A női félmeztelenség nem szolgálja a feminizmus és a női egyenlőség ügyét Cosmo Landesman szerint. A szerző a The Spectator-ban megjelent írásában kritizálja a jelenséget, amelyet napjainkban a Femen tett ismertté. Landesman úgy véli: attól még, hogy egy nő saját elhatározásából mutatja meg melleit, a tárgyiasítása és a férfi szexizmus nem szűnik meg.
Képzeljük el, hogy újra a hetvenes években vagyunk London utcáin. A feministák a Miss World szépségverseny ellen tüntetnek. Férfi magazinok kiadóival találkozunk, akik közlik velünk, van egy új ötletük, hogy miként lehetne rávenni a nőket arra, hogy megmutassák melleiket. Nem pénzt és hírnevet fognak nekik ajánlani, mint a Playboy vagy a Penthouse, hanem a női szabadságjogok nevében veszik rá őket, hogy szabaduljanak meg felsőiktől. Az egyik még közli is velünk: „Láttam a feminizmus jövőjét, és hatalmas mellei vannak”. Cosmo Landesman ezzel a képpel nyitja írását. Szerinte teljesen örültségnek tartanánk az ötletet, pedig a valóságban már létezik.
A szerző a jelenséget „magamutogató” feminizmusnak hívja, melynek meghatározó pillanata volt a Femen 2008-as megalapítása. A szervezet mottója: „Célunk a tiltakozás, és a fegyverünk a meztelen melleink”. Landesman szerint a mozgalom őrültségét jól mutatja, hogy tavaly Drezdában egy antifasiszta tüntetésen egy félmeztelen aktivista nő mellein egy felirat a város bombázását levezénylő „Bomber Harris” becenevű angol tábornagynak mondott köszönetet.
A meztelen mellek pedig legújabban a szexizmus mellett a „bosszúpornó”, azaz a volt élettárs által szakítás után közzétett intim képek, illetve a celebek kiszivárgott meztelen képei elleni harc eszközei is lettek. Jennifer Lawrence, akinek erotikus képeit hekkerek szintén közzétették, az eset után meztelenül pózolt a Vanity Fair-ben, csupán egy óriáskígyó takarta el intim részeit. A dán újságírónő Emma Holten pedig a „bosszú pornó” áldozata lett. Ő a The Guardian-ben jelentetett meg nemrégiben meztelen képeket. Joan Smith veterán feminista szerint a meztelenül pózolás egyike az alapvető feminista tetteknek. Jennifer Lawrence tettét pedig úgy indokolta, hogy ez az ő teste, és az ő döntésének kell lennie, hogy megmutatja-e.
Landesman úgy véli, hogy Holden, Lawrence és a „magamutogató” feministák szerint a választás minden. Azzal, hogy egy nő saját elhatározásából veszi le a felsőjét, hirtelen a sóvár férfitekintetek passzív tárgyából egy cselekvő és autonóm személy lesz. Landesman szerint viszont ez az elmélet a meztelen mellek posztolását egy szerzői jogi problémává redukálja, amelynek semmi köze a szexizmushoz.
A Spectator szerzője leszögezi: a beleegyezés vajmi keveset változtat a helyzeten, ugyanis a férfiak továbbra is szívesen bámulják ezeket a képeket, és a női mell továbbra is női mell lesz számukra. Sőt immár a Guardian feminista férfijai is nézegethetik őket, hiszen a beleegyezés azt jelenti, hogy nyugodtan bámulhatnak, és közben lehetnek feministák is. Ez egyfajta „harmadik oldal” − a brit bulvárlap a Sun harmadik oldala, ahol Blikk-címlaphoz hasonlóan félmeztelen nők fotói vannak − olyanoknak, akik lenézik a harmadik oldalt.
A felhatalmazás és az autonómia szavak a feminista szakirodalom mellett A szürke ötven árnyalata környékén is felbukkantak. A film rendezője szerint az, hogy a filmbéli nő kiszolgáltatja magát egy férfi nyers vágyának, az rendben van, ugyanis a nő engedélyt ad rá. Landesman szerint ezt az érvet hozzák fel a „harmadik oldal” lányai, a prostituáltak, a sztriptíz táncosnők és a pornósztárok is.
Véleménye szerint a választás nem légüres térben létezik. A nők csomó olyan dolgot választanak, mint a harmadik oldalon pózolás, a mell- vagy a vaginaplasztika, amit a magamutogató feministák egy nőket kihasználó, szexista társadalom jelenségeinek tartanak. Érvelésük ott kezdődik és ott is végződik, hogy a nő joga a választás, azt viszont sosem veszik figyelembe, hogy egy nő felhatalmazása egy férfi erotikus vágya is egyben. Landesman úgy véli, erre bizonyíték, hogy amikor 2013-ben a hannoveri vásáron Putyint négy Femen-aktivista megtámadta, az orosz elnök csak mosolygott és a felfelé mutató hüvelykujját mutatta a tüntetőknek.
Pál Benedek
