Philip Giraldi, a The American Conservative szerzője szerint szerint Izrael, Törökország és az Öböl–menti arab államok szívesebben látják Szíriát káoszba süllyedni, mintsem hogy újra az Aszad–kormány kezébe kerüljön.
Az ENSZ Alapokmánya szerint a béke veszélyeztetése, annak megszegése, illetve támadó cselekmények esetében a szervezetnek kötelessége fellépni katonai vagy egyéb eszközzel, hogy helyreállítsa a nemzetközi békét és biztonságot.
A nürnbergi per 1946-os ítéletében alapozta meg a béke elleni bűncselekmény és az agresszió fogalmát. Eszerint nem önvédelemből történő erőszak alkalmazása egy másik állammal szemben, egy mindennél súlyosabb háborús bűn, amely puszta gonoszságból fakad. Az Egyesült Államok Alkotmányának I. cikkelye pedig kizárólag a Kongresszusnak ad felhatalmazást hadiállapot kinyilvánítására, az elnök pedig csak hirtelen vagy közvetlen fenyegetés esetén indíthat háborút. Ez alól, 2016 óta csak az Al-Kaida és szövetséges szervezetei elleni ellentámadások képeznek kivételt.
„Hogy történhetett tehát, hogy április 6-án, egy ENSZ–tagállam megtámadott egy nemzetközileg elismert szuverén kormányt?” – teszi fel a kérdést Giraldi. A szerző szerint a szíriai kormányerők elleni amerikai rakétatámadás nem csak nemzetközi jogot sért, hanem az Egyesült Államok alkotmányába is ütközik, mivel Washingtont nem érte közvetlen fenyegetés vagy támadás, és bizonyára háborúban sem állt. A szíriai kormányt nem támogatta sem az Al-Quaida, sem annak szövetséges szervezetei. Épp ellenkezőleg, saját maga harcol terrorista csoportok ellen, hogy visszafoglalja az állam szuverén területeit.
Az Alapokmányban lefektetett szabályok ellenére az ENSZ mégsem lép fel az Egyesült Államokkal szemben, hiszen minden bizonnyal élne vétójogával, ha szankciókat fogadnának el a tagállamok.
Az Egyesült Államok már jóval az Arab Tavasz damaszkuszi eseményei előtt, 2006-ban próbálkozott először aláásni az Aszad-rezsim hatalmát. Akkoriban kormányellenes felkelőket fegyverzett fel abban a reményben, hogy egy nyugatbarát szíriai kormányt sikerül hatalomra juttatni. Jelenleg Washington párhuzamosan a szíriai kormányerőkkel támadja az Iszlám Államot, illetve az Al-Kaidához kötődő a-Ansar terrorista csoportot, miközben Aszad lemondását követeli és a polgárháborús feleket asztalhoz ültetné béketárgyalásokra. Eddig viszont figyelmen kívül hagyták annak a veszélyét, hogy a szíriai kormány hiánya hatalmi vákuumot teremtene, amelyet ezután radikálist iszlamista erők tölthetnének be.
Az Egyesült Államokon kívül Szaud–Arábia és Katar szintén illegális háborút folytat Szíria ellen. Az arab államok már a polgárháborús harcok 2011-es kezdete óta támogattak szakadárokat pénzzel, illetve fegyverekkel. A szaúdiak szemét legfőképp az szúrja, hogy Aszad az ellenséges Irán, a síita Libanon és a Hezbollah szövetségese. Tehát ha a szíriai helyzet stabilizálódna, komoly hatalomvesztéssel járna ez a szunnita vezetésű államok számára.
Törökország szintúgy nem szeretne újra egy erős, Aszad-vezette kormányt látni. Ankara főleg amiatt aggódik, hogy az Aszad-kormány egy kurd igazgatású területet hoz létre a nehezen védhető török–szíriai határ mentén és kurd terroristákat támogat majd. A kaotikus polgárháborús helyzet fenntartása tehát célja Törökországnak, amely támogatta az Iszlám Államot, harcosainak orvosi ellátást nyújtva és Törökországon belüli sejtjeik működésének megtűrésével.
Izrael már több mint 20 éve szeretné destabilizálni Szíriát. Az 1982-es Yion–terv szerint az ország biztonságát csak úgy lehet biztosítani, ha a szomszédjai szükség esetén akár izraeli beavatkozással szétesnének a régi törzsi, etnikai és vallási közösségekre. Egy fragmentált arab világ és a palesztinok áthelyezése Jordániába megszüntetné az Izrael elleni fenyegetéseket. Ugyan a Yion-terv sosem vált hivatalos kormánystratégiává, példaként szolgálhat a Tel Aviv-i vezetés számára, amely szisztematikusan támadja és gyengíti olyan országok kormányait, amelyek veszélyt jelenthetnek Izrael számára. Izrael több támadást is indított szíriai haditámaszpontok és -egységek ellen, amelyhez valószínűleg Washingtontól nyújtott rakétákat vetett be.
„Az Egyesült Államok szövetségei csak szavak szintjén léteznek, a valóság máshogy néz ki. A szaúdiak, katariak, törökök és izraeliek mind ágyba bújnak vagy bújtak már terror szervezetekkel, azokkal, amelyeket az Egyesült Állam meg akar semmisíteni” – írja Giraldi.
A Trump-adminisztráció nem valószínű, hogy fellép Izrael ellen, mivel az ország meglehetősen sok szenátor támogatását élvezi. Az elnök Törökországgal sem fog ujjat húzni, hiszen a már most kontrollálhatatlan szíriai helyzetet nem szeretné súlyosbítani. A szaúdiak továbbra is a háttérben meghúzódva fognak pénzükkel befolyást vásárolni és irányítani a narratívát.
A kérdésre, miszerint „Ki felel a Szíriai háborúért?”, a válasz egyértelműen „Nagyjából mindenki” – zárja a cikket Giraldi.
Szemlézte: Daam Alexandra
