Blog

Egy kommunista portugál városvezetés (is) segíti a Kremlt

Az ukrán-orosz háború szálai és következményei minden európai országban megmutatkoznak. Nemrég Portugáliában tört ki botrány, ugyanis a Lisszabontól nem messze fekvő, a nyíltan oroszbarát kommunista párt által irányított Setúbal-ban az odaérkező ukrán menekülteket az orosz kormányhoz közeli orosz…

Az ukrán-orosz háború szálai és következményei minden európai országban megmutatkoznak. Nemrég Portugáliában tört ki botrány, ugyanis a Lisszabontól nem messze fekvő, a nyíltan oroszbarát kommunista párt által irányított Setúbal-ban az odaérkező ukrán menekülteket az orosz kormányhoz közeli orosz állampolgárok „fogadták” és dokumentálták.

A portugál Expresso nevű napilapnak nyilatkoztak azok az ukránok, akik az alig 100 ezer fős település menekültügyi centrumába érkeztek, ahol oroszok fogadták őket. Elmondásuk szerint mindvégig oroszul beszéltek velük, folyamatosan érdeklődtek, hogy hol van, mit csinál most épp a férjük (Ukrajnát a hadkötelezettség miatt nem hagyhatják el a férfiak). Mindemellett az okmányaikat is elkérték majd lefénymásolták azokat, köztük az útleveleket vagy a gyermekek papírjait. A portugál lap azonosítani is tudta az orosz felet, név szerint Yulia Khashina-t és Igor Khashin-t, akiknek a lap elmondása szerint igen komoly összeköttetései vannak a lisszaboni orosz nagykövetséggel.

Ráadásul az általuk vezetett szervezetek közpénzből működnek, amelynek nagy részét a helyi kommunisták vezette önkormányzat adja.

Az eset óriási felháborodást váltott ki a mediterrán országban. Beszámolók szerint (köztük a Portugáliában élő ukránok érdekképviseleti szerve szerint) nem egyedi esetről van szó, ugyanis több, kommunisták által irányított településen is megjelentek oroszbarát szervezetek az ukrán menekültek „megsegítésére”. Az esettel kapcsolatban megszólalt a lisszaboni ukrán követ is, aki szerint már április elején észlelték a problémát, s több csatornán is figyelmeztették a portugál politikai életet. Úgy tűnik sikertelenül. Inna Ohnivets szerint a menekültektől értékes információkat tudnak megszerezni az oroszok, köztük például a férjük nevét, elérhetőségét, lakcímét, valamint azt, hogy csatlakoztak-e az ukrán fegyveres erőkhöz.

Elmondása szerint ezek az információk aranyat érnek ma az orosz titkosszolgálatoknak.

Setúbal városi tanácsa az eset után azonnal a belügyminisztériumhoz fordult, hogy tisztázza magát. A várost irányító kommunisták elmondásuk szerint levelet küldtek António Costa szocialista kormányfőnek, a miniszterelnökség szerint azonban a városvezetés csak egy protest levelet írt, amelyben elutasítja az ukrán nagykövet vádjait - azaz a kommunisták nem is az eset tisztázását szeretnék elérni a kormánynál.

Az ügy kirobbanása után természetesen a pártok sem maradtak tétlenül. A legnagyobb ellenzéki párt, a PSD azonnali vizsgálatot és a kommunista polgármester lemondását követelte.

A párt helyi szervezete szerint elfogadhatatlan, hogy „a KGB csápjai egészen Setúbal-ig érjenek”.

A konzervatív Chega szintén azonnali vizsgálatot kért, amelyben a kommunista párt (PCP) orosz kapcsolatait kellene feltérképzeni, valamint azt hogy a fentebbi történet vajon csak egy izolált eset, vagy egy nagyobb stratégiai része-e.

A tweet fordítása: A portugáliai orosz kémtevékenység gyanúja és ezek vagy más hálózatok kommunisták általi intézményesített segítsége több mint elegendő ok arra, hogy egy kiemelt vitát folytassunk a demokrácia házában!


Az ügyre a PCP is reagált egy rövid közleményben. Az alig két bekezdésből álló „magyarázatban” a párt csak arról beszél, hogy az általuk irányított önkormányzatokban nincs helye a rasszizmusnak és a menekültekkel szembeni xenofóbiának. A portugál parlamentben a kommunisták vezetője kitért a konkrét válasz elől, mondván nincs kellő információja az üggyel kapcsolatban.

A PCP oroszbarátsága az utóbbi hónapokban nem először került a reflektorfénybe.

A háború kitörésekor – az országban egyedüliként – a NATO-t és az Egyesült Államokat tették felelőssé a konfliktusért. Később pedig amikor Zelenszkij ukrán elnök felszólalt a portugál törvényhozásban, a párt képviselői tüntetőlegesen kivonultak az ülésteremből.

Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon