Blog

Így forgatják ki a keresztes háborúk értelmezését

Barack Obama amerikai elnök ISIS-szel kapcsolatos kijelentése, miszerint „ideje leszállni a magas lóról, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a középkorban a keresztények szörnyű tetteket vittek véghez Krisztus nevében”, nagy port kavart a konzervatívok körében. Népszerű a…

Barack Obama amerikai elnök ISIS-szel kapcsolatos kijelentése, miszerint „ideje leszállni a magas lóról, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a középkorban a keresztények szörnyű tetteket vittek véghez Krisztus nevében”, nagy port kavart a konzervatívok körében. Népszerű a baloldalon az a megfogalmazás, miszerint a Nyugat „keresztes háborút” indított az arab államokkal szemben. A Quadrantban publikáló Mervyn F. Bendle szerint azonban ez a kifejezés történelmi szempontból távolról sem helytálló, és a szélsőséges muzulmán terrorszervezetekben sem kellene erősíteni ezt az elképzelést.

Bendle szerint nincs szükség a keresztes háborúk misztifikálására. A keresztes háborúk minden értelemben véve defenzív jellegűek és vallási indíttatásúak voltak. Korántsem hasonlítottak azokhoz a napjainkban zajló harcokhoz, amelyek a neo-iszlamista muszlim szervezetek pusztítását próbálják megfékezni. Inkább a Nyugat megkésett válasza volt ez arra, hogy a muszlimok bő ötszáz évig uralták a keresztény területek nagy részét. Ezeket a földeket II. Orbán pápa felhívására kezdték el visszafoglalni az európai keresztes lovagok. Ennek értelmében tehát túlzás lenne azt állítani, hogy a keresztes háborúk imperialista támadásként érték a békeszerető és védtelen iszlám közösségeket.

Jól példázza az iszlám világ keresztes háborúkhoz való hozzáállását, hogy maga a kifejezés csupán a 19. században került be az arab nyelvhasználatba. Sőt, ez is európai nyomásra történt, ami számos olyan korabeli forrásnak köszönhető, amely a keresztes lovagok barbár, primitív vagdalkozását állítja szembe a művelt és kifinomult arab harcosok jogos önvédelmével. Szaladin szultán legendája is nyugati hatásra terjedt el az iszlám területeken, szintén a 19. század során. Látható, hogy a muzulmán közösségeket korántsem foglalkoztatta annyira ez a kérdés, mint azt az európaiak gondolták.

Hiába született azonban számos cikk és tanulmány a keresztes háborúk motivációinak és történeti hátterének objektív feltárására. Olyan művek, mint például Karen Armstrong Holy War: The Crusades and Their Impact on Today’s World (2001) című könyve, vagy Ridley Scott Mennyei királyság című filme miatt egyre jobban befészkelte magát a köztudatba a barbár-lovagias ellentétpár. A szerző még egy művet említ, amely kiemelt fontossággal bírt az arabok modern keresztes háború felfogásában. Ez Joseph Francois Michaud hatkötetes műve, az Histoire des croisades, amely Franciaország 19. századi algériai és tunéziai területszerzését a 700 évvel azelőtt kezdődő civilizációs misszió folytatásaként értelmezi. Az európai államok arab területekre kiterjesztett fennhatóságát a muszlimok ilyen értelemben tehát imperialista törekvésként, elnyomásként és kizsákmányolásként élték meg.

De miért történt ennyire későn az öntudatra ébredés? A válasz Bendle szerint nagyon egyszerű. Az Oszmán Birodalom akkora területeket foglalt el és tartott uralma alatt évszázadokig, hogy a muszlimok számára egész egyszerűen elhalványult a keresztes háborúk emléke, amikből ráadásul ők kerültek ki győztesen.

Mondhatni, hogy a keresztes háborúk kora egy rövid és nem túl jelentős fejezet volt az iszlám történetében, egészen a 19. század végéig. II. Abdulhamid oszmán szultán uralkodása alatt a birodalom hanyatlásával párhuzamosan felértékelődött a hadjáratok jelentősége. Európa beteg embere fokozatosan vesztett súlyából, és ezért a szultán az őt körülvevő nemzeteket okolta. Felhívást intézett a világ összes muszlim közösségéhez, hogy egyesüljenek egy nagy kalifátus alatt, hogy meg tudják magukat védeni Európa újabb keresztes hadjárataitól.

Napjainkra, ahogy a muszlim világ problémái tovább mélyültek, a pániszlám ideológiát egyre több szélsőséges csoport (al-Kaida, ISIS) kezdte el követni. Tagadva keresztes hadjáratok valódi hátterét, bármi olyan tevékenységet, amely a nagy kalifátus megvalósítása elleni cselekedetként lehet értelmezni – legyen szó a katonai védelmi akciókról válaszképp a terrorista támadásokra –, azt hadjáratnak vették a szent iszlám ellen.

Eszerint a felfogás szerint 2001. szeptember 11-e egy Nyugat ellen irányuló dzsihád-támadás volt, és bármely, a Nyugat által adott válasz csak egy újabb, modern keresztes hadjárat a szent iszlám ellen. A keresztes háborúk kiforgatott értelmezése így történelmi és morális alapjául szolgál a szélsőséges csoportok által elkövetett erőszakos támadásoknak.

A szerző szerint tragikus módon azonban éppen az az állam, az Egyesült Államok a legelnézőbb az ISIS-hez hasonló terrorszervezetekkel szemben, amelyik a legtöbbet tudna tenni a jelenlegi helyzet felszámolásáért és a további atrocitások megakadályozásáért.

Pallagi Petra

Ossza meg másokkal is: