Blog

Készen áll az EU a Brexitre

Egy egységes Európai Unióval kell majd tárgyalnia Theresa Maynek az Unióból való kilépéssel kapcsolatban, mivel a Brexittel kapcsolatos fő irányvonalakkal mind a 27 tagállam egyetért. Donald Tusk, az Európai Bizottság elnöke emiatt bizakodó, miközben a brit miniszterelnök kemény…

Egy egységes Európai Unióval kell majd tárgyalnia Theresa Maynek az Unióból való kilépéssel kapcsolatban, mivel a Brexittel kapcsolatos fő irányvonalakkal mind a 27 tagállam egyetért. Donald Tusk, az Európai Bizottság elnöke emiatt bizakodó, miközben a brit miniszterelnök kemény tárgyalásokra számít.

„Az EU27–nek egységesnek kell maradnia” – derűlátóan beszélt a britekkel való kilépési tárgyalások menetéről Donald Tusk, aki a Brexit után is közeli és erős kapcsolatot kíván fenntartani Nagy-Britanniával. Theresa May eközben már az Egyesült Királyság ellen egységesen felsorakozó tagállamokról beszél.

Theresa May már javában mozgósítja híveit a június 8-án tartandó brit választásokra készülődve. Szerinte minden rá, és a konzervatív jelöltekre leadott szavazat megerősíti a pozícióit az EU tagállamok vezetőivel szemben a tárgyalóasztalnál ülve. „Lesz olyan, hogy ezek a tárgyalások keménnyé fognak válni. Mégis, az ellenfeleink akkor próbálják megzavarni mindezt, amikor a 27 többi európai ország fel fog ellenünk sorakozni” – mondta a miniszterelnök egy kampányrendezvényen.

May részéről a harcias retorika nem véletlen: miközben hazájában igyekszik megerősíteni a saját pozícióját a választásokkal, az uniós tagállamok egyöntetűen elfogadták az Egyesült Királysággal való tárgyalásokról szóló irányvonalat és keretrendszert. Így az EU teljesen készen áll a Brexit-tárgyalásokra, és vannak elképzelései annak kimeneteléről.

Konkrét uniós tervek tehát léteznek a Brexit–tárgyalásokkal kapcsolatban, mellyel kapcsolatban más EU–s vezetők is rendkívül optimisták. Donald Tusk szerint legelőször is az Egyesült Királyság kilépésének feltételeiről, az országban levő EU-állampolgárok helyzetéről, és Észak-Írországról kell tárgyalni, majd ezután lehet rátérni a jövőbeli kereskedelmi egyezményekre. „Mielőtt megbeszélnénk a jövőnket, először is gondosan és tisztességesen kell rendeznünk a múltat” – tette hozzá az Európai Tanács elnöke.

A tárgyalásokkal kapcsolatban több EU tagállam vezetője is megszólalt. Így tett például a már csak pár hétig regnáló Francois Hollande francia elnök is, aki szerint a briteknek valamilyen árat mindenképpen fizetniük kell a kilépésért: „Nem léphetünk fel büntetően, de egyértelművé kell tennünk azt, hogy Európa tudja, hogyan védje meg az érdekeit, és Egyesült Királyság rosszabb pozícióban lesz az EU–n kívül, mint benne”.

Azt a feltevést, hogy Theresa May megerősítheti a pozícióit az előrehozott választások után, Hollande visszautasította: „Megértem ezt az érvet, de ez nem befolyásolja az EU-t, melynek alapelvei és céljai már rögzítve vannak”. Hasonló véleményen volt Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök is, aki szerint ez egy olyan belső probléma, amelyet a konzervatívoknak otthon kell megoldaniuk.

Tusk kifejezte elégedettségét az EU–tagállamok között kialakult egység fölött is: „Jelenleg erős támogatást érzek az EU–s intézmények részéről, beleértve a 27 tagállamot és az Európai Parlamentet is. Tudom, hogy ez egy egyedi állapot, de biztos vagyok benne, hogy nem fog megváltozni”.

A lengyel politikus kitért a britekkel való kapcsolat jövőjére is, amelyet pozitívnak lát. „Semmi kétség afelől, hogy a jövőben közeli és erős kapcsolatot kívánunk ápolni az Egyesült Királysággal”. Úgy néz ki tehát, az Európai Unió tagállamai számára végre létezik egy kérdés, mellyel kapcsolatban egységesen tudnak fellépni.

Szemlézte: Illés Gergő