Blog

Hatmillió aláírás felett jár a Brexit eltörlése melletti petíció

A mérföldkőnek számító eredményt másfél nappal az eredeti kiválási dátum (március 29.) után sikerült elérni.

A mérföldkőnek számító eredményt másfél nappal az eredeti kiválási dátum (március 29.) után sikerült elérni.

Mostanra szinte lehetetlen érdemileg követni a Brexittel kapcsolatos fejleményeket és lehetséges kimeneteleket.

Talán érdemesebb, ha most inkább a britek reakcióit figyeljük meg. A petíció arra kéri a brit kormányzatot, vonják vissza az 50. számú cikkely életbe léptetését, ami lehetővé tette, hogy az Egyesült Királyság megtegye az Unióból való kilépéshez szükséges lépéseket. A petíció egyben azt is tartalmazza, hogy a kormány az Európai Unióból való kilépési szándékot is gondolja át.

Múlt vasárnap már sikerült elérni az 5 milliós lélektani határt. Ezáltal a kérvény a valaha volt legnépszerűbb lett, amit a parlament honlapján indítványoztak. A második legnépszerűbb éppen 2016 nyarán lett kezdeményezve, amikor is több mint 4 millió aláírást sikerült gyűjteni egy második, az EU-ból való kilépésről szóló népszavazásra vonatkozólag.

Margaret Georgiadou, a mostani petíció indítványozója azt nyilatkozta, mióta elindította a kérvényt, több halálos fenyegetést is kapott, illetve a Facebook-profilját is törölnie kellett az azt elárasztó gyűlölethullám miatt.

A parlament hétfőn vitatja meg a petíció sorsát. Március 26-án úgy nyilatkoztak, nem fognak hozzányúlni az 50. cikkelyhez, és nyilatkozatunk szerint tiszteletben tartják a 2016-os népszavazás eredményét, és a parlament azon dolgozik, hogy kiléphessenek az Európai Unióból.

Azóta a Theresa May által benyújtott Brexit-megállapodást harmadjára is elutasította a parlament, igaz, ezúttal csak 58 szavazat híján.

Április 10-én May ismét Brüsszelbe utazik, hogy egy vész-csúcstalálkozón vitassák meg a megállapodás további sorsát az uniós vezetőkkel. A várakozások szerint May április 12-ére vagy a kilépés elhalasztását kéri majd, vagy a megállapodás nélküli kiesést fogja elfogadni. Ennél konkrétabbat nehéz még feltételezni is a szövevényes politikai üggyel kapcsolatban.

A petíciót egyébként sokan támadták is, mert állítólag külföldi IP-című gépekről is aláírták, ez pedig az egész hitelességét aláássa. A Guardian szerint viszont az aláírások 96%-a belföldről érkezett. Továbbá, olyan extrém hozzáállásról is beszámoltak, miszerint valaki a honlap összeomlasztására tett kísérletet, hogy megakadályozza a további aláírások begyűjtését.

Szemlézte: Gyarmati Emese