Az Egyesült Államok alelnökjelöltjeinek vitáját J.D Vance és Tim Walz között kiemelt figyelem övezte, mivel nagy volt rá az esély, hogy ez lesz az utolsó nyilvános megmérettetés a kampány hátralévő részében. A 90 perces program kiváló lehetőséget biztosított nekik, hogy saját elnökjelöltjük politikai céljainak megvédésén túl saját profiljukat is megismertessék a nagyközönséggel. Erre és szakpolitikai vitákra is sor került az este során, amely bizonyos értelemben még a közvélemény előzetes várakozására is rácáfolt.
Az alelnökjelölti vita olyan időpontban került megszervezésre, amikor a közhangulat az Egyesült Államokban nehezen lehetne feszültebb. Bár a mindennapi életben kevés jel utal arra, hogy kampányidőszak van, és nincsenek az utcákon zsúfoltan elhelyezett politikai plakátok, a médiában és a közélet más fórumain ádáz küzdelem zajlik. Az idei kampány minden bizonnyal utolsó, személyeskedésektől sem mentes, néhol tragikomikus megszólalásokkal tűzdelt elnökjelölti vitájából kiindulva nagy esély volt arra, hogy ez a leendő helyetteseik esetén sem lesz másképp. Ugyanakkor azt is figyelembe kellett venni, hogy az elnökjelöltek egyike sem nevezhető vérbeli karrierpolitikusnak, míg Vance és Walz szenátori, illetve kormányzói tisztségei mögött komoly politikai teljesítmény áll. Ez azért is helyezi más megvilágításba a vitát, mivel az este során külpolitikai témákra is lehetett számítani, amelyek szakpolitikai kérdései mindkét jelölt számára viszonylag új terepet jelentenek.
A helyszínt és a közvetítést a CBS News biztosította, nézők nélkül. A szabályok ismertetése után a felek egyből megkapták az első aktuálpolitikai kérdésüket. Bár a témák az előzetesen lefektetett szabályoknak megfelelően nem voltak ismertek, a nyitókérdés nem meglepő módon az aznapi közel-keleti kérdéshez kapcsolódott: Walz-nak arra kellett választ adnia, hogy támogatna-e egy izraeli megelőző csapást. A kormányzó, bár a kérdést nem válaszolta meg, kifejezte, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát, és
a Biden-adminisztráció kommunikációs politikájához képest jóval keményebb és határozottabb hangvétellel adott nyomatékot válaszának. Ellenfele, Vance szenátor szerint Izrael kizárólagos döntése, hogy mit cselekszik.
Ebben a kérdésben, bár a felek különbözően fogalmaztak és egyikük sem választotta meg egyértelműen a kérdést, egyetértés mutatkozott.
A téma kapcsán Vance megragadta a lehetőséget, hogy kifejezze, Donald Trump elnöksége alatt ,,nem tört ki egy nagyobb konfliktus sem”. Ez visszatérő stratégia a republikánus kampányban, amelyet arra alapoznak, hogy
a Trump-adminisztráció határozottsága és elrettentő ereje miatt a nemzetközi rendszer stabilabb volt. Bár ez a kijelentés tűri a szakmai vitát, a Demokrata Pártnak láthatóan nincs ellenszere ezzel szemben.
Említésre méltó, hogy Walz annak ellenére érezte láthatóan feszélyezve magát a témában, hogy Anthony Blinken külügyminiszter éppen a vita napján publikált a Foreign Affairs hasábjain egy hosszú cikket, amelyben a stratégiai kérdéseké volt a főszerep, Izraelt és Ukrajnát is beleértve. Ebben a cikkben számos olyan visszautalás van a 2016 utáni republikánus adminisztráció külpolitikai hibáira, amely kiindulópontként szolgálhatott volna Walz számára átfogóbb Közel-Kelet stratégia ismertetésére.
Az első kérdés és a válasz kifejtésére adott 2-2 perc után nem külpolitikával folytatódott az este, ám azt kevesen gondolták, hogy a vita további részében már nem lesz több kérdés a nemzetközi kapcsolatok témakörében. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy az amerikai választópolgárok jelentős része a belpolitikai kérdéseket sokkal fontosabbnak tartja a külpolitikánál. Más szemszögből megközelítve, a vita során a diplomáciai és egyéb kérdések helyett főképp külgazdasági kérdések kerültek előtérbe. Ebben meghatározó Donald Trump vámpolitikája, amely éles vitákat váltott ki akadémiai és politikai körökben. A vámpolitika árnyékában, amely a közvélemény szemében is közvetlenül érinti az összes választópolgárt és amerikai vállalkozót, kevesebb szerepet kapott a más kontinensen zajló konfliktusok és az azokra adott amerikai válaszok mélyebb kifejtése és megértése.
A közel-keleti helyzet mellett tehát más külpolitikai témát nem érintettek a felek, amely azt is jelenti, hogy paradox módon úgy fejeződött be az este, hogy az egyetlen külpolitikai kérdésben teljes konszenzus alakult ki.
Ezt követően azonban a belpolitikai témák uralták az estét, háttérbe szorítva az Egyesült Államok külpolitikájáról szóló, szintén elengedhetetlen és kulcsfontosságú párbeszédet. Ahogy Gerard Baker ,,American Breakdown” című könyvének pontos és tűéles meglátásai mutatják, az idei amerikai elnökválasztási kampány során még soha nem tapasztalt polarizáció érzékelhető a nyilvánosságban. Ebben a felfokozott hangulatban is érdemes ugyanakkor meglátni azokat a kérdéseket, amelyekben a két párt között konszenzus alakulhat ki. Az alelnökjelölti vita során erre láttunk egy példát, amely jelentősége ezzel együtt is eltörpült a belpolitikai egyet nem értés árnyékában. Sosem derül ki, de lehetséges, hogy ha több külpolitikai kérdést is érintettek volna a felek, még több közös vonásra fény derülhetett volna. Így azonban be kell érnünk azzal, hogy két felkészült jelölt tiszteletteljes és viszonylag magas színvonalú beszélgetését követhettük figyelemmel.
Írta: Ferencz Attila Norbert
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
