Blog

Háborús pszichózisban szenved a francia elnök

Továbbra is kitart Oroszország közvetlen megtámadásával felérő terve mellett a francia elnök. Emmanuel Macron az elmúlt hetek folyamán többször is kijelentette: támogatná a nyugati csapatok Ukrajnába küldését. Felhívta a nyugati hatalmakat figyelmét arra, hogy ne mutassanak gyengeséget…

Továbbra is kitart Oroszország közvetlen megtámadásával felérő terve mellett a francia elnök. Emmanuel Macron az elmúlt hetek folyamán többször is kijelentette: támogatná a nyugati csapatok Ukrajnába küldését. Felhívta a nyugati hatalmakat figyelmét arra, hogy ne mutassanak gyengeséget Oroszországgal szemben, véleménye szerint csak így lehet béke Ukrajnában. Kijelentései az egész nemzetközi közösséget megrázták, hiszen Macron terve a III. világháború kitörésével fenyeget.

A francia államfő orosz-ukrán háborúval kapcsolatos tervével még a francia nép sem ért egyet. Macron támogatottsága rohamos csökkenésnek indult, melyet remekül példáznak a Franciaországban ellene indult tüntetések. Emberek százezrei vonultak az utcára „Macron, mi nem akarjuk megvívni a háborúdat!”– kijelentést skandálva. 

Emmanuel Macron a nyugati csapatok mellett nagy hatótávolságú fegyvereket is küldene az ukrán erőknek. Ehhez német kollégája, Olaf Scholz segítségét kérte. A német kancellár azonban sokkal óvatosabb a kérdésben, az eszkalációtól tartva kizárta országa Taurus cirkálórakétáinak bevetését. Az 500 km hatótávolságú fegyverek alkalmazása könnyen világháborút, vagy akár egy atomháborút is előidézhete.

Macron azonban hajthatatlannak tűnik, jelenleg Scholzot megkerülve, a német külügyminisztert próbálja meggyőzni a Taurus rakéták Ukrajnába küldéséről.

 

Az Kijevnek szánt egyéb fegyverszállítmányokról a német kancellár azt mondta: Németország minden segítséget megad Ukrajnának, amit csak tud, addig, amíg szükséges". Berlin azt is bejelentette, hogy további 500 millió eurós katonai segélyt küld Ukrajnának. Az ország hatalmas lőszerhiánnyal küzd, így jelentős segítséget jelent nekik a katonai szállítmány. Így

összességében Németország csak idén már 7 milliárd euró értékű támogatást biztosított Kijevnek. Ezzel az ország legnagyobb segélyezőjévé vált.

A háborúnak azonban így sosem lesz vége. Macron terve veszélyes és meggondolatlan. Európának nem szabadna csapatokat küldeni Ukrajnába, hiszen ezzel, ahogyan a katonai és pénzügyi segélyekkel is, csak késlelteti a tűzszüneti tárgyalásokat. Itt lenne az ideje, hogy Európában újra béke és biztonság legyen.

Szemlézte: Udvari Anna

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon