Blog

Ízesített dohány: betiltva Amerikában

A Képviselőház elfogadta a törvényjavaslatot az ízesített e-cigaretták és dohányáru betiltásáról, annak ellenére, hogy néhány demokrata szerint ez az afroamerikai fogyasztókat helyezheti aránytalanul hátrányos helyzetbe – írja cikkében a National Review.

A javaslat 213-195 arányban lett megszavazva annak reményében, hogy a tinédzserek e-cigi fogyasztását talán lassíthatja. A rendelet a mentolos dohányárut is tiltaná, amit viszont nagy részben a feketék használnak, így felmerült e kisebbség aránytalan hátráltatásának veszélye.

Yvette Clarke képviselőnő a The Hill lapnak azt nyilatkozta, hogy „ha a mentolos dohányárut is betiltják, akkor a rendelet csak egy újabb okot ad majd a rendőrségnek, hogy feketéket vegyen elő az utcai motozásokon”. 

Bobby Rush, aki szintén a Kongresszusi Afroamerikai Csoport képviselője, cáfolta Clarke állítását, és azzal érvelt a rendelet mellett, hogy „a dohányáru, különösen a mentolos dohányáru szívása hozzávetőlegesen évi 45 ezer afroamerikai halálához vezet”. 

Az e-cigaretta hívei kitartóan védik a terméket és úgy érvelnek, hogy statisztikailag sokkal kevesebb kárt okoz, mint a hagyományos cigaretta.

Szemlézte: Buzási Ramóna