Blog

Dánia hazaküldi a szír menekülteket

Koppenhága célja, hogy nullára csökkentse a menedékkérők számát. A kormány arra utasítja a szíriai menekülteket, hogy térjenek vissza Damaszkuszba, amely a kabinet szerint immár biztonságos.

Koppenhága célja, hogy nullára csökkentse a menedékkérők számát. A kormány arra utasítja a szíriai menekülteket, hogy térjenek vissza Damaszkuszba, amely a kabinet szerint immár biztonságos.

A dán hatóságok tavaly nyáron biztonságosnak minősítették a szír fővárost, így több száz menekült tartózkodási engedélyét visszavonták vagy egyszerűen nem hosszabbították meg - írja a Deutsche Welle.

2015-ben több, mint 1 millió bevándorló érkezett Európába, közülük nagyon sokan Szíriából és többségük véglegesen szeretett volna letelepedni az öreg kontinensen.

A menekültvédelem elvileg csak addig tart, amíg fennáll a fenyegetés, amely miatt az adott személynek el kellett menekülnie. A befogadó országok saját maguk ítélik meg, hogy ezek a körülmények megváltoztak-e és amennyiben már nem áll fenn a veszély megszüntetheti a védelmet

- mondta Eva Singer, a Dán Menekültügyi Tanács vezetője. Dánia, amely az utóbbi években a régió legszigorúbb bevándorlásellenes politikáját folytatta, kezdettől fogva óvatos volt a szíriai menekültekkel. Míg Németország százezreket fogadott be, a dánok körülbelül 13 000 embert engedtek be az országba 2015-ben. 2020 elejére valamivel több, mint 32 000 szír menedékkérő tartózkodott az országban.

Mattias Tesfaye, bevándorlásügyi és integrációs miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy „Dánia érkezésük óta nyílt és őszinte volt a menedékkérőkkel”. „Világossá tettük a szíriai menekültek számára, hogy tartózkodási engedélyük ideiglenes és visszavonható, ha már nincs szükségük védelemre” - tette hozzá. 2020-ban Dánia 137 szírnek nyújtott segítséget a hazatérésben, ez százzal több, mint egy évvel korábban.

Egyre több szír utazik haza dán állami pénzen. Ez jó hír, mivel azt mutatja, hogy a hazatelepítési politikánk működik - mondta Tesfaye.

Dánia csaknem egy évtizeddel ezelőtt, a polgárháború kitörésekor megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Szíriával, így gyakorlatilag nem tudja kitoloncolni a bevándorlókat. Ehelyett azokat, akiknek már nincs meg az országban maradáshoz szüksége jogi státuszuk, „kitoloncolási táborokba” költözteti. Jogvédő csoportok szerint ezekben a táborokban nyomást gyakorolnak a migránsokra azért, hogy önként távozzanak.

A dán döntés szélesebb körű kérdéseket is felvet a több millió, országán kívül tartózkodó szír sorsával kapcsolatban, akik a hazájukban dúló polgárháború elől menekültek el. A konfliktus kitörése óta több, mint 6,5 millió ember keresett menedéket Szírián kívül, elsősorban a szomszédos Libanonban, Törökországban és Jordániában. Míg a menekülteket kezdetben szívesen fogadták, az egyre növekvő számuk jelentősen megterhelte a befogadó országokat. Ez azt eredményezte, hogy erőteljes nyomás nehezedik rájuk a hazatérésüket illetően.

A szírek Európa szerte aggódnak amiatt, hogy Dánia precedens lehet más országok számára, amelyek csökkenteni akarják a menekültek számát.

Szemlézte: Papp Lídia