Blog

Hogyan hat a világjárvány az Új Selyemút kezdeményezésre?

A koronavírus okozta átmeneti visszaesés után Kína újra erősíti együttműködését az Új Selyemút kezdeményezés országaival.

A koronavírus okozta átmeneti visszaesés után Kína újra erősíti együttműködését az Új Selyemút kezdeményezés országaival.

Eltérő nézetek vannak arra vonatkozólag, hogy a pandémia hogyan fogja befolyásolni az Új Selyemút kezdeményezést: egyesek szerint inkább negatív hatással lesz Kína legfontosabb globális stratégiájára nézve, elsősorban a várható gazdasági hatások miatt, mások szerint azonban a krízis éppen fokozott igényt támaszt majd a Pekinggel való egészségügyi együttműködésre.

A Kínán belül zajló járvány szétzilálta az ország diplomáciai és gazdasági kapcsolatait, és bár már számos kínai gyár újraindította termelését, más országok, például Vietnám termelőüzemei még mindig közvetlenül érzik a termelés kimaradásának hatásait. A kínai beszállítóktól még nem érkeznek kellő mennyiségben nyersanyagok és félkész termékek, így a vietnámi üzemek még mindig nem tudják a megszokott módon folytatni gazdasági tevékenységüket. Ezek a problémák természetesen hangot adnak azoknak, akik csökkenteni szeretnék a Kínára való támaszkodás mértékét.

Azonban ahogy a járvány más országokban is erőre kap, Kína úgy erősíti meg fokozatosan vezető szerepét az Új Selyemút országai között az egészségügy terén. Kínai orvosok, immunológusok és más szakemberek videokonferenciákat folytatnak azért, hogy tájékoztassák Európa, Afrika és egyéb ázsiai országok illetékeseit a legjobb módszerekről, amelyekkel vissza lehet szorítani, illetve le lehet győzni a koronavírust.

Ezen kívül Kína 20 millió dolláros adományt is felajánlott a WHO-nak, orvos-szakembereket küldött Iránba, Irakba és Olaszországba, védőruhákat szállított Pakisztánba, Laoszba és a Fülöp-szigetekre, sőt, ígéretet tett arra, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy segítséget nyújtson többek között Etiópiának, Chilének, Kubának, Egyiptomnak és Fehéroroszországnak.

Yun Sun, a washingtoni székhelyű Stimson Center nevű think tank Kína programjának vezető kutatója elmondta, a vírus elleni harc szerinte túlszárnyalja az Új Selyemút kezdeményezés kereteit, és Kína attól függetlenül fog orvosi segítséget nyújtani minden országnak, akinek szüksége van rá, hogy az Új Selyemút kezdeményezésben részt vesz-e. Kínának ezt egyrészt az teszi lehetővé, hogy sikerült az otthoni vírushelyzetet teljes mértékben ellenőrzés alá vonni, másrészt pedig hogy egyedülálló tapasztalattal és szakértelemmel rendelkezik a téren. Ez a két tényező együttesen pedig olyan lehetőséget kínál Kínának arra, hogy felelősségteljes vezetésről tanúbizonyságot tegyen a nemzetközi térben, amit aligha hagyhatna ki.

Az ország továbbá elsőként reagált Olaszország a vírus megállításáért tett segélykérésére. Hszi Csin-ping elnök a március 16-án Giuseppe Conte olasz miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésén kifejezte együttműködési szándékát Olaszországgal egy „egészségügyi Selyemút” keretein belül, illetve reményét, hogy a két ország erősíti együttműködését és megnő a kölcsönös bizalom köztük.

Az etiópiai miniszterelnökkel, Abiy Ahmeddel folytatott telefonbeszélgetésén a kínai elnök ígéretet tett arra, hogy ellátja az afrikai országokat egészségügyi eszközökkel és gyorstesztekkel, valamint, hogy segítséget nyújt egy egész Afrikán átívelő betegségmegelőző és kontrolláló rendszer kiépítésében.

Kína a WHO-val már 2017-ben aláírt egy egyetértési nyilatkozatot arról, hogy együtt fognak működni járványmegelőzésben és a járványok kezelésében. Wang Yiwei, a pekingi Renmin Egyetem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó professzora elmondta, a WHO csak koordinátori szerepet játszott az elmúlt időben az egészségügy tekintetében, és így Kínán van a sor, hogy felállítson az IMF mintájára egy globális egészségügyi ügynökséget, amely nem csak koordinálni tud, hanem szükség esetén segélyalapokat is tud mozgósítani, illetve oltóanyagokkal ellátni a szükséges területeket.

Szemlézte: Kiss Dávid