Blog

Egyre elérhetetlenebb az amerikai álom

Az 1960-as években az amerikai polgárok jelentős része a társadalom gerincéhez, azaz a középosztályhoz tartozott. Az életszínvonal viszont, amit fél évszázada az amerikai középosztály nemcsak megengedhetett magának, de hosszú távon fenn is tudott tartani, mára a társadalom…

Az 1960-as években az amerikai polgárok jelentős része a társadalom gerincéhez, azaz a középosztályhoz tartozott. Az életszínvonal viszont, amit fél évszázada az amerikai középosztály nemcsak megengedhetett magának, de hosszú távon fenn is tudott tartani, mára a társadalom többsége számára egy elérhetetlen álommá vált. De vajon miként lehetne behatárolni a mai amerikai középosztályt és meghatározni annak életszínvonalált? – teszi fel a kérdést Charles Hugh Smith a The American Conservative-ban megjelent cikkében.



Rengeteg újságíró próbálkozott már választ adni arra a kérdésre, hogy mit is jelent ma középosztálybelinek lenni. Sokan úgy gondolják, hogy a legegyszerűbb a jövedelem alapján behatárolni ezt a társadalmi osztályt. A társadalmi hierarchia tetején a 145 ezer dollárt vagy annál többet kereső háztartások vannak, a legszegényebbek keresete nem éri el az évi 25 ezer dollárt, a két osztály között pedig a középosztálybeli családok helyezkednek el.

A probléma ezzel a megközelítéssel az, hogy az éves jövedelmek összehasonlítása nem elég a társadalmi osztályok pontos behatárolásához, mivel nem veszi figyelembe a vidéken és nagyvárosokban élők kiadásai közötti különbséget: egy 53 ezer dolláros éves jövedelem például az amerikai nagyvárosokban nem a középosztállyal, hanem a szegénységi küszöbbel egyenlő. Arról nem is beszélve, hogy a keresetek összehasonlításakor gyakran nem veszik figyelembe a béren felüli juttatásokat (pl. egészségügyi biztosítás), a vagyontárgyakat és az egyéb befektetéseket sem.

Éppen ezért a szerző egy új megközelítést kínál fel az olvasók számára, hiszen azt javasolja, definiáljuk a modern középosztályt olyan anyagi lehetőségek révén, amelyek az 1960-as években széles körben elérhetők voltak az akkori középosztály számára. Ezt alapul véve elmondható, hogy egy középosztálybeli amerikai családban mindenkinek van egészségügyi és nyugdíjbiztosítása, a család nemcsak a mindennapi kiadásokat képes fedezni, de a teljes jövedelmének 6 százalékát is meg tudja takarítani, és egy váratlan kiadás akkor sem okoz problémát, ha valamelyik szülő egy időre elveszti a munkáját. Egyértelműen kijelenthető tehát, hogy a létbiztonság a munkával, befektetésekkel keresett bevételnek tudható be, a család nem hitelek segítségével tartja el magát.

A teljes létbiztonságon felül fontos, hogy a háztartásban legyen legalább egy mindennapi használatra alkalmas autó, emellett kulturális programokra, sportolási lehetőségekre, valamint családi szabadidős tevékenységre is teljen, és a család a tulajdonában tudhasson legalább egy jövedelmet biztosítani képes vállalkozást vagy befektetést. Ez utóbbi kitétel azért is fontos, mert segítségével egyértelműen meg lehet különböztetni a szegényebb osztályokat a középosztálytól: az alsóbb osztályok az alacsony jövedelmük miatt hónapról hónapra élnek, míg a középosztály a magasabb jövedelméből kifolyólag képes tőkét is felhalmozni, amit a következő generációnak tovább tud adni.

Ha összeadjuk a meghatározásban szereplő összes kiadást és megtakarítást, akkor megállapítható, hogy ahhoz, hogy egy amerikai család a ’60-as évek középosztályának színvonalán tudjon élni, évi 120 ezer dollárra van szüksége. Ez a szám több mint a duplája a gyakorta emlegetett 53 ezer dolláros lélektani határnak.

Mit jelent ez az amerikai társadalom számára? Charles Hugh Smith szerint az egyik konzekvencia az, hogy azok a szolgáltatások és vagyoni tárgyak, amik fél évszázada a társadalom széles rétegei számára könnyen megfizethetőek voltak, mára csak egy kisebb szegmens számára elérhetőek. A második konklúziói pedig az, hogy az amerikai középosztályt, a tárasalom tartópillérét sokkal kevesebb polgár alkotja, mint amire a nemzetnek szüksége lenne.

Szemlézte: Gergi-Horgos Mátyás