A Feröer-szigetek az Atlanti-óceán északi részén található, nagyjából félúton Skócia, Norvégia és Izland között. „Az északi-sarkvidéki növekvő feszültség miatt a szigetekre most nagyobb figyelmet fordítanak a nagyhatalmak” − írja Regin Winther Poulsen a Foreign Policy hasábjain.
Poulsen egy feröeri újságíró. A szigetcsoport 18 kisebb szigetből áll, amelyek lakossága körülbelül 52 ezer fő. Bevételeinek legnagyobb forrása a halászat. A szigetcsoport az elhelyezkedése miatt stratégiailag fontos szerepet töltött be a hidegháború évei alatt. A szerző szerint az országa külügyminisztere (a terület hivatalosan Dánia része, de erős önkormányzattal és autonómiával rendelkezik) főképp a dán, grönlandi illetve izlandi kollégáival szokott tárgyalni. Egy év hivatalban töltött év után azonban most az amerikai külügyminiszter fogja fogadni.
Mike Pompeo a koppenhágai látogatása során találkozott a Feröer-szigetek, illetve Grönland külügyi képviselőivel. „A meghívás a növekvő stratégiai jelentőséget tükrözi, amelyet a Feröer-szigeteknek mint sarkvidéki nemzetnek tulajdonítanak”.
Poulsen kiemeli: annak ellenére, hogy az ország a halászati termékeinek nagy részét Oroszországnak értékesíti, valamint, hogy egy kínai 5G hálózatot tervezett kiépíteni, aláírt egy partnerségi megállapodást az Egyesült Államokkal. A szerző ezt azzal magyarázza, hogy Washington igyekszik minél inkább visszaszorítani Pekinget és Moszkvát a régióban. A szigetország pedig abban reménykedik, hogy ezen lépésekkel a jövőben újabb bevételi forrásokhoz juthat: „Az északi-sarkvidéki jég olvadásával és a hajózási forgalom növekedésével a Feröer-szigetek abban reménykedik, hogy az Egyesült Államok és a NATO hajóinak tengeri szolgálati bázisává válhat.”
Az Egyesült Államok érdeklődését az utóbbi években a helyi lakosság, média és politikusok is felismerték. Carla Sands koppenhágai amerikai nagykövet az utóbbi években többször is meglátogatta a szigetcsoportot. A szerző szerint az normális, hogy a nagykövet ilyen látogatásokat tesz, de szerinte „Sands lényegesebb napirenddel rendelkezett, mint elődei”.
Ez jól látszódott az ország 5G-hálózatának kiépítésének kérdésekor. A kínai Huawei-jel való tárgyalás alatt az amerikai nagykövet egy helyi újságban jelentett meg egy véleménycikket. A cikkben hangsúlyozta és sürgette a feröerieket, hogy egy európai vagy amerikai céget válasszanak a hálózat kiépítésére, ne egy kínait. A nagykövet kiemelte, hogy a Huawei-hálózat kiépítése potenciális lehallgatásokkal és megfigyelésekkel járna együtt. A nagykövet szerint ha kiépülne e hálózat, akkor a kínai „kommunista szabályok” érvényesülnének a szigetország telekommunikációs infrastruktúrájában is.
A szerző kiemeli, hogy a feröeri külpolitika mindig is szinkronban volt az ország gazdasági és üzleti érdekeivel. Többek között ezért döntött úgy a szigetország parlamentje 1972-ben, hogy nem követik Dániát az Európai Unió akkori jogelődjébe. Ennek egy egyszerű oka volt: az új európai halászati politika. A szigetország így nem tagja az európai közös piacnak sem. Többek között emiatt is a Feröer-szigetek volt az egyik első nyugati ország, amely kereskedelmi (halászati) megállapodást írt alá a Szovjetunióval. Ma az orosz piac továbbra is rendkívül fontos a szigetországnak. A 2014-es krími válság után ez a szerep felértékelődött.
Az Egyesült Államok és az EU szankciókkal sújtotta Moszkvát, aki válaszul szintén szankciókat vezetett be (főleg európai agrártermékekre). A Feröer-szigeteket szintén ilyen szankcióval sújtotta az európai közösség egy Norvégiával kialakult halászati vita miatt. Így adott volt, hogy a szigetország növelje az értékesítéseit az orosz piacon.
A jó kereskedelmi kapcsolatok jeléül diplomáciai missziót nyitottak Oroszországban, valamint megkezdték a koordinációt az Eurázsiai Gazdasági Unióval. A szerző szerint mindezt a dán kormány nem nézte jó szemmel, de tudják, hogy bármiféle beavatkozás a feröeri külkereskedelembe komoly konfliktusokkal járna.
Kína, illetve piacának a jelentősége szintén megnövekedett az utóbbi években. A szigetország 20%-kal több lazacot importál Kínába, mint tette 2010-ben. Emellett ott van a már korábban emlegetett Huawei-kapcsolat. Egy kínai szabadkereskedelmi egyezmény mindenképp nagyban megkönnyítené a szigetország kereskedését a világ legnépesebb piacával, így e megállapodás kérdése mindig is kulcsfontosságú volt a Feröer-szigeteknek.
A Huawei-jel folytatott tárgyalások alatt a dániai kínai nagykövet fel is vette ennek a lehetőségét, de csak titokban, zárt ajtók mögött. Az eset csak úgy került nyilvánosság elé, hogy a feröeri kereskedelmi miniszter mikrofonja bekapcsolódva maradt egy interjú után, s így a sajtó munkatársai is hallhatták, hogy mi is volt a kínai nagykövet ajánlata: „könnyebb lenne az országok közötti szabadkereskedelmet megvalósítani, ha a távközlési vállalat megállapodást írna alá a Huawei-jel”. A kiszivárgás miatt komoly nemzetközi és hazai nyomás hárult a helyi kormányra, ami végül (még nem teljesen hivatalosan) elállt a kínai hálózat kiépítésétől.
Az amerikai és feröeri felek azonban elégedettek lehettek a külügyminiszteri találkozó után. A felek megállapodtak, hogy növelik a kereskedelmi és egyéb (kulturális, tudományos) együttműködéseket. Az Egyesült Államoknak ez mindenképp egy győzelem, hiszen megakadályozta, hogy egy újabb számára stratégiailag fontos régióban növekedjen a kínai befolyás. A dán kormányzat is elégedett lehet, hiszen nekik is az az érdekük, hogy a szigetcsoport jó kapcsolatot ápoljon a NATO-szövetségesükkel.
A szerző szerint az utóbbi évek történései miatt a helyi politikusok is rájöttek, hogy újra megnőtt az országuk fontossága, de Poulsen szerint azonban nagyon valószínű, hogy a helyi kormány tovább folytatja a nagyhatalmak közötti kötéltáncát.
Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell
