A választások után felbolydult az észak-ír politika – számol be választási elemzésében az Irish Times belfasti szerkesztője, Gerry Moriarty. A nagy győztes az ír nacionalista Sinn Féin, amely csaknem beérte a brit fennhatóságot pártoló DUP (Demokratikus Unionista Párt) támogatottságát. Az észak-ír konfliktust lezáró 1998-as nagypénteki megállapodás miatt kényszerkoalícióban kormányzó két párt között a tavalyi választáson 36 ezer szavazat volt a különbség, most viszont csupán 1200 voks választotta el őket.
Idén januárban Észak-Írország hatalommegosztáson alapuló kormánya összeomlott, lemondott a miniszterelnök-helyettes, Martin McGuinness (Sinn Féin), aki ezzel – a sajátos észak-ír rendszer szabályai szerint – megfosztotta Arlene Foster (DUP) miniszterelnökségtől. Ezt követően Foster „brutális” előrehozott választást ígért, amelyet végól március 2-án tartottak meg.
A DUP vezetőjének igaza lett, bár nem abban az értelemben, ahogyan ő számított rá. Az észak-ír politikában évtizedek óta felekezeti alapú létszám-megosztás működik, ennek értelmében a nagyobb számban jelenlévő protestánsok biztosítják az unionisták hegemóniáját. A múlt csütörtöki választásokkal azonban vége szakadt a kiszámítható politikai erőviszonyoknak, továbbá előtérbe kerültek az olyan alkotmányos és megosztó ügyek, mint az ír egységről szóló népszavazás, és mindez még jobban felbátorítja a Sinn Féint és vezérét, Garry Adamst.
Habár a Foster-vezette DUP végzett első helyen, a párt tízzel kevesebb parlamenti helyet szerzett. Ez részben betudható annak, hogy 108-ról 90-re csökkentették a Stormont, azaz az észak-ír parlament képviselői helyeinek számát, másrészt azonban visszajelzésül szolgál mind a párt, mind Foster tevékenységére vonatkozóan. A pártvezetőt egy fűtőanyag-források használatának ösztönzését célzó programban való szerepvállalásáért hibáztatják, amelyben Foster államtitkári minőségében vett részt. Egyes feltevések szerint súlyos veszteségeket okozott a tartományi költségvetésnek, és ez valószínűleg a szavazáson is lecsapódott. Az eredmény komoly következményekkel jár. Kérdéseket vet fel például a DUP elnökének, Arlene Fosternek a vezetői képességeit illetően. Hiszen a politikus legalább annyit tett – ha nem többet – a Sinn Féin szavazóinak mozgósításáért, mint a rivális párt vezérei.
Szorosan a DPU mögött második helyen végzett az ír republikánus párt, a Sinn Féin, akik csupán egy parlamenti székkel szereztek kevesebbet, mint a DPU.
Látható, hogy Észak-Írország politikai földrajza alapjaiban változott meg, az azonban még egyelőre kérdéses, hogy alakul-e új kormány. Észak Írország létrejötte óta, az elmúlt csaknem 100 év során ez az első alkalom, hogy az unionista és a nacionalista képviselők létszáma megegyezik a Stormontban. Ez azért különös helyzet, mert ezt az államot úgy építették fel, hogy garantáljanak egy „beépített” Egyesült Királyság-párti többséget.
Mi okozta a Sinn Féin váratlan előretörését? Az elmúlt években az ír nacionalizmus támogatottsága szép lassan apadt, egyrészt azért, mert a katolikusok az 1998-as nagypénteki megállapodás óta megbarátkoztak az unionistákat pártokkal is. A választásokon a Sinn Féin majdnem 4 százalékponttal növelte részesedését, míg a nacionalista pártok csupán a választók alig két-ötödének támogatását szerezték meg.
A mérsékelt pártok vegyes eredménnyel szerepeltek: harmadik helyen az Ulsteri Unionista Párt, a negyedik helyen pedig a Szociáldemokrata és Munkáspárt (SDLP) végzett. Egyébként a legutóbbi, 2016-os választást követően ők alkották a Stormont első hivatalos ellenzékét, most pedig nagy reményeket fűztek ahhoz, hogy Foster botránya erősíti őket. A választás kimenetele azonban inkább károkat okoz az SDLP-nek és az Ulsteri Unionista Pártnak, mert azt a látszatot kelti, hogy a DUP az egyetlen unionista, a Sinn Féin pedig az egyetlen nacionalista párt. Az ulsteri unionisták 50 éve domináns politikai erőnek számítanak az észak-írországi politikával, vezetőjük azonban a napokban lemondott, így a párt jelenleg új vezetőt keres.
A politikai és szektariánus törésvonalak mellett a Brexit is megosztó kérdés: a nagyobb pártok közül egyedül a DUP támogatta, a legtöbb észak-írországi szavazó a maradásra szavazott a múlt júniusi népszavazáson, ám mivel az összeredményekben végül a kilépéspártiak kerültek többségbe, így Észak-Írország is rövidesen az Európai Unión kívül találhatja magát. Az új helyzet alaposan megingatta az észak-írországi politikai konszenzust. Az elmúlt két évtizedben a mérsékelt ír nacionalisták is támogatták az uniót Nagy-Britanniával, illetve a nagypénteki megállapodás eredményeként létrejött hatalommegosztáson alapuló struktúrákat is. Annak kilátása, hogy kikerülnek az EU-ból, illetve az ír határellenőrzés visszaállításának lehetősége azonban megváltoztatta a dinamikát.
A nagy kérdés az, hogy az megalakul-e az új kormány, mivel az észak-ír politikai rendszerben a kabinet nem működhet a két nagy legnagyobb párt részvétele nélkül. Noha a DUP és a Sinn Féin közel egy évtizede kényszerkoalícióban voltak, jelenleg nem is állhatnának messzebbre egymástól, a lényeges kérdésekben is eltérő véleményt képviselnek. A tárgyalások tehát nem tűnnek zökkenőmentesnek. Amennyiben nem sikerülne megállapodni, James Brokenshire észak-ír ügyekért felelős miniszter újra bevezetheti a londoni kormányzást Észak-Írországban, vagy pedig új választást írhat ki.
Szemlézte: Szalai Réka
