“A trumpizmus Amerika elmúlt hatvan évének bizarr kotyvaléka. Felemelkedéséért és az amerikai kultúra lezüllesztéésért a szabadelvűség legújabb kori alakulása is felelős” - konkludált előző cikkünk. De pontosan hogyan fordította a legújabb kori liberalizmus három domináns irányzata önmaga ellen a társadalom egy jelentékeny részét? Olyan karakterológiával látták el az amerikai eliteket, amikből könnyű volt mozgalmi tőkét kovácsolni.
Sorozatunk első részében röviden áttekintettük az amerikai politika eszmei térképének alakulását az elmúlt hatvan évben. Megállapítottuk, hogy a turmpizmus azon szellemi mozgalmakkal szemben emelkedett fel, amelyek az amerikai liberalizmus legújabb kori történetének keretrendszerét alkották. Ezek a mozgalmak a neokonzervativizus, a neoliberalizmus és a manapság csak „woke”-nak nevezett posztmodern igazságosság projekt.
De pontosan milyen frusztrációkat generáltak ezek a mozgalmak a társadalomban, amelyekre a trumpizmus lehetett a válasz? Noha a válasz összetett, hiszen a különböző szellemi mozgalmak más és más alakulások eszmei hátterét alkották, ezek az alakulások egy ponton mégis összeérnek:
általában véve az amerikai elitekről készítettek mentális lenyomatot. Így ahhoz járulhattak hozzá, hogy a Trump által felkarolt választói tömegek feszültségeit és indulatait egy jól kibontott, sztereotipizálható elit-karakterológia ellen targetálni, célozni lehessen.
Először is a neokonzervativizmus a közgondolkodásban nyilvánvalóan Irak amerikai inváziója és a „demokrácia-export” szinonimájává vált. Mindezt remekül lehetett kamatoztatni az „elitekkel” szembeni harcban. Az alábbi felvétel az egyik – még 2016-os – republikánus elnökjelölti vitán készült.
Azt rögzíti, ahogy Donald Trump felelősségre vonja ellenfele, a Jeb Bush (ifj. George W. Bush öccse) által felkarolt Bush-adminisztrációt. Az elsődleges politikai élmény, amit Trump igyekszik körüljárni, az amerikai elit több ezer milliárd dollárját felélő döntései, amelyek ahelyett, hogy az amerikai polgárok életét segítették volna – pl. megújították volna az USA infrastruktúráját – szükségtelenül biztonsági kockázatnak tették ki őket. (Hasonló retorikai húrokat penget mostanában a republikánus paletta új táltosa, Vivek Ramaswamy, aki az Ukrajna támogatására költött összeget inkább a déli határon húzandó „Fal” befejezésére költené). Tehát
a neokonzervatív politikának is következménye az a Trump által kiaknázott és élénkített mentális beidegződés, hogy az elitek nem törődnek az emberekkel.
Ennek a beidegződésnek a legnyilvánvalóbb kitermelője ugyanakkor az a neoliberális gazdasági paradigma, ami a világválságot megelőzően a kétpárti konszenzust formálta. A Szovjetunió összeomlását követően a világgazdaság felett eluralkodó neoliberális globalizáció – amellett, hogy történelmileg példátlan gazdagodást hozott a világba és még a globális egyenlőtlenségeket is némileg csökkentette – a fejlett, iparosodott társadalmakat egyre megosztotta. Az ipar a fejlődő világba történő átszervezésével a középosztály egyre kiürült, a társadalmon belüli egyenlőtlenségek nőttek, a bérből és fizetésből élők jövedelmei stagnálásnak indultak.
A társadalmi egyenlőtlenség mértékét kimutató GINI index alakulása az Egyesült Államokban 1975 óta
Forrás: Federal Reserve Economic Data
Az alábbi videó Trump jelenlegi elnöki kampányának egy New Hampshire-i rendezvényén készült; Trump az elmúlt évtizedek neoliberális egyezményeivel szemben méltatja a kormányzása alatt kibontakozó gazdasági sikereket. Szembefordulva elődjei, a „korrupt globalista establishment” politikájával, Trump a többi között felszámolta a valaha a Clinton-adminisztráció által kitárgyalt NAFTA (Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény) egyezményt és vámháborút vívott a feltörekvő Kínával.
A trumpzimus harmadik sarokköve természetesen az amerikai baloldalt eluraló woke mozgalommal, a társadalmi igazságosság posztmodern projektjével való szembenállás. Ennek persze megvan az a pikantériája, hogy a neoliberalizmussal összejátszik: Trump gyakran illeti az óriáscégeket, akikkel szemben az amerikai munkavállalókat megvédené, a „woke” kifejezéssel.
Persze a woke-kal szembeni diskurzus és politizáls ettől függetlenül is figyelmet érdemel. Elvégre Trump központi üzenete, a „Make America Great Again” szoros ellentétben áll azzal a történelemszemlélettel és társadalomkritikával, amit a dekonstrukcionista baloldal s szellemi zászlóshajója, a New York Times által meghirdetett „1619 Projekt” hirdet.
Míg a baloldali értelmiség egyre befolyásosabb része számára az amerikai történelem az elnyomás, a kirekesztés és a rasszizmus történelme – amelyet a Függetlenségi Nyilatkozat és az Alapítás-eszme helyett a rabszolgaság, mint afféle Eredendő Bűn központi tematikáján keresztül kell elgondolni – addig Trump számára Amerika a világ legnagyobb nemzete.
2020. július 4-én, Mt. Rushmoore-i ünnepi beszédében Trump például ezt állította azokról a bizonyos „ők”-ről:
„Az ő céljuk nem az, hogy jobbá tegyék Amerikát; az ő céljuk, hogy végezzenek Amerikával. [...] Ledöntenék azokat az értékeket, amelyek a rabszolgaság felszámolását ihlették Amerikában, majd az egész világban. [...] Ledöntenék azokat a meggyőződéseket, azt a kultúrát és azt identitást, amelyek Amerikát a világtörténelem legdinamikusabb és legtoleránsabb társadalmává tették.”
A három eszme „átka” így ér körbe az amerikai politikában: megformázta az amerikai politikai-gazdasági elit mentalitását, de ezzel el is átkozta azt. A trumpizmussal szemben olyan ellen-ideológiát termeltek ki, ami radikálisan szembenáll mindennel, amiről az amerikai liberalizmus elmúlt hatvanéves története szólt. Ezáltal az amerikai kultúra viszont mintha zárt ajtók mögött találná magát az identitáspolitika, a széthúzás és a konszenzus keresésére való teljes képtelenség ketrecében. A kérdés, milyen szellemi fordulat juttathatná ki Amerikát ebből a ketrecből?
Szemlézte: Béndek Ábris
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
