Az ukrán háború után az iráni konfliktus ismét emlékezti rá Európát, hogy ideje a védelemmel foglalkozni. Több országban szóba került a kötelező sorkatonai szolgálat. Németországban nemrég új törvényt hoztak, melynek értelmében a katonakorú férfiaknak hosszan tartó külföldi utazás esetén a Bundeswehrtől kell engedélyt kérniük.
A németországi sorkatonaságra vonatkozó törvények legújabb cikkelye szerint minden, tizenhetedik évét betöltött, de negyvenöt év alatti férfinek engedélyre van szüksége ahhoz, hogy hosszan külföldön tartózkodhasson. Németországban jelenleg szükségalapú sorkatonaság működik, ami azt jelenti, hogy nem kötelező bevonulni, de 2026 januárjától
minden katonakorú férfinek egy nyilvántartásba kell regisztrálnia, illetve orvosi vizsgálaton kell részt vennie.
Ha az önkéntesen bevonulók száma nem ér el egy bizonyos szintet, kötelező jelleggel vezethetik be a sorkatonaságot. Az utazáshoz szükséges engedélyt valószínűleg mindenki megkaphatja, amíg ez be nem következik.

Forrás: Statista
Horvátországban 2026 elején megkezdődött az első sorkatonák kiképzése. A kéthónapos program során a behívottakból és önkéntesekből álló csoport önvédelmet, drónirányítást és a túléléshez szükséges alapvető ismereteket tanul. Azok, akik részt vesznek a kiképzésben, illetményt is kapnak.
A NATO országok között tíz olyan van, ahol valamilyen formában kötelező a sorkatonaság.
Dániában például sorsolással döntik el, kinek kell bevonulnia, itt a nőknek is kötelező a szolgálat. Más országok, mint például Lengyelország és Belgium önkéntes alapú kiképzési programokat indított. Litvániában pedig férfiaknak kötelező, nőknek önkéntes a kiképzésen való részvétel.
Problémát jelent minden országban az, hogy a fiatalok nem akarnak sorkatonák lenni. Sok országban pénzbeli és egyéb juttatásokat használnak ösztönzőnek, de ez nem elég ahhoz, hogy a huszonéves és annál fiatalabb korosztály bevonuljon. A nyugati kulturális kontextus mellett, ahol egyre kisebb hangsúlyt kap a hazaszeretet, az sem könnyíti meg a dolgot, hogy a legtöbb országban a sorkatonaság a 18-25 éves korosztályt érinti.
Ez a csoport éppen önálló életének megteremtésén dolgozik, és a többhónapos katonai szolgálat megrekeszti ezt.
Sokan attól tartanak, hogy nehezen tudnak ismét elhelyezkedni a munkaerőpiacon, ha lejárt a szolgálatuk. Dániában és Svédországban a nőknek is kötelező a sorkatonaság, itt kérdés, hogy vajon a progresszív hozzáállás a nemek közti egyenlőséghez kiterjed-e egy olyan helyzetre, ahol valakinek esetleg harcolnia is kell majd. Érdekes továbbá az is, hogy
az ENSZ szerint az alapvető emberi jogokkal nem összeegyeztethető a kötelező sorkatonai szolgálat,
mivel ellentétes lehet bizonyos lelkiismereti meggyőződésekkel. Ennek kiküszöbölésére sok országban, ahol kötelező a sorkatonaság, alternatívaként választható a polgári szolgálat. A legtöbb európai fiatal nagy valószínűséggel nemmel válaszol arra a kérdésre, hogy meghalna-e a hazájáért; egy ilyen környezetben nehéz dolga van azoknak a kormányoknak, amelyek ily módon akarják növelni haderejük létszámát.
Szemlézte: Baranyai Judit
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon