Blog

Feloldódhat a magyar-ukrán patthelyzet?

Múlt héten Ungvárra látogatott Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere ahol hivatali kollégájával, Dimitro Kulebával és Andrij Jermakkal az ukrán elnöki hivatal vezetőjével folytatott párbeszédet. A találkozón elsődleges téma volt az EU-s segélycsomag és a magyar kisebbségi…

Múlt héten Ungvárra látogatott Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere ahol hivatali kollégájával, Dimitro Kulebával és Andrij Jermakkal az ukrán elnöki hivatal vezetőjével folytatott párbeszédet. A találkozón elsődleges téma volt az EU-s segélycsomag és a magyar kisebbségi jogok megosztó kérdésében való dűlőre jutás.

Budapest és Kijev között komoly ellentéteket szült a kárpátaljai magyarság jogainak kérdése, Ukrajna ugyanis 2017-ben a magyar nemzeti kisebbség jogait csorbító törvényt fogadott el, amely előírta, hogy minden ukrán iskolában ukrán nyelven kell tanítani a 10 év feletti diákokat. Magyarország ezt a magyar kisebbség jogainak megsértéseként értékelte, így több más indok mellett, főként ezen vitás kérdés miatt ellenezte Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásainak megnyitását. Habár néhány változtatásra még 2023. decemberében sor került, Budapest ezeket nem találta elegendőnek.

A kérdés rendezése az Európai Unió szempontjából is egyre égetőbb. Orbán Viktor miniszterelnök számára ugyanis sarkalatos pontot képez a helyzet megoldása.

A két miniszter, Szijjártó és Kuleba nyitottságának eredményeképpen a találkozón megállapodtak abban, hogy különbizottságot hoznak létre, amely 10 napon belül kidolgozza a következő lépéseket. Kuleba közölte, hogy a magyar kisebbség kérdését "alapvetően megoldottnak" tartja, azonban a vegyes bizottság megvizsgálja, hogy Kijev miként tud eleget tenni Budapest további, az ukrajnai magyar közösséget érintő követeléseinek. Magyarország mindenekelőtt szeretné a nemzeti kisebbségi iskolai státusz visszaállítását, valamint a magyar nyelv korlátlan használatának biztosítást a felsőoktatásban, a kultúrában és a közösségi életben.

A felek továbbá lépéseket tettek annak érdekében, hogy megállapodjanak egy találkozóról Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök között, bár időpontot még nem sikerült kitűzniük. A legfelsőbb szintű találkozónak elsősorban akkor lehet értelme, ha új dimenzióba tudnak lépni a kétoldalú kapcsolatok, ehhez azonban még sokat kell dolgoznia mindkét félnek. Ahogyan Szijjártó Péternek, úgy Orbán Viktornak is ez lenne az első látogatása az országban a háború kitörte óta. 

A magyar külgazdasági és külügyminiszter a találkozó után pozitívan nyilatkozott:

Biztató lépések történtek a Magyarország és Ukrajna közötti bizalmi légkör helyreállítása felé, de még hosszú út áll előttünk, és sok munkára lesz szükség, amelyet hazánk kész elvégezni."

 

A két ország közötti párbeszéd létrejötte mindenképpen hatalmas előrelépésnek tekinthető. Habár hosszú még az út a kapcsolatok rendezéséig, Szijjártó Péter összességében pozitívnak ítélte Ungvári látogatását és bizakodóan néz a jövőbe a magyar-ukrán viszonyt illetően.

Szemlézte: Udvari Anna

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

Ossza meg másokkal is: