A jólét elidegenít, a hatalom eltávolít a köznéptől. Az elitek maguk mögött hagyják a nemzeti érzést és az ezzel járó felelősséget. Valami nagy dolog történik a világban a vezetők és a vezetettek közötti szakítással. Ez a korunk egyik legfontosabb jellemzője. A globális elit felelőtlenségéről közölt (ön)kritikus írást a globális elit napilapja, a Wall Street Journal Peggy Noonan tollából.
Eltávolodás,elszakadás, történelmi szétszakadás: ezzel jellemzi Peggy Noonan az elit és a tömegek jelenkori szétválását szerte a világban.
Noonan nemrég Angela Merkel német kancellár egyik emberével beszélgetett, természetesen a migráció is szóba került. Furcsa, hogy a józan, racionális karakterként megismert Merkel ilyen különös döntést hozott a migráció beengedésével kapcsolatban. Noonan beszélgetőtársa felsóhajtott: szerinte Merkel idealista döntést hozott, kiállva a kirekesztett, elüldözött emberek mellett; miközben a 20. századi német bűnökkel szemben egy új, 21. századi Németországot akart ezzel a morális döntésével megalapozni.
A Wall Street Journal szerint ez egy érthető álláspont, ám van vele egy alapvető probléma: egy hatalmas kulturális változás terhét rótta ki a hétköznapi emberekre − olyanokra, akik jóval közelebb élnek a változásokhoz és akiknek nincs elegendő forrásuk a terhek elviselésére és a védekezésre.
Merkel és az őt támogató politikai, kulturális és médiaelit életében nem lesz rosszabb semmi. Az idegen kultúrák integrálása, a napi feszültségek kezelése, a bűnözéssel, extremizmussal és félelemmel való szembenézés a védelem nélküli tömegekre marad. Nekik kell az egyik pillanatról a másikra kialakuló új helyzettel megküzdeniük.
A hatalommal rendelkezők mintha nem aggódnának a fejlemények miatt. Amikor a dolgozó rétegek és a középosztály felemeli a hangját, akkor idegengyűlölőnek, szűk látókörűnek és rasszistának nevezik őket. A problémával nem szembesülő elit viszont humanistának és együttérzőnek tartja magát.
Szerte a világban az történik, hogy az elit elszakad az alul lévőktől, szinte semmilyen együttérzést nem mutatnak ki feléjük. Ez az egész Nyugat hatalmi központjaiban látható. Egyszerűen nem érdeklődnek a honfitársaik élete és problémáik iránt.
A nagy cégek vezetői rövid távokban és gyors profitokban gondolkodnak, nem akarnak Amerikával foglalkozni, inkább a globális verseny és a részvények alakulása foglalkoztatja őket. A Szilícium-völgyben szóba se kerül a nemzeti érdek: nem Amerikáról, hanem, mondjuk így, a jövőről szól a tevékenységük. Hollywoodban a gazdagok védik a gyermekeiket a kulturális hanyatlástól, attól is, amit ők maguk állítanak elő a szegénységben és szétesett családokban élő fiataloknak.
A világelit emberei nem érzik társaiknak a honfitársaikat: a szemükben ők amolyan fura idegenek, akiknek a bizarr érzelmeivel néha kezdeni kell valamit.
A szerző arról is ír: Manhattanben, ahol ő él, a globális elit gyermekei egymással házasodnak, ugyanoda költöznek, ugyanabba az iskolába járnak és ugyanúgy élnek. És nem foglalkoznak az alul lévő társadalmi rétegek gondjaival. Sőt, inkább csak félnek tőlük.
A jólét elidegenít, a hatalom eltávolít a köznéptől. Az elitek maguk mögött hagyják a nemzeti érzést és az ezzel járó felelősséget. Noonan szerint valami nagy dolog történik a világban a vezetők és a vezetettek közötti szakítással. Ez a korunk egyik legfontosabb jellemzője.
RG
