Blog

Kaotikus lett a Trudeau-turné Indiában

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök ötnapos diplomáciai látogatáson vett részt Indiában, mely során Narendra Modi indiai kormányfővel is tárgyalt – írja a BBC News.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök ötnapos diplomáciai látogatáson vett részt Indiában, mely során Narendra Modi indiai kormányfővel is tárgyalt – írja a BBC News.

A kanadai és az indiai kormányfő közös sajtótájékoztató keretében tett ígéretet a terrorizmus és a vallási szélsőségesek elleni harc megerősítésére. Mindkét ország vezetője elmondta, elkötelezettek a két ország közötti politikai és gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért. A két ország kormányának delegációi kereskedelmi, védelempolitikai, klímapolitikai és nukleáris energiaügyi kérdésekben egyeztettek, valamint írtak alá kétoldalú megállapodásokat.

A látogatás miatt több indiai és nyugati sajtóorgánum is kritizálta a kanadai miniszterelnököt, mivel – állításuk szerint – Trudeau sztereotipikusan kezelte az őt és családját fogadó indiai közönséget. A diplomáciai kellemetlenségeket tovább erősítette, hogy a két delegáció közötti hivatalos vacsorára egy közismert szikh szeparatista szélsőségest is meghívtak a kanadaiak.

Jaspal Atwal szikh szélsőséges aktivistát 1986-ban hivatalosan is elítélték egy indiai miniszter elleni merénylet ügyében. A meghívást a kanadai kormányfő később hibának minősítette. Ugyanakkor az indiai kritika továbbra is fennáll, mivel véleményük szerint Trudeau kormánya nem ítéli el az indiai szikh szeparatizmust.

Szemlézte: Istrate Dominik