Blog

Észak-Korea hajlandó tárgyalni Amerikával, Dél-Korea szerint

A közleményt azután adták ki, hogy Gen Kim Yong-chol a téli olimpia záróünnepsége előtt találkozott Mun Dzsein dél-koreai miniszterelnökkel.

A közleményt azután adták ki, hogy Gen Kim Yong-chol a téli olimpia záróünnepsége előtt találkozott Mun Dzsein dél-koreai miniszterelnökkel.

Az amerikai külügyminisztérium leszögezte, hogy bármilyen megbeszélésnek egyetlen végső célja lehet: a nukleáris leszerelés. Phenjan (Észak-Korea fővárosa) még nem erősítette meg a közleményben írottakat, de már többször hangoztatta, hogy hajlandó leülni Amerikával bármilyen előfeltétel nélkül.

Az amerikai elnök, Donald Trump lánya, Ivanka Trump is ott volt a záróeseményen, és noha csak pár méterre ült Gen Kim Yong-chol-tól az olimpiai stadionban, nem váltott szót az észak-koreaiakkal.

A Koreai-félsziget az 1950-53-as koreai háború óta két részre van osztva, de a két fél soha nem kötött békét. A két Korea közötti közeledés sokszor úgy tűnhet, mintha Észak-Korea éket próbálna verni Amerika és Dél-Korea közé. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a mostani fejlemények várhatóan nem oldják meg a lappangó regionális feszültségeket, különösen az észak-koreaiak tavalyi nukleáris fegyver- és rakétakísérlete után.

Észak-Korea külügyminisztériuma elismeréssel szólt a két Korea olimpia alatti együttműködéséről, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy Amerika visszahozta a Koreai-félszigetre a háborútól való félelmet az új, széleskörű szankcióival, pár nappal a téli olimpia vége előtt.

Elérhető-e ezúttal változás?

A dél-koreai médiában folynak a találgatások, hogy esetleg volna még esély az USA – észak-koreai tárgyalásokra, amíg a két delegáció még a városban tartózkodik. A BBC phenjani tudósítója, Laura Bicker megkérdezett egy dél-koreai kormányzati tisztségviselőt, hogy vajon sor kerülhet-e a megbeszélésre a záróünnepséget követő két napban, de bizonytalan választ kapott.

Szemlézte: Őri-Kovács Márton