Blog

Egy ember, akire érdemes figyelni: Jérôme Fourquet a decivilizáció veszélyére figyelmeztet

Nemrég került a kezembe a francia Le Point magazin egy júniusi kiadványa, amelynek címlapján a francia politológus, Jérôme Fourquet portréja látható. Kutatásaival Fourquet, aki egyébként a legrégebbi francia közvéleménykutató intézet, a tekintélyes IFOP (Institut francais d’opinion publique)…

Nemrég került a kezembe a francia Le Point magazin egy júniusi kiadványa, amelynek címlapján a francia politológus, Jérôme Fourquet portréja látható. Kutatásaival Fourquet, aki egyébként a legrégebbi francia közvéleménykutató intézet, a tekintélyes IFOP (Institut francais d’opinion publique) véleményrészlegének vezetője, többek között a vallás, az identitás és a bevándorlás problémakörei felé megnyilváuló társadalmi attitűdőket térképezi fel.


Fourquet akkor érdemelte ki a nyilvánosság figyelmét, amikor egy, Emmanuel Macron és különféle társadalomtudósok részvételével megrendezett ebéd alkalmával levezette a francia elnöknek és akadémikus társainak a „decivilizáció” koncepcióját.

A vele készült interjú is ezt a fogalmat járja körül. A beszélgetés elején Fourquet a szociológia és a társadalomelmélet nagy huszadik századi mesterére, a „civilizáció folyamatának” teoretikusára, Norbert Elias-ra hivatkozik: ő az ugyanis, akinek optimizmusát Fourquet és kutatótársai megkérdőjelezni igyekeznek.

Fourquet szerint napjainkban „decivilizáció” következik be, aminek alapvető problémája a psziché fiatalkori átsrukturálódása.

Ez megakadályozza, hogy kialakuljon az önkontroll, vagyis a belső szorongás és az (verbális és fizikai) erőszakra való hajlam leküzdésének képessége. Fourquet ezt az alapvető pszichés változást más, Franciaországot (és a fejlett nyugatot) átható társadalmi és kulturális átalakulások számlájára írja.

Megközelítésében meghatározó jelentőséggel bírnak a családi nevelés, az oktatás, a vallás társadalmi gyakorlatának gyökeres változásai.

A király-gyermek (enfant roi) „felemelkedése”, a család cellulógiájanak felbomlása, az erkölcsi oktatás a ’68-as diáklázadásokat követő elhanyagolása, a vallás gyengülése mind olyan folyamatok, amelyek napról napra aláássák az „önkontroll” kialakulását, és amelyek megágyaztak az egymás iránti tisztelet (décence commune) gyengülésének. Az ehhez kapcsolódó értékek szerepét a szocializációnkban a hobbik globális ipara és a gazdasági hatalom amorális csodálata vette át.

Ezeken felül Fourquet hangsúlyozza a nyelvi kompetenciák drámai gyengülését. A nyelvi műveltség és készségek alkotják ugyanis azt a mindennapi, a társadalmi interakciók során működtetett eszköztárat, amelyek nyomán a polgárok képesek kifejezni, megfogalmazni értékrendjüket és gondolataikat.

Ezért a nyelv gyengülése egyet jelent az egyénben felhalmozódó szorongással, növelve hajlamukat az erőszak felé.

A múlthoz képest a nyelv – és különösen a szókincs - gyengülése rögtön az iskolások között vált először feltűnővé, ahonnan – az idő múltával – átszivárgott a társadalom egészébe.

Fourquet ugyancsak felveti a mesterséges intelligencia szerepét. Elmondása szerint a tanárok rögtön észreveszik azokat a diákokat, akik otthon sokat töltenek a különféle okoseszközök társaságában, ugyanis az ő figyelmi és koncentrációs képességük messze alulmúlja társaikét, s magatartásuk, munkaetikájuk fejlődési üteme is éles kontrasztot állít a többieknek.

Mikor arról kérdezik, a decivilizáció problémája mennyiben tudható be a bevándorlás problémájának, Fourquet így felel: „a decivilizáció tünetei nem csak a bevándorló népességből származnak. [...] Egyes tényezők, mint a nyelvi kompetenciakészlet gyengülése, a családi cellulógia elsorvadása és a társadalmi sebezhetőség valóban gyakrabban bukkannak fel bevándorlócsaládoknál, ami bizonyosan tovább élénkíti a decivilizáció folyamatát.

Ugyanakkor ez a jelenség globális erejű; általános érvénnyel alakít át egy sokkalta nagyobb lakosságot.”

A cikk az interjú mellett számos grafikát közöl, amelyeket a francia Belügyminisztérium adataira építettek. Az ezredforduló óta Franciaországban az állatokkal szembeni erőszak csaknem megduplázódott, a hivatalos személyek elleni erőszak pedig két és félszeresére (+142,7%) emelkedett. Különösen elkeserítő adat, hogy míg a megvalósított gyilkosságok száma 7,5%-kal csökkent, a kísérletek száma több, mint megháromszorozódott (+212%). Hosszabb távon azonban a gyilkosságok száma is feltűnően megnövekedett: a francia kriminológus,
Alain Bauer a Le Figaro-nak adott interjújában „gyilkosság-epidémiáról” beszél, amely azonban a 2010-es évek franciaországi terrortámadásai után sem apadt el – ezzel alátámasztva Fourquet állítását, hogy a bevándorlásnál mélyebbre nyúlnak a problémák. (Bauer szerint az ezredforduló és 2020 között a gyilkosságok és kísérletek együttes száma 91%-kal nőtt). A helyzet pedig rövid távon sem hozott változást.

 

 


Fourquet legújabb könyve, a L’Archipel francais (Francia földrengés), amelyben Franciaország „felbomlását” járja körül, 2019-ben jelent meg. Noha a Le Point-féle interjúban kihangsúlyozza, hogy annak témája, a „deciviliáció folyamata” nem egyenlő a könyvben felvázolt folyamatokkal, azért világossá teszi:

a decivilizáció tovább erősíti a nemzet darabokra szakadását, az pedig a decivilizációt.

Egy „archipelágó-szerű” (értsd: szigetlánc-szerű) környezetben a civilizált viselkedés hétköznapi szabályai felbomlanak, míg az így kitermelt ingerlékenység, erőszakra való hajlam, udvariatlanság cserébe csak tovább építi a szigetláncot.

Ez a megállapítás azért is fontos, mert világossá teszi: a decivilizáció folyamata nemcsak reakciós félelmek tárgya kell, hogy legyen, hanem alapvető liberális-demokratikus értékekre is veszéllyel van, mint a dialógus, a tolerancia, a konszenzuskeresés.

Fourquet munkája pedig már csak ebből a szempontból is érdemes lehet arra, hogy a jövőben élénken kövessük:
módszerével, szemléletével szintézist adhat a napjaink átalakulásával kapcsolatos aggodalmaknak és megoldási kísérleteknek. Ezáltal pedig útját állhatja annak, hogy a nyugatias modernizációból következő jogos frusztrációk és kritikák egy műveltségében, problémaértelmezésében igénytelen, indulatos antimodernség táptalaját alkossák – de éppúgy annak is, hogy a gondolkodásunkban alapvetően liberális emberek továbbra is elhanyagoljanak olyan problémákat, amelyekkel a liberalizmus etikája és nyelvezete nem tudja felvenni a kapcsolatot.

Hogy napjaink válságaihoz tájékozottan, érzékenyen viszonyuljunk, több higgadt, realista (társadalom)tudósra van szükség. Mondhatni, több Jérôme Fourquet-re.

Szemlézte: Béndek Ábris

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

Ossza meg másokkal is: