2025. május 8-án fehér füst emelkedett a Szent Péter-tér fölé: az egyház történetében először amerikai – egészen pontosan a chicagói South Side-ról származó – pápa lépett trónra. Hogyan alakítja a származási helye egy egyházfő identitását, miként változtatja meg a helyi turizmust és gazdaságot, s vajon milyen politikai tőkét kovácsolhat ebből egy-egy ország?
XIV. Leó szicíliai bevándorlók unokájaként nőtt fel az Egyesült Államokban, majd húsz éven át szolgált Peruban, ezért hamar megszületett a migráns pápa képe: olyan egyházfő áll az oltárnál, aki saját tapasztalatból érti a határátlépők dilemmáit. A migráns címke kettős. Egyfelől erősítheti az amerikai latinó hívők önbizalmát, másfelől szembemegy a nativista retorikával, amely bevándorlókra hivatkozva politizál.
A krakkói Wadowicéből származó Karol Wojtyła – vagy ahogyan mind ismerjük II. János Pál – ifjúságát előbb a náci, majd a szovjet megszállás alatt élte meg. Pápává választása (1978) után a totalitárius tapasztalatot morális tőkévé formálta: 1979-es lengyelországi látogatásán elhangzott „Ne féljetek!” felszólítása a Szolidaritás mozgalom jelszava lett, amely végül hozzájárult a kommunista blokk összeomlásához.
Ferenc pápa – polgári nevén Jorge Mario Bergoglio – Buenos Aires nyomornegyedeiben szolgált, miközben az ország a katonai diktatúra (1976–83) és a gazdasági válságok sorozata között őrlődött. Válaszul egyszerű életet, utcai pasztorációt hirdetett, ezért lett „a nép pápája”. Ugyanakkor az argentin politikai megosztottság miatt tudatosan kerülte a hazalátogatást pápasága alatt, hogy ne váljon belpolitikai szimbólummá.
A pápa személyisége, valamint vezetői stílusa szorosan összefügg a családi és földrajzi gyökereivel.
Milyen hatással van egy egyházfő annak hazájára gazdasági és turisztikai szempontból? Pillanatokkal az új pápa személyének a bejelentése után egy riport már arról számolt be, hogy Chicago déli oldalán az emberek mozgásba lendültek: zarándok-séták, templomi tárlatvezetések és emléktábla-avatások szerveződnek, akárcsak korábban Wadowicében vagy Avignon tágabb környezetében.
Az első amerikai pápa tehát nemcsak a Vatikánban, hanem a bevándorlók által benépesített chicago-i negyedben is új korszakot nyithat.
A helyi plébániák rövid időn belül múzeumi szárnyat, tematikus városnéző útvonalat és közösségi kávézót terveznek. Céljuk, hogy bemutassák XIV. Leó gyermekkorának helyszíneit – az iskolát, ahol ministrált, a kápolnát, ahol pappá szentelték –, miközben munkahelyeket teremtenek a turizmus és a vendéglátás területein. A Crain’s Chicago Business szerint a South Side idegenforgalmi pluszbevétele elérheti a 40 millió dollárt az első évben.
Egy étterem új különlegességgel a „The Leó” szendviccsel rukkolt elő, míg a nagy baseball rajongó hírében álló pápa tiszteletére a helyi plébánia az új egyházfő kedvenc csapatának stadionjába hirdetett misét.
Chicago archdiocese announces Mass to honor Pope Leó XIV in White Sox stadiumhttps://t.co/BtbhJmsJXG
— America Magazine (@americamag) May 20, 2025
A lengyelországi Wadowice a 20. század végén vált ismertté II. János Pál miatt. A helyi turizmus ugyan pápasága idején lendült fel, de az érdeklődés azóta is töretlen.
Forrás: Polish Geographical Society
Châteauneuf-du-Pape és az avignoni pápaság öröksége szintén példázza, hogy a rang miként alakítja át a tájat. Az UNESCO adatai alapján a palota és a szőlőültetvények évente másfél millió turistát vonzanak, a borfesztiválok pedig 12–15 %-os ingatlanár-emelkedést hoztak.
Akadnak azonban ellenpéldák is. Ferenc pápa szülővárosa – Buenos Aires – nem vált zarándokhellyé, mert a tizenkét éves pápaság alatt egyszer sem tért haza.
II. János Pál esetében a totalitárius rezsimek alatti személyes szenvedés kovácsolta a szabadság morális nyelvét; Lengyelországban a Ne féljetek! jelszó nem csupán lelki felszólítás volt, hanem nyílt politikai üzenet a kommunista hatalommal szemben. Ferenc pápa Buenos Aires-i háttere már egy globális Dél perspektíváját adta: a diktatúra sebei és a villa miseria mindennapjai miatt a társadalmi igazságosságot helyezte előtérbe. XIV. Leó pedig – szicíliai ősök, amerikai neveltetés, perui szolgálat ‒ a korunkra jellemző többközpontú katolicizmust testesíti meg: egyszerre észak-déli, bevándorló-befogadó és latin-angolszász.
E három életút egy ívbe illeszthető. A hidegháborús totalitarizmus (II. János Pál) után a neoliberalizmus válsága (Ferenc) és a migrációs-identitáspolitikai konfliktusok (XIV. Leó) jelzik, hogy a pápa személyes múltja mindig a világ aktuális törésvonalait világítja meg.
A pápák származási „perifériája” gyakran válik a katolikus központ megújításának motorjává.
Wadowice, Buenos Aires szegénytelepei és Chicago South Side mind perifériális terek voltak a választásuk pillanatában, mégis globális jelentőségre tettek szert – hol politikai felszabadító mozgalmak, hol szociális érzékenységet hirdető enciklikák, hol pedig a multikulturális identitás védelme révén.
Chicago most válaszút előtt áll. Ha a város csak gazdasági lehetőséget lát a „pápa-brandben”, könnyen kiüresedhet a történet, ahogyan néhány zarándokhelyen már látszik a „szent szuvenír-gazdaság” fáradása. Viszont, ha a dél-chicagói plébániák a latinó és afro-amerikai fiatalok bevonásával valódi közösségi projekteket indítanak – például ösztöndíjprogramokat, szociális konyhákat az új pápa hitvallása nyomán – akkor a migráns pápa üzenete testet ölthet, s a város valóban hitelesen kapcsolódhat a globális katolicizmushoz. Ebben az értelemben Chicago nemcsak új zarándokállomás, hanem laboratórium lehet, ahol a bevándorlásról szóló világszintű vita a pasztoráció mindennapi gyakorlatává válik.
Szemlézte: Ihász Dániel
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
