Blog

Jobban van Boris Johnson

A koronavírussal megfertőződött brit miniszterelnököt már kiengedték az intenzív osztályról, de egy ideig még kórházban fog maradni – tudósít az Independent.

A koronavírussal megfertőződött brit miniszterelnököt már kiengedték az intenzív osztályról, de egy ideig még kórházban fog maradni – tudósít az Independent.

A Downing Street március 27-én jelentette be, hogy Johnson elkapta a vírust, de akkor még a házi karantént tartotta a legjbb megoldásnak. Április 5-ére azonban jelentősen romlott az állapota és végül a londoni Szt. Tamás Korház intenzív osztályára szállították.Pár nap alatt a miniszterelnök egészségi állapota stabilizálódott, majd határozottan jobban lett a kormányfő. Nagypénteken már képes volt kiszállni az ágyból és rövid sétákat tenni a korházban.

Dr. Chris Smith, a kezelőorvosa és a Cambridge Egyetem professzora és szerint Johnson még hetekig „gyenge és kimerült” lesz, így a gyógyulás nem jelenti, hogy teljes mértékben visszaállhat a munkába. Az mindenesetre jó jel, hogy lélegeztetőgépre nem volt szüksége, de így is „hetekbe kerülhet, míg újra a régi önmaga lesz” – fogalmazott Dr. Smith.

Hasonló nyilatkozatot tett Stanley Johnson, a kormányfő édesapja is a Downing Street-i sajtótájékoztatón. Szerinte Borisnak mindenképpen szüksége lesz egy pár hetes pihenőre mielőtt újra beleveti magát az ország gondjaiba. Stanley Johnson továbbá az egész család mérhetetlen háláját közvetítette az egészségügyi dolgozók felé, és elmondta, hogy a fia betegsége félreértelmezhetetlen jele annak, hogy ezt a vírust mindenkinek komolyan kell venni.

Boris Johnsont távollétében külügyminisztere, Dominic Raab helyettesíti a kormány élén, de minden fontos kérdésben rendszeresen konzultál a korházban fekvő miniszterelnökkel. Abban (a valószínűtlen) esetben, ha Johnson belehalna a vírusba, akkor a törvény szerint szintén Raab lenne automatikusan az új miniszterelnök, legalábbis az előrehozott választásokig. Ettől viszont egyelőre nem kell tartanunk.

Szemlézte: Orbán Tamás