Peter Hitchens a The Spectator Magazine-ban megjelent cikkében azt javasolja, tegyünk félre minden matematikai és geográfiai érvet, és próbáljuk meg nyíltan szemlélni az új hidegháborús helyzetet. Két szárazföldi nagyhatalom áll szemben egymással, ezek közül az egyik Oroszország, amely több mint 700 ezer négyzetmérföldnyi terület ellenőrzéséről mondott le, a másik pedig az Európai Unió, ami ebből 400 ezer négyzetmérföldnyi terület felett szerzett kontrollt. Melyik hatalom is terjeszkedik ennek fényében?
Hitchens szerint Oroszország számára az EU és a NATO terjeszkedése olyan, mintha sót szórnának egy még be nem hegedt sebbe. 2007 februárjában Vlagyimir Putyin a következő kérdést tette fel: „Ki ellen is szól ez a bővítés?” Nyílt válasz azóta sem érkezett, a NATO pedig, amit eredetileg a Szovjetunió ellen való hatékony küzdelem érdekében hoztak létre, továbbra is fennmaradt. A szerző szerint Oroszország akkor sem tudná visszahódítani elvesztett birodalmának darabjait, ha ilyen tervei lennének, mivel nincs elég pénze és nem elég erős hozzá. Épp ezért érdekes, hogy miért nem hívják meg a nagy nyugati szövetségesekhez való csatlakozásra.
A Spectator szerzője arról írt: nyílt titok, hogy Oroszország sosem lehet a NATO vagy az Európai Unió tagja, mivel puszta méreténél fogva felborítaná egyensúlyukat. A szerző szerint ez a probléma kiküszöbölhető lenne, ha hajlandóak lennének valódi megoldásokat keresni az ál-erkölcsi érvelés helyett, amit Putyin állama ellen folyamatosan felhoznak. Ahhoz nem fér kétség, hogy Putyin rendszere zsarnokságként működik, de ugyanilyen Erdoğan Törökországa is, amely tiszteletre méltó tagja a NATO-nak − annak ellenére, hogy hasonló módon szállta meg Ciprus északi területeit, mint Oroszország a Krímet.
Hitchens felteszi a kérdést: ha Putyin rezsimje ennyire felháborít bennünket, miért vagyunk hajlandóak az USA-val együtt boldogan üzletelni Erdoğannal, miért hízelgünk Szaúd-Arábiának és Kínának? Hitchens szerint Ukrajna fontos szerepet tölt be geopolitikailag, mivel független államként való létezése segít transzformálni Oroszországot. Ukrajna nélkül Oroszország megszűnik eurázsiai birodalomnak lenni. Arra viszont nincs garancia, hogy Ukrajna besorozása a Nyugathoz megmentené a területet, létrehozva a szabadság, a becsületesség és a jólét paradicsomát, hiszen ez a többi posztszovjet ország csatlakozása után sem következett be. Az ezzel kapcsolatos civódás sem az erényről, hanem a földterületről és a hatalomról szól. A NATO keleti nyitása is csak azért történhetett meg, mert az EU kezdetben nem volt hajlandó befogadni a Varsói Szerződés visszamaradt, csődbe ment és korrupt menekültállamait. A szerző szerint Vlagyimir Putyin ugyanúgy működteti rendszerét, mint Borisz Jelcin, Putyin hibáit azonban a nyugat nem nézi el, mivel az orosz szuverenitás elismertetésére törekszik és független külpolitikát folytat.
Az új hidegháború 2011-ben kezdődött el, amikor az oroszok megsértették a nyugati és szaúdi érdekeket Szíriában. Putyin rosszul mérte fel, hogy ez milyen mértékű haragot fog kiváltani az amerikaiakból. Cserébe a Nyugat sem ismerte fel, hogy az Ukrajnával kilátásba hozott uniós partnerségi szerződés és Viktor Janukovics megbuktatása milyen reakciót vált majd ki az oroszokból.
Ők pedig 23 év után most úgy döntöttek, elég volt a Nyugat elvárásainak való megfelelésből és a megalkuvás politikájából, cselekedtek, mivel féltek a fekete-tengeri flotta szevasztopoli támaszpontjának elvesztésétől. Hitchens cikke zárásában kifejti, hogy bár ez a lépés nem dicsérendő, de logikusnak tűnik egy szuverén nemzet szempontjából.
Rózsa Kitti
