Miközben nyugat-európai országok emigránsok és menekültek tömeges bevándorlásával küzd, Közép- és Kelet-Európának épp az elvándorlás okozta kihívásokkal kell szembenéznie. A keleti országoknak búcsút intő, jól képzett fiatalok gyengélkedő gazdaságot és egyre csökkenő népességet hagynak maguk mögött – írja a Foreign Affairsben megjelent cikkében Tej Parikh.
Így nem meglepő fordulat, hogy a népesség tömeges elvándorlása Közép- és Kelet-Európából kivándorlás-ellenes hangulatokat keltett az országokban. Például Litvániában a 2004-es uniós csatlakozás óta a népesség 10%-a döntött úgy, hogy külföldön próbál szerencsét. Ez vezetett ahhoz, hogy múlt év októberében a tömeges kivándorlást feltartani kívánó Gazdák és Zöldek Uniója nyerte a litván választásokat. A balti államok mellett már a V4-országok is szembenéztek a csökkenő lakosság problémájával, csúcstalálkozót rendezve a témában, épp néhány hónappal a litván választásokat megelőzően.
A keleti országok emigrációs válságának okai a keleti országok stagnáló posztkommunista gazdasága és a kivándorlást elősegítő uniós szabályozások. Viszont úgy tűnik, az egységes piac nem minden európai állam számára jelent gazdasági növekedést és jólétet. Amint a 2000-es években csatlakozó országok előtt megnyíltak a határok, a keleti országokhoz képest akár háromszoros átlagkeresettel rendelkező országokba − mint Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság − indultak az újdonsült uniós polgárok.
Azon elképzelés pedig, miszerint Közép– és Kelet–Európa az olcsó bérei miatt befektetőket fog vonzani, amely majd elindít egy gazdasági növekedést, nem látszik megvalósulni. Mégpedig azért nem, mert a keleti országokban befektető cégek jelentős munkaerőhiánnyal küszködve vezetik vállalkozásaikat a régióban. Az Európai Bizottság felmérései szerint a lett, litván, lengyel, román és szlovák fiatal értelmiségiek 6-9%-a próbál szerencsét külföldön és sok esetben nem tér haza.
Eközben öregszik a népesség és csökken az aktív korúak aránya, amely erősen megterheli az országok szociális rendszereit. A balti államok számára a fiatalok csökkenő aránya a társadalomban biztonságpolitikai problémát is felvet. A körülbelül 6 millió lakossal rendelkező három állam, a szomszédos országok autonómiáját több alkalommal is megsértő Oroszország ellen csak nehezen tudná megvédeni magát.
Természetesen azért nem tagadhatók az Európai Unió adta lehetőségek sem: kereskedelmi egyezmények, fejlesztési pénzek, külföldi befektetések és egy, a nemzetközi színtéren tiszteletet követelő „klubtagság”.
Ezekre a tagsággal járó előnyökre viszont akkor is szert tehettek volna a csatlakozó kelet-közép-európai országok, ha késleltetve vagy lépcsőzetesen vezették volna be az Unióban érvényes szabad mozgás elvét. Így az országok fizetéseiket, politikai intézményeiket és gazdaságukat felzárkóztathatták volna nyugati szomszédjainak szintjére. „Alternatívaként be lehetne vezetni adminisztratív akadályokat, mint munkavállalási engedélyek vagy pontrendszerek, amelyek lassítanák a migrációt Európán belül. Figyelembe véve, hogy Albánia, Bosznia és Hercegovina, Koszovó, Macedónia, Montenegró is tagságért kopogtat az Unió kapuján, nem késő, hogy bevezessünk egy ilyen rendszert” – véli Parikh.
Az Európai Bizottság viszont március 1-én kiadott egy fehér könyvet „Európa jövőjéről” címmel, mely ismét megerősítette az Unió négy alapszabadságát, köztük a munkaerő szabad áramlását. Eközben azt javasolja, hogy az Unió kompenzálja a keleti államokat a szabad mozgás okozta gazdasági problémákért. Így támogathatná segélyekkel a régió egyetemeit és biztosítaná, hogy versenyképes szakemberek kerüljenek ezen országok munkaerőpiacaira, és növelhetnék a béreket magas képesítést igénylő szektorokban. Közben szükséges nyomást gyakorolni az országokra, hogy erősítsék demokratikus berendezkedéseiket és küzdjenek meg az országukban uralkodó korrupcióval.
Az Európai Unió utópisztikus elképzelése az, hogy az egységes szabályozások egy ilyen színes Európában valóban működnek. „A közép-, illetve kelet-európai országok érdekében viszont ideje lenne, ha Brüsszel megtörne néhány tabutémát és újragondolná a szabad mozgás elvének fenntarthatóságát” – zárja a cikket Parikh.
Szemlézte: Daam Alexandra
