Blog

Farage lesz az angolszász hídember?

Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának korábbi vezetője szerint ő komoly szolgálatot tehetne Nagy-Britanniának az Egyesült Államokba akkreditált nagyköveteként.

Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának korábbi vezetője szerint ő komoly szolgálatot tehetne Nagy-Britanniának az Egyesült Államokba akkreditált nagyköveteként.

Nigel Farage harmadik alkalommal is találkozott az Egyesült Államok január 20-án beiktatandó elnökével, Donald Trumppal. A brit politikus volt az első, aki az Egyesült Királyság képviselői közül személyesen is támogatásáról biztosította a megválasztott amerikai elnököt, amikor Trump augusztusi, Mississippiben tartott beszéde alatt felszólalt.

Legutóbbi találkozójuk után Trump egy tweetjében Farage-ot olyan embernek nevezte, akit sokan szívesen fogadnának mint London Egyesült Államok-beli nagykövetét. Nigel Farage határozottan az ötlet mögé állt, hangsúlyozva, hogy remek kapcsolatot ápol Donald Trump mellett a jövőbeli kormányzatbab szolgálókkal is, ezért nagy hasznára lehetne az Egyesült Királyságnak az Egyesült Államokkal folytatott külkapcsolatai szempontjából. Elmondása szerint jelenleg nagyon szívesen vállalná az USA és a Nagy-Britannia közötti híd szerepét.

Nigel Farage lelkesedését azonban nem mindenki osztotta. A Downing Street teljes mértékben elzárkózott ennek az ötletnek a valóra válásától: szerintük egyszerűen nincs üresedés ezen a poszton. A nagyköveti státuszt jelenleg Sir Kim Darroch tölti be, aki a miniszterelnök szóvivőjének értékelése alapján remek munkát végez, és a hagyományosan legalább négy évnyi megbízatási időből még csak egyet tölt le jövő januárban. Szintén negatív megjegyzés érkezett Iain Duncan Smith-től. A brit konzervatív párt korábbi vezetőjének véleménye szerint Farage koránt sem az államot, inkább önmagát képviselné nagyköveti megbízatása során. Egy másik jeles konzervatív politikus, Crispin Blung, aki jelenleg az Egyesült Királyság alsóházának külügyekért felelős bizottságának ülésvezetője,– azt nyilatkozta: ha Farage komolyan gondolná szándékait, akkor nem a médián keresztül kellene üzennie a brit kabinetnek, hanem személyes találkozókat kérve felkeresne diplomatákat, hogy azok eligazítsák a legaktuálisabb tényekről.

Farage eközben tovább kritizálja a May-kormányzatot. Egy vele készített interjúban arról beszélt, hogy a kabinet minden miniszterének utasításba lett adva a vele való kapcsolattartás megszüntetése. Ezt azonban semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, és a megkérdezett miniszterek sem erősítették meg. Farage ezután azt nyilatkozta: „a felé és a UKIP felé táplált ellenérzések fontosabbak nekik (a konzervatív kormánynak), mint az ország jóléte” − értékelte a tory párt reakcióit a politikus, majd hozzátette: „a világ megváltozott, és itt az ideje, hogy a Downing Street is így tegyen”.”

Szemlézte: Molnár Gergő