Azt fontos azonban látni, hogy a két közel-keleti hatalom kapcsolatainak javulásában és a minapi döntésben az Egyesült Államok belpolitikája, valamint Törökország és Katar helyzete is legalább annyira szerepet játszik, mint az Iráni Iszlám Köztársaság – írja Matthew Petti a The National Interestben.
„Ez a történelmi diplomáciai áttörés elősegíti a békét a Közel-Kelet térségében, és biztosítja a három vezető merész diplomáciáját és közös jövőképét, valamint tanúsítja az Egyesült Arab Emírségek és Izrael bátorságát abban a tekintetben, hogy egy olyan új úton indulnak el, mellyel végre kiaknázható lesz a régióban rejlő nagy potenciál” – áll az Izrael, az Emírségek és az USA által kiadott közös nyilatkozatban.
Az Egyesült Arab Emírségeken kívül csupán két arab állam – Egyiptom és Jordánia – ismeri el hivatalosan Izraelt, és ez az első Perzsa-öböl-beli ország, mely normalizálta viszonyát Izraellel. „Hivatalossá tenni az eddig informális módon létező kapcsolatokat mindkét fél részéről egy bölcs lépés” – állítja Mark Fitzpatrick, az International Institute for Strategic Studies munkatársa, korábbi amerikai diplomata. „Ez amellett, hogy pozitív színben tünteti majd fel őket az USA szinte egész politikai spektrumának szemében, megerősíti Iránnal szembeni partnerségüket is” – teszi hozzá.
Irán és az iráni fenyegetés már jó ideje rányomta bélyegét és jelentős szerepet foglalt el az Izrael–Egyesült Arab Emírségek kapcsolatban: például mindkét fél ellenezte a 2015-ös iráni nukleáris megállapodást, jelenleg pedig mindketten felszólalnak azért, hogy az ENSZ fegyverembargót vezessen be Iránnal szemben. A megállapodás azonban még így is egy váratlan időpontban jött; csupán egy héttel azután történt ugyanis, hogy Irán és az Emírségek külügyminisztere egy nyilvános találkozón vettek részt, ami egy arra mutató jelként értelmezhető, hogy a két ország közti kapcsolatok enyhülni és javulni látszanak.
Hussein Ibish – az Arab Gulf States Institute munkatársa – szerint annak, ami most történt és történik, semmi köze nincs Iránhoz, helyette leginkább egy másik szóval lehetne jól összefoglalni, ez a szó pedig nem más, mint Törökország.
Hogy miért pont Törökország? Katar, Izrael, az Egyesült Arab Emírségek és Törökország egykor még mind ugyanannak az USA-párti közel-keleti blokknak voltak részei, egészen addig, míg az arab tavasz során meg nem romlott viszonyuk. Ekkor ugyanis a törökök és a katariak támogatták a populista felkelőket – többek között a Muszlim Testvériséget is –, az Emírségek viszont pont az ellenkező oldalon álltak. És ezen a ponton már viszonylag egyértelműen látható az, hogy miért az Emírségek és nem más Öböl-menti állam közeledett Izraelhez: különös, de a két állam elég hasonló biztonsági fenyegetésekkel szembesül: egy véleményük van Iránnal, Törökországgal, (részben) Katarral és a Muszlim Testvériséggel kapcsolatosan is.
Törökország a régióban egyre több fronton igyekszik előre törni: az elmúlt időszakban offenzívákat indítottak szíriai és iraki kurd csapatok ellen, támadták az egyébként az Egyesült Arab Emírségek által támogatott líbiai Haftar kalifát, továbbá a görög haditengerészettel is összetűzésbe keveredtek a kelet-mediterrán vita miatt. Ezzel kapcsolatban Izrael pedig már be is jelentette támogatását a görögök felé.
Katar kapcsán azonban nem teljes az egyetértés a két fél között, Izraelnek ugyanis sokkal kevesebb problémája van a katari terjeszkedéssel: az ország nagyban hozzájárul a Gázai-övezet el nem ismert palesztin „államának” vezető pártjának, a Hamasznak a finanszírozásához, cserébe azért, hogy a gázai-izraeli határon a béke és a csend garantálva van. Erre a bizonyos szintű „elfogadásra” azért van szükség, mert a Hamasz kudarca és összeomlása egy olyan hatalmi vákuumot teremtene a térségben, melytől mindenki félne: azt ugyanis megpróbálhatná betölteni az Iszlám Állam vagy akár az al-Káida is.
A megkötött megállapodás olyan szinten előnyt jelenthet az Egyesült Arab Emírségeknek, hogy innentől csak ők lesznek azok, akik „meg tudják állítani az izraeli expanziót”, továbbá ezzel „a palesztin jogok bajnokaként” is felléphetnek.
„E diplomáciai áttörés eredményeként – és Trump elnök kérésére az Egyesült Arab Emírségek támogatásával – Izrael felfüggeszti a „vitatott palesztin területek” feletti szuverenitás kinyilvánítását, és most erőfeszítéseit a többi arab és muszlim országgal való kapcsolatainak bővítésére összpontosítja” – írja a nyilatkozat.
Habár a nyilatkozat azt is rögzíti, hogy a két fél továbbra is igyekszik erőfeszítéseket tenni a jó kapcsolatok irányába, a hosszú távú kimenetel még nincs biztosítva. Netanyahu például még továbbra is elszánt a vitatott területek elfoglalását illetően.
Annak ellenére, hogy a megállapodáshoz több oldalról kételyek is fűződnek, több amerikai politikus, köztük például Jim Risch és Eliot Engel is kiemelték, hogy az egésznek egy olyan történelmi jelentősége van, amelyben azt kell meglátni, hogy ezzel amellett, hogy Izrael és az Egyesült Arab Emírségek saját magukat megerősítik, utat nyitnak és példát mutatnak a béke és az előre mozdulás irányába egyéb közel-keleti államok számára is.
Szemlézte: Markó Alíz Izabella
