Blog

Hiába győzi le a járványt a Nyugat, ha Afrikának nem sikerül

Csak globális győzelemmel érhet véget a Covid-19 világjárvány, máskülönben időről időre visszatérhet még a szegényebb országokból – figyelmeztet Abiy Ahmed, Etiópia Nobel-békedíjas miniszterelnöke a Financial Times hasábjain.

Csak globális győzelemmel érhet véget a Covid-19 világjárvány, máskülönben időről időre visszatérhet még a szegényebb országokból – figyelmeztet Abiy Ahmed, Etiópia Nobel-békedíjas miniszterelnöke a Financial Times hasábjain.

„A koronavírus elleni stratégiának van egy hatalmas hibája” – kezdi a cikkét Ahmed, a bolygót fenyegető tévedés alatt pedig a fejlődő országok figyelmen kívül hagyását érti. A fejlett nyugati országok egymás után döntenek széleskörű gazdasági segélycsomagok bevezetése mellett, de az afrikai országok nagy része nem rendelkezik az erre felhasználható tartalékokkal. És ha a járványt nem irtjuk ki teljesen a fekete kontinensen, akkor biztosak lehetünk benne, hogy időről időre viszont látjuk majd.

Ezért hibás a jelenlegi stratégia, hiszen az országok mind egyénileg akarják megoldani a problémát, de ez hosszú távon semmit sem ér. „Így nem lehet sikeresen szembeszállni egy olyan vírussal, amely semmibe veszi a határokat” – írja Ahmed.

Ezt a járványt tehát csak összehangolt, globális akció keretein belül lehet teljesen megállítani, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy valaki felvállalja a vezető szerepet és minden más ország hatékonyan működjön vele egyet. Jelenleg csak ez mentheti meg Afrikát, és vele az egész világot.

Az afrikai gazdaságok, amelyek szebb időkben is gyengék és törékenyek, most a szakadék széléről néznek a mélybe. Az elmúlt két évtizedben bámulatos fejlődés ment végbe a kontinens egyes országaiban, de közel sem annyi, hogy felkészíthesse őket a világjárvány kihívásaira. Az általános egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés még mindig a kivétel, nem pedig a norma a legtöbb ember számára. Sőt, még az olyan alapvető megelőzési technikák is kudarcot vallhatnak, mint például a rendszeres kézmosás, hisz a tömegek mintegy fele nem képes tiszta vízhez jutni.

Afrikában még a látszólag egyszerűen kivitelezhető „távolmaradás” is rengeteg akadályba ütközik. Az afrikai emberek egész élete a nagycsaládi közösségeken alapul: együtt dolgoznak, laknak és étkeznek, gyakran ugyanarról a tányérról. A ritkán hulló esőn alapuló mezőgazdaság roppant szigorú órarendet követel, a vetésnek és aratásnak mindig a tökéletes időpontban kell történnie. A legkisebb kihagyás is tönkreteheti az egész folyamatot, ami rögtön veszélybe sodorná Afrika amúgy is nehézkes élelmiszer-ellátását.

Vagy ott van még az Ethiopian Airlines példája, amelyet más országok légitársaságaira is ki lehet vetíteni. A társaság Etiópia legnagyobb cége és a nemzeti össztermék 3%-át szolgáltatja, nem beszélve a rengeteg kemény valutáról, ami általa kerül az országba. A járvány miatt most egyre inkább a csőd felé tart és az állam is jelentős összegeket veszít emiatt. Ennél is súlyosabb probléma, hogy kemény valuta nélkül szinte lehetetlen külföldről beszerezni az ilyenkor szükséges orvosi segédeszközöket.

Világos tehát, hogy Afrika nem képes átvészelni ezeket a hónapokat segítség nélkül. De ami még fontosabb, a világ sem képes megszabadulni a Covid-19-től, ha nem segít Afrikának. Hiába szűnnek meg az esetek a gazdag nyugati országokban a karanténok és a lezárt határok miatt, amíg létezik a vírus bárhól a bolygón, addig a még tart a járvány is.

A koronavírus most megtanít minket, hogy a veszéllyel szemben mindannyian világpolgárok vagyunk – írja Ahmed. Ez a vírus bármi másnál szorosabban kötheti össze az embereket, hisz észre sem veszi az ember alkotta határokat, amiket magunk köré emeltünk: se a bőrünk színe, se az útlevelünk, se az isteneink nem érdeklik a Covid-19-et, csupán az, hogy emberek vagyunk, a nagybetűs Emberiség.

De hogyan lehet létrehozni ezt a globális együttműködésen alapuló akciótervet? Nos, egy világvezető mihamarabbi kijelölésével – véli Ahmed –, amely nem csak ad hoc foglalkozik a járvánnyal kapcsolatos szűkebb körű teendőkkel, hanem pozícióját intézményesített alapok is biztosítják.

Egy jó kezdés lehetne az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hatáskörének kibővítése. Azoknak az országoknak, amelyek nemzeti költségvetése elegendő a járvány helyi megfékezésére, el kell fogadniuk a WHO-t, mint a témában abszolút szaktekintélyt, és rá kell bízniuk a fölösleges erőforrásaikat, hogy az szétoszthassa ott, ahol a leginkább szükség van rájuk.

Eközben a G20-nak kollektíven kell fellépnie a világ vezetőiként, és összehangolt, globális választ kell kidolgoznia a Covid-19 és hasonló jövőbeli járványok ellen. Nincs idő várakozni, minden nap késés milliók életét és megélhetését veszélyezteti.

A G20-nak először is létre kell hoznia egy új globális pénzalapot, hogy a lehető leghatékonyabban segíthessen a világ bajba jutott gazdaságain. Ideális esetben ezen belül külön intézmény foglalkozna Afrikával, amelynek szorosan együtt kell működnie a Világbankkal és az IMF-fel, hisz Afrika államadósságainak problémája most hirtelen élet-halál kérdéssé vált.

Végül még az is fontos, hogy a különböző tengerentúli befektetők hagyják Afrikában a tőkéjüket és ne akarják belügyek megoldására átirányítani. Hosszútávon sokkal többet segíthet a bolygónak, mint azoknak a gazdagabb országoknak, amelyek befektettek. Meg kell érteni, egy világjárvány idején a világ csak annyira erős, mint amennyire a leggyengébb láncszeme. Afrikát tehát minden áron meg kell menteni, mert csak ezáltal menthetjük meg a Földet.

Szemlézte: Orbán Tamás