Miközben a koronavírus járvány miatt a nemzetállamok és azok kormányai megbénultak, vagy nagy erőkkel a betegség megfékezésére koncentráltak, addig szép csendben egy csoport komoly befolyást szerzett: az Uniós nagykövetek. Erről a jelenségről értekezik Jacopo Barigazzi a Politico európai kiadásának hasábjain.
Ha valaki nem ismerné, a rendszer rendkívül egyszerű. Mind a 27 tagállam küld nagyköveteket az EU-ba. E személyek vezetik országaik Uniós Állandó Képviseletét, amelynek keretein belül formális és informális úton képviselik a kormányaik érdekeit. Az Uniós nagyköveti szinten legtöbbször technikai (kevésbé politikai) tárgyalások zajlanak. Az állandó nagyköveteket Coreper-nek is nevezzük, ami a francia Comité des représentants permanents (állandó képviselők bizottsága) szóból ered.
A szóban forgó diplomaták termesztésen Brüsszelben dolgoznak. A lap szerint miközben az országok vezetői sokáig csak online tudtak találkozni, addig a Coreper-ek fizikálisan is tudtak tárgyalni más tagállamok képviselőivel. Barigazzi szerint
ezzel óriási előnyre tettek szert, hisz így több információhoz is juthattak, így a szerepük is megnőtt. A megszerzett információk átadása miatt pedig közvetlen kapcsolat alakult ki a Coreper-ek és a kormányfők között.
A lap úgy látja, hogy ez kihatással van az Uniós intézmények közötti erőviszonyokra is. A nagykövetek ugyanis mindig is a tagállamok érdekeit követik, így a nemzetállamok képviselete erősödött, elsősorban a Bizottság és másodsorban a Parlament kárára. A Coreper-ek jelentőség növekedésének azonban nem mindenki örül. A Politico egyes forrásai szerint néhány tagállami miniszter nemtetszését fejezte ki, hogy nem ő utasítja a nagyköveteket, hanem fordítva. A lap szerint ezzel a trenddel tovább erősödött a háttéralkuk és a zárt szobás tárgyalások rendszere is, ami komolyan csökkenti az Uniós döntéshozatal átláthatóságát. Az állam-és kormányfőket tömörítő Európai Tanács vagy a szakminiszterek által irányított Európai Unió Tanácsa sokak szerint amúgy is egy „feketedoboz”. A Coreper rendszer pedig egy újabb sötét folt, egy újabb zárt ajtó ebben a sémában. Míg ugyanis a miniszterek vagy a kormányfők rendelkeznek bizonyos szintű demokratikus felhatalmazással vagy elszámoltatási lehetőséggel, addig a kiküldött diplomaták nem. Mint már korábban említettünk a szóban forgó diplomaták „békeidőben” többnyire technikai vagy szakpolitikai kérdésekkel, részletekkel foglalkoznak.
A járvány miatt a nagyköveteknek azonban egyre több politikai kérdésben és döntésben is szerepet kellet vállalniuk.
A lap szerint az egyik legnagyobb kihívás az utóbbi időben a 10 millió extra vakcina szétosztása volt. A dózisok kiosztására inkább politikai, mintsem pusztán szakmai indokok miatt került sor. Az osztrák kancellár Sebastian Kurz szerint ugyanis egyes tagállamok nem egyenlő módon részesülnek a közös Uniós vakcinaelosztási rendszerben oltóanyagból. Sokak szerint a fiatal kancellár ezzel a csörtéjével csak a körülötte kirobbanó botrányokról akarta elterelni a figyelmet.
A lap által megszólított diplomaták szerint egyébként a tárgyalásaikat nagyban segíti az a tény, hogy többen már évek óta együtt dolgoznak, ezáltal egy igen komoly kollegialitás alakult ki. A hazugság, mint diplomáciai eszköz így itt kevésbé érvényesül, hisz akkor elveszne a tárgyaló felek közötti kölcsönös bizalom. A megkérdezett Coreper-ek szerint nagyon fontos elem megszabni a vörös vonalakat, így megkönnyítve a tárgyalást. Ha ugyanis látják, hogy mi az, ami egy tagállamnak teljes mértékben elfogadhatatlan, akkor azt a kérdést nemigen, vagy csak nagyon ritkán, vész esetén erőltetik.
Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell
