Az elmúlt hónapokban a Moldovai Köztársaság helyzete főképp az európai integrációhoz való csatlakozás kontextusában került a figyelem középpontjába, hiszen az Európai Tanács támogatta a csatlakozási tárgyalások megkezdését. Ezzel párhuzamosan azonban Moldova esetében nem szabad figyelmen kívül az orosz befolyás (erről itt és itt írtunk részletesen) és a Dnyeszter menti de facto köztársaság helyzetét sem.
A transznyisztriai terület az orosz-ukrán háború 2022 februári eszkalációjával egyértelműen felértékelődött geostratégiai szempontból, azonban a jelenlegi helyzetben mégsem látunk sürgető törekvéseket a de facto állam státuszának rendezésére. Vlagyimir Szolovjov, a Kommersant újságírója és a Carnegie Endowment for International Peace publicistája a transznyisztriai probléma kilátásait elemezte.
Miután Azerbajdzsán 2023 szeptemberében offenzívát indított a Hegyi-Karabah ellen, valamint – jelentős humanitárius katasztrófa árán - újra fennhatósága alá vonta a területet, a posztszovjet térségben egyetlen, nemzetközi elismerést teljesen nélkülöző „köztársaság” maradt: a transznyisztriai terület.
A de facto állam története egészen a Szovjetunió felbomlásáig nyúlik vissza: függetlenségét egyoldalúan 1991. augusztusában kiáltották ki. A jelenleg a Moldovai Köztársaság által ellenőrzött régió, illetve a Dnyeszteren túli területek közötti törésvonalak már a sztálini ruszifikáció alatt realizálódtak, hiszen az orosz anyanyelvű transznyisztriaiak számos előnyt élveztek mind a közigazgatásban, mind a gazdaságban. A nyelvi-etnikai-politikai feszültségek a Moldovai Köztársaság ENSZ-csatlakozása után jelentősen növekedtek, amely az 1992-es moldovai háború képében manifesztálódott.
A ’92-es háborút követően számos megoldási javaslat született a sokak által „befagyott” jelzővel emlegetett konfliktus megoldására, azonban egyik sem hozott minden fél számára kielégítő eredményt. Hasonló próbálkozások történtek például 1993-ban Odesszában, 1999-ben Kijevben, vagy éppen az isztambuli EBESZ-csúcson. Szolovjov szerint a Dimitrij Kozak (jelenleg a Kreml kabinetfőnök-helyettese) nevével fémjelzett memorandum jelentette a leginkább komolyan vehető javaslatot. Ezt azonban a társadalmi nyomás miatt – az egyébként oroszbarát – Vlagyimir Voronyin elnök kénytelen volt elutasítani, hiszen
a javaslat Moldovát föderatív entitássá alakította volna, és aránytalanul nagy befolyással ruházta volna fel Transznyisztriát.
2021 decemberében azonban Kozak ismét megpróbálkozott egy feltehetően hasonló javaslat benyújtásával. Szolovjov információi szerint az ő ösztönzésének köszönhetően kereste fel Maia Sandu moldáv elnököt Vagyim Krasznoszelszkij, a transznyisztriai terület vezetője, előbbi azonban nem ült tárgyalóasztalhoz. Mindeközben Kozak Bécsbe utazott, hogy ott győzze meg Thomas Mayr-Harting Transznyisztriáért felelős EBESZ-képviselőt a tárgyalások folytatásáról. Moszkva hirtelen kompromisszum-keresése azonban valószínűsíthetően nem volt minden hátsó szándéktól mentes.
Szolovjov szerint a transznyisztriai konfliktussal kapcsolatos diplomáciai tevékenységgel a Kreml az Ukrajna ellen készülő inváziót igyekezte előkészíteni.
Az oroszok nemzetközi tárgyalásai a háborút megelőző hónapokban egyértelműen azt mutatták, hogy Moszkva a Nyugat számára teljesíthetetlen feltételeket támaszt, amivel lényegében ellehetetleníti a konstruktív párbeszédet. Transznyisztria esetében azonban – ahogy Szolovjov is megállapítja – Kozak célja az lehetett, hogy a Kreml demonstrálja, hogy „támogatja” a diplomáciai megoldásokat.
2022 februárja óta ezen diplomáciai megoldások egyre távolibbnak tűnnek. A 2000-es években létrehozott 5+2 formátumban résztvevő nagyhatalmak viszonya annyira megromlott, hogy Tiraszpol és Chisinau bilaterális alapú tárgyalásokra kényszerült szeptemberben.
Bár a két közvetlenül érintett fél konzultatív törekvéseit pozitívan értékelhetjük, egyértelmű, hogy a térség stratégiai jelentősége miatt a nagyhatalmak jóváhagyása nélkül nem számíthatunk fenntartható megoldásra.
Sokan azt gondolhatták, hogy a Moldovai Köztársaság EU-csatlakozása felgyorsíthatja a konfliktus rendezésének folyamatát, viszont az elmúlt hónapok moldáv diplomáciája az ellenkezőjére világított rá. Ahogy Maia Sandu is kiemelte szeptemberben, valamint a Bizottság is megerősítette, az ország integrációja nem függ össze a transznyisztriai helyzet rendezésével.
Összefoglalva tehát a transznyisztriai de facto köztársaság továbbra is egy befagyott konfliktus letéteményeseként foglal helyet Európa határán. Az ellentétek megoldása pedig várat magára, a többi között a nagyhatalmi elhidegülésnek, illetve Moldova középtávú integrációs céljainak köszönhetően.
Szemlézte: Szenes Eszter
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
