Blog

Egyre kevesebbet tud Amerika a világról?

A második világháború óta az Egyesült Államok nemzetközi fölénye nem csak gazdasági fejlettségének, katonai felszereltségének, hanem szellemi tőkéjének, azaz a felkészült…

A második világháború óta az Egyesült Államok nemzetközi fölénye nem csak gazdasági fejlettségének, katonai felszereltségének, hanem szellemi tőkéjének, azaz a felkészült szakembereknek is köszönhető volt. Charles King szerint ez napjainkban, a nemzetközi tanulmányok képzés hanyatlásával megváltozni látszik. Az okok között van a csökkenő pénzügyi támogatás, a nemzetbiztonságnak mindent alárendelő szemlélet és sokszor maguk a kutatók is, írja az amerikai szakember a Foreign Affairs-ben megjelent cikkében.

Az amerikai külügyminisztérium pontosan egy hónappal a kijevi Euromajdan tüntetések előtt megszüntette azt a programját, amely 1983 óta az Oroszországhoz és a posztszovjet térséghez kapcsolódó kulturális és nyelvi képzéseket támogatta. A program leállítása csupán 3,3 millió dollárt takarított meg, azaz nagyjából annyit, amit egy repülőgép-anyahajóra költenek, ha fél napot a tengeren tölt. A program ugyan idén év elején újraindult, de már csak feleakkora költségvetéssel.

King szerint az USA világhatalommá válását a hasonló képzési programok által kiképzett kutatók és hallgatók tették lehetővé. Ezek az emberek bármikor elérhetőek voltak és kivételes tudással rendelkeztek más népek nyelvéről, kultúrájáról, történelméről, politikai rendszeréről és földrajzáról. Nemcsak a döntéshozók figyeltek rájuk, de sokszor maguk is döntéshozói pozícióba kerültek. King véleménye az, hogy ha valaki tényekre alapozott ismereteket szeretne a pakisztáni terrorizmusról vagy a kínai környezetszennyezésről, esetleg az orosz politikai életről, biztosan van az USA-ban valaki, aki ezekkel rendelkezik. Szerinte az már kérdéses, hogy fordítva is így van-e.

Nemcsak az állami támogatások csökkenése a gond, írja King. A kormányzati intézmények egyre kevésbé támogatják azokat a területeket, amelyek nem közvetlenül relevánsak az amerikai nemzetbiztonság számára. Emellett maguk az oktatók sem tartják már fontosnak, hogy igazi tudást adjanak a diákoknak, akik ezt majd ezt magabiztosan tudnák használni. Továbbá King szerint az egyetemi kutatás is része lett a kultúrharcnak, amelyet véleménye szerint eddig a döntéshozók megtartottak a profán rapszövegeknek és a blaszfém művészeteknek.

Az USA a hidegháború kezdetén jött rá igazán, hogy a nyelveket beszélő szakemberek szükségesek a Szovjetunióval szembeni versengés során. Kezdetben olyan magánegyetemek mint a Columbia és a Harvard indítottak a Szovjetunióval kapcsolatos képzéseket. Az ötvenes évek végén a Szputnyik-pánik alatt lett igazán nemzeti prioritás az ilyen képzések támogatása. Az 1958-as oktatási és 1965-ös felsőoktatási törvény kutatóközpontok hálózatát hozta létre, amely a régiós és nyelvi képzéseket tette lehetővé. King szerint napjainkban egy amerikai főiskola vagy egyetem sem létezhet nemzetközi tanulmányok intézet nélkül.

Igaz, hogy napjainkban amerikai fiatalok akár Kairóban élő kortársaikkal játszhatnak számítógépes játékokat, szentpétervári barátaikkal csetelhetnek vagy pekingi punkzenekarok lemezeit tölthetik le, de King szerint a világ értése és fogyasztása nem ugyanaz. Az USA-ban 2009 és 2013 között az egyetemi idegen nyelvi képzésekre jelentkezők száma 6,7 százalékkal csökkent. Még a spanyolul tanulni vágyók száma is esett, pedig ilyen nem volt 1958 óta, amióta nyilván tartják. Jelenleg az amerikai jelnyelv.az amerikai felsőoktatásban a harmadik legtöbbek által tanult nyelv a spanyol és a francia után. A nemzetközi kapcsolatok kutatói sem állnak fényesebben az idegennyelv-ismeretben, ugyanis egy felmérés szerint 30 százalékuk nem ismer semmilyen más nyelvet az angolon kívül. Továbbá több mint felük soha vagy ritkán idéz idegen nyelvű munkákat.

King szerint a probléma egy része a professzorok miatt is van. Úgy véli, ennek oka, hogy minden tudományterület egy idő után már maga számára is unalmas lesz. Ezért van az, hogy az angol tanárok a regényektől a nyelvelmélet felé fordultak, a közgazdászok pedig a matematika felé. A politikatudomány a kormányzás és a hatalom dilemmái helyett természettudomány-szerű elméleteket gyárt percnyi problémákról. A kutatás kérdései kizárólag abból fakadnak, hogy mi az, amit még nem mondtak el. Mindenképpen be kell tömni egy lyukat a szakirodalomban, de elég csak utána elgondolkodni azon, hogy érdemes volt-e. Továbbá a doktori képzések nem tanítják meg a fiatal kutatókat, hogyan legyenek úgy szakmaiak, hogy mondandójukat a szélesebb közönségnek is elő tudják adni közérthetően.

A szerző véleménye szerint a mélyebb probléma a pénz kérdése és a pártpolitika. A magántámogatások mértéke jelentősen csökkent. Nem támogatnak olyan kutatásokat, amelyeknek nincs valami közvetlenül praktikus haszna, vagy a végeredmény nem mérhető pontosan. Így nem lehet olyan kutatásokat végezni, ahol egy nehéz nyelvet kell megtanulni, ismeretlen közösségekben kell élni és komplex kultúrákat és a történelmet értelmezni. Itt nem csak arról van szó, írja King, hogy az érdeklődés az eurázsiai térség felől a Közel- és Távol-Keletre került át. A New York-i Carnegie Társaság 2009-ben megszüntette a muszlim társadalmak kutatását támogató rangos ösztöndíját.

Az amerikai kormány is hasonlóan cselekszik, ugyanis nemcsak az írás elején említett, orosz térség oktatását célzó programot, hanem több másikat is leállított vagy csökkentette a támogatást. 2012-ben leállította azt a támogatást, amelyet 1988 óta helyi iskolák kaphattak idegennyelv-oktatásra. 2011-ben pedig 40 százalékkal esett az egyetemi regionális tanulmányok támogatása, és azóta sem változott. A Nemzeti Tudományos Alap (NSF) töredék része jut a viselkedés-, a társadalom- és a közgazdaság-tudományokra. A 7.3 milliárd dolláros keretből csupán 260 millió jut az utóbbiakra, és azon belül is csak 13 millió a politikatudományokra, ennek pedig csak a töredéke a nemzetközi kapcsolatokra. A képviselőház tudományos, űrügyi, és technológiai bizottsága felügyeli a tudományos alapot és dönti el, hogy az adófizetők pénze a nemzeti érdekeknek megfelelően lesz elköltve. Lamar Smith republikánus képviselő szerint Új-Zéland természeti története, a nők és az iszlám helyzete Törökországban, illetve az indiai helyi politika helyett a tudósok kutathatnák az USA-t, ugyanis az NSF köteles megmagyarázni az adófizetőknek, hogy a pénzük miért a kutatók nyaralását támogatja. Az akadémiai egyesületek ekkor döntöttek, hogy nekik is lobbistákat kell fogadniuk. A kijelentés alapján ugyanis a kutatás és az oktatás már nem nemzeti érdek, hanem a politikai játszmák része.

A helyzetüket csak tovább bonyolítja a kormányzati ösztöndíjak militarizálódása. Még a történészek és irodalmárok is kénytelenek néha munkásságuk kormányzati hasznát bizonygatni, amikor szövetségi ösztöndíjakra jelentkeznek. Napjainkban a támogatás nagy része közvetlenül a védelmi minisztériumtól jön. Ez a Minerva nevű program, ami nemzetbiztonságilag releváns kutatásokat támogat. A jelenlegi három éves ciklusban, ami 2017-ig tart, 17 millió dollárt osztottak szét. King szerint azonban lényegi különbség van aközött, hogy egy kutatás a nemzeti érdeket szolgálja, vagy közvetlenül a nemzetbiztonságot. Új oktatási technikák fejlesztése az arab és a kínai nyelv tanításához, vagy az EU szabályzó politikáinak az elemzése az előbbi csoportba esik, és nem feltétlenül a másodikba.

King véleménye szerint régebben az államilag támogatott programok azt szolgálták, hogy az USA a külkapcsolataiban tegyen szert előnyre. A mostani Minerva-féle programoknál azonban nagy a kísértés, hogy a kormány előnyét erősítsék a kormányzottakkal szemben. A legutóbbi Minerva projektek a tömegmozgalmak eredetét, a minnesotai szomáliai menekültek radikalizálódását kutatták. Az iszlámra áttérés Amerikában című munka még a megfigyelésre is javasolt lehetőségeket a kormánynak.

Ez a rendszer azt támogatja, aki globális veszélyek elhárításán és a haza védelmén dolgozik. King véleménye szerint a probléma azonban részletekben van. Ugyanis eszerint a felfogás szerint a bostoni robbantó nemzetbiztonsági probléma, de a Sandy Hook-mészárlás csupán pszichológiai és rendőrségi kérdés. King szerint ez a felosztás abszurd, mint társadalomtudomány, és nyugtalanító, mint közpolitika.

King megoldásként javasolja, hogy a pénzügyi támogatásokat a megfelelő szintre állítsák vissza. Emellett szerinte szükséges a kutatás kivonása a nemzetbiztonsági apparátus ellenőrzése alól. Ezek a lépések csökkenthetnék annak az esélyét, hogy a politika fogságába kerüljön a tudományterület. Az egyetemek részéről pedig fontos lépés lenne, ha a kutatókat és a végzős diákokat nem aszerint ítélnék meg, hogy mennyire illenek bele a tudományos mainstreambe, hanem mennyire eredetiek és mennyire van közük a világ dolgaihoz.

Senki sem tudja, hogy a következő válság hol fog kitörni. King szerint ezért szükséges, hogy széles körűen kompetens szakértői gárda álljon rendelkezésre. Ugyanis tegnap még lényegtelen dolgok egyszer csak lényegessé válhatnak. Ilyen például Kelet-Ukrajna demográfiája, vagy a nyugat-afrikaiak attitűdje a közegészségüggyel szemben. King véleménye az, hogy csak a finom különbségeknek a megértésével tud egy nagyhatalom helyes döntéseket hozni, ezért lényeges az a hozzáállás, amit J. William Fulbright úgy fogalmazott meg, hogy képesek vagyunk úgy látni a világot, ahogy mások. A demokratikus országok nagyban függnek olyan szakemberektől, akik nem részesei a kormányapparátusnak és független szakértelemmel bírnak.

Sok ország tud rakétakilövőket és torpedókat gyártani, de kevés épített egy Brookings Institute-ot vagy egy Chatham House-t. King szerint ezeknek a szakembereknek nem az a fő szerepük, hogy a döntéshozókat felhatalmazzák. Sokkalta inkább az, hogy korlátozzák őket azáltal, hogy rávilágítanak, a világ dolgai sokkalta bonyolultabbak, mint ahogy elsőre látszanak; és figyelmeztessenek, hogy mi lehetséges történelmileg és kulturálisan. King meglátása szerint az elmúlt fél évszázadban a világot az formálta, hogy az USA megértő kíváncsisággal fordult más országok felé. Ennek a képességnek a megtartása nem csak egy nagyhatalom biztosítéka jövővel szemben, hanem a lényege egy nyitott, kíváncsi, és kritikus társadalomnak.

Pál Benedek