Blog

Felelőtlenek Obama szerint a Trumpra szavazó latinók

„Az Egyesült Államokban elő latin-amerikai közösség választói csak azért szavaztak Donald Trumpra, mert sok közöttük az evangéliumi keresztény. Jobban érdekli őket Trump abortuszról és melegházasságról alkotott politikai nézete, mint rasszista kijelentéseinek elítélése” – állította Barack Obama volt amerikai elnök egy interjúban. Zachary Evans írása a National Review-ban.

Bár úgy tűnik, hogy Trump elvesztette a 2020-as választásokat, az úgynevezett „latinó” szavazók között nőtt a népszerűsége a 2016-os választásokhoz képest; ugyanis a felmérések alapján azokban a megyékben, ahol jelentős a spanyol lakosság, többen szavaztak Trumpra, mint ellenfelére, Joe Bidenre. Például a 93 százalékban spanyol lakta Texas államban levő Zapata megyében, Trump 6 százalékponttal nyert, míg 4 évvel ezelőtt Hillary Clinton 33 százalékponttal nyert ugyanebben a megyében.

„Az emberek meglepődtek azon, hogy milyen sok spanyol szavazott Trumpra. De mindez csak azért lehet, mert sok köztük az evangéliumi keresztény” – állította Barack Obama a „The Breakfeast Club” című podcastban.
Obama a spanyol evangéliumi keresztények felé irányuló cinikus megjegyzését így folytatta: „Fontosabbnak tartják Trump abortusz- és melegházasság ellenes nézeteinek támogatását, mint mexikóiakról alkotott rasszista kijelentéseinek elítélését, és szemet hunynak afelett is, hogy az elnök dokumentumokkal nem rendelkező illegális bevándorlókat ’ketrecekbe’ zár.” A „ketrecek”, amelyekre Obama utal, valójában az ő elnöksége alatt épültek a határ menti létesítményekben azoknak az illegális bevándorlóknak, akiket ideiglenesen el kellett helyezni, amíg elbírálják az ügyüket.

Trump kampányának spanyol médiáért felelős vezetője, Giancarlo Sopo vitatta Obama állítását: „A spanyol ajkú embereket célzó hirdetéseink és a feléjük irányuló kommunikációnk főleg gazdasági kérdésekre, a közbiztonságra, Latin-Amerikára és a szocializmus elítélésére összpontosított”. Sopo a National Review-nek írt emailjében a következőket állította: „Egyetlen hirdetést sem adtunk ki a melegházassággal kapcsolatban, és bár képviselőink foglalkoztak a médiában az abortusszal, mindössze egy kampányhirdetésünk volt ebben a témában, amely egy New Mexico nevű rádiócsatornán hangozhatott el.”

A kampányfelelős hozzátette, hogy hirdetéseikben változatos témákkal különböző spanyol ajkú csoportot céloztak meg. „Az olyan államokban, mint Texas és Arizona, ahol a latinók közül túlnyomórészt mexikói-amerikaiak élnek, az elnök erős határrendészeti politikája és a szegénység leküzdésére irányuló programja volt népszerű, míg Orlandóban és Philadelphiában, ahol jelentős Puerto-Rico-i közösség él, a választók számára a törvényesség megőrzésére irányuló politika volt a meghatározó” – nyilatkozta Sopo.

A kubai és venezuelai amerikaiak azzal magyarázták Trump támogatását, hogy néhány progresszív demokrata olyan szocialista nézeteket képvisel, amelyekkel sokuk már nem képes egyet érteni. Valójában Trump elnökké válása előtt támogatta az abortuszt, de 2016 óta megváltozott a véleménye, és elnöksége alatt erősen kiállt az életpárti mozgalmak és szervezetek mellett.

Josh Hawley amerikai szenátor lekezelőnek minősítette Obama okfejtését. „Óh, igen, azok a spanyol evangéliumi keresztények tényleg olyan régimódiak. Még mindig ragaszkodnak a fegyvereikhez és valláshoz” – írta szarkasztikusan a szenátor Twitter posztjában. „Barack Obama pedig még mindig az egyik leginkább másokat lenéző, nagyvállalati érdekeket támogató liberális Amerikában” – tette hozzá.

Szemlézte: Morvay Sáron