A saját ingatlannal rendelkezők száma soha nem volt még olyan alacsony az elmúlt hetven évben Új-Zélandon, mint ma. A közgazdászok szerint ennek hátterében a világháború utáni baby boom állhat – írja az egyik helyi hírlap.
Johanna Knox, wellingtoni lakos korábban saját lakással rendelkezett, de amióta egyetlen keresetből kell fenntartania magát és gyermekét, az ingatlanok árai pedig folyamatosan emelkednek, egyre messzebb kerül attól, hogy saját lakással rendelkezzen.
A Knoxhoz hasonló helyzetben lévők egyre többen vannak. Az új népszámlálási adatok azt mutatják, hogy 1951 óta nem rendelkeztek ilyen kevesen saját házzal vagy lakással Új-Zélandon. Különösen nehéz helyzetben vannak az olyan egyedülálló szülők, mint ez a hölgy is, aki szabadúszó szerkesztő és író, jövedelme ingadozó, így a lakáshitel törlesztése lehetetlenné vált. Ezek az emberek joggal érezhetik azt, hogy az állandó létbizonytalanság a társadalom peremére sodorja őket.
A 2018-as népszámlálás szerint a szigetország lakóinak csak 64,5% -a rendelkezett saját otthonnal, míg az 1990-es évek elején ez az arány még 74%-ra rúgott.
Shamubeel Eaqub közgazdász szerint a megfizethetetlen ingatlanok miatt alakult ki a mai helyzet.
Az Ingatlanügyi Intézet szerint 2013-ban az új-zélandi házak medián ára alacsonyabb volt, mint 400 000 dollár. Ez a szám mára csaknem 600 000-re nőtt, az emelkedés tehát közel 50%-os. A bérek ugyanakkor csak 20% -kal növekedtek az elmúlt hat évben.
A közgazdász elmondta: az 1960-as és 1970-es években magas volt az infláció, ami a második világháború után születetteknek kedvezett. Nagy szerencséjük volt, a gazdasági hullámot pedig sikerült ügyesen meglovagolniuk. Egyre azonban nem figyeltek: a pazarló életmódnak következménye van, ennek levét pedig ma gyermekeik és unokáik isszák meg.
A koalíciós kormány 2017-ben, hatalomra jutása után kísérletet tett a lakáspiac megreformálására, ezen kezdeményezések azonban elbuktak, illetve azok a lakások sem épültek fel, amik kedvezőbb árakat kínáltak volna az első ingatlanjuk megvásárlása előtt állóknak. A hitel felvételéhez szükséges 20%-os önrész pedig szintén visszavetette a vásárlók kedvét.
Brad Olsen, az Infometrics közgazdásza szerint az ingatlanárak növekedése gyorsan meghaladta a jövedelmek növekedését, emellett a következőkre is felhívta a figyelmet: „Manapság nem könnyű ingatlanhoz jutni, kevés a lakás, a magas árak pedig ennek tudhatók be. A tervezési korlátozások, valamint a magasabb biztosítási és háztartási költségek megnehezítették a házépítést, birtoklást és fenntartást, így Új-Zéland lakhatási problémáinak megoldása szempontjából kulcsfontosságú a kiegészítő lakáskínálat felszabadítása."
„Az emberek szerint az alacsonyabb kamatlábak megfizethetőbbé teszik a lakhatást. Ez nem így van. Ez csak annyit jelent, hogy több kölcsönt vehetnek fel alacsonyabb kamattal, de nem változtatja meg a jövedelemhez viszonyított alapértékelést” – tette hozzá a szakember.
Persze olyanok is vannak, akik szerencsésebb helyzetben vannak, és fizetésük egy részét félre tudják tenni az önrész megteremtéséhez. Ennek összespórolása azonban így sem kevés idő. Egy taurangai házaspár úgy nyilatkozott a lapnak, hogy várhatóan három év alatt sikerül összegyűjteniük az önrészhez szükséges 20%-ot úgy, hogy egyikük fizetését havonta félreteszik.
Többekben azonban felmerül a kérdés: kell-e egyáltalán saját ingatlannal rendelkeznünk vagy a boldogsághoz elég csupán a bérlés? Johanna Knox úgy véli, strukturális változásra van szükség, nagy és innovatív lépést kell tenniük az új-zélandiaknak: el kell felejteni a saját ingatlan vásárlását, mint célt és helyette egészen új ötlekekkel kell előállni.
Szemlézte: Benkő Lilla
