatt.

A 2020-as amerikai választások után idén egyértelműen a Demokrata Párt került kedvezőbb pozícióba Washingtonban, ugyanakkor az utóbbi hetekben jól érződött, hogy hatalma a fékek és ellensúlyok rendszerének, valamint a sovány kongresszusi többségnek köszönhetően közel sem korlátlan. Gondolhatunk például a nagy port kavaró texasi abortusztörvényre, amelynek hatályba lépését – a kormány legnagyobb tiltakozása ellenére – a konzervatív többségű, szövetségi Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta és amely komoly indulatokat váltott ki aztán a terhességmegszakítás támogatóiból.

Hasonló fejtörést okoz a demokraták számára a nagyszabású bevándorlási reformtervük áttuszkolása a Szenátuson. Hiába vannak ugyanis a Kongresszus mindkét kamarájában hajszálnyi többségben, a felsőházban (ahol jelenleg csupán Kamala Harris alelnök döntő szavazata billenti feléjük a mérleg nyelvét) a minimális kisebbségben lévő párt alaposan meg tudja nehezíteni riválisának dolgát a sokat vitatott obstrukció (filibuster) intézményével. Ez lehetőséget ad ugyanis a törvényjavaslatot nem támogató szenátoroknak, hogy korlátlan ideig magukhoz ragadják a szólás jogát, és ezáltal megakasszák a jogalkotói folyamatot. A patthelyzetet pedig ekkor nem egy 50+1-es, hanem egy 3/5-ös (60 szenátor a 100-ból) többséggel lehet feloldani.

A 3/5-ös szenátusi felhatalmazás hiányában az elnök nem képes maradéktalanul véghez vinni programtervét, hiszen sokszor kénytelen kompromisszumot kötni az ellenzékkel a megalkotandó törvényeket illetően.

Nem véletlen, hogy a pártalapon megosztott intézkedéseket ilyenkor megpróbálják költségvetési csomagokba betuszkolni, hiszen azok tárgyalásakor nem alkalmazható obstrukció, tehát feles többséggel is elfogadhatók. A demokraták ezúttal a 3500 milliárd dolláros költségvetési tervezetükbe igyekeztek elrejteni egy olyan rendelkezést, amely 8 millió bevándorlónak juttatott volna állandó tartózkodási engedélyt – közölte a Hill. A Szenátus eljárási felügyelője, Elizabeth MacDonough azonban elítélte a törvények összemosását, mondván

egy ilyen széles körű szakpolitikai reform jócskán túlmutat a puszta fiskális vonatkozásokon, ezért rendes jogalkotási folyamatnak kell alávetni azt.

Chuck Schumer és frakciója ugyan csalódott, ám továbbra is elkötelezett és optimista a bevándorlásügyi törekvéseket illetően. Szerintük előbb-utóbb képesek lesznek MacDonough-val egyességre jutni. Külön érdekesség egyébként, hogy a demokraták akár felülbírálhatnák, sőt, el is mozdíthatnák pozíciójából a nem megválasztott, hanem kinevezett független tisztviselőt, csakhogy az komoly presztízsveszteséggel fenyegetne.

Mindeközben a mexikói határnál továbbra sem csillapodik a migrációs válság, egy texasi határváros demokrata polgármestere pedig láthatóan megunta a Biden-adminisztráció tétlenségét. Bruno Lozano Twitteren tette szóvá panaszát, nem is akármilyen módon, hiszen közvetlenül a kormány első két emberének bejegyzéseire reagált. Kamala Harrisen azt kérte számon, hogy miért egyetemi amerikafutball-mérkőzésekre jár a határ helyett. 

 

Joe Bident pedig azért kritizálta, hogy ha a gazdagok megadóztatására van terve, akkor a migránsválságra miért nincs.

 

Egy másik posztjában a Salgótarján nagyságú város vezetője ráadásul Greg Abbott republikánus kormányzó (aki nem mellesleg az abortusztörvény aláírása óta fokozottan a progresszívek kereszttüzében van) segítségét köszöni meg, míg az elnöktől (igaz, véletlenül Barack Obama majd’ öt éve inaktív hivatali fiókját jelölte meg) csak annyit kérdez: „Hol van Ön?”

Szemlézte: Irlanda Balázs