Afganisztánban percről percre változik a biztonsági környezet, ahogyan közeledünk augusztus 31-éhez, amikor az Egyesült Államok és szövetségesei végleg kivonulnak az országból. Az ingatag helyzetet jól példázza, hogy csütörtökön délután is óriási robbantások történek a kabuli reptér környékén. A Spectator magazin most a közép-ázsiai országban megtalálható, még létező tálibellenes mozgalmat és annak vezetőjét mutatja be.
A tálibok ugyanis még nem ellenőrzik egész Afganisztánt, hiszen a Kabultól mintegy 100 mérföldre, északra fekvő Pandzssir-völgy meghódítatlan maradt. Miközben sok afgán politikus elmenekült az országból, Ahmad Maszúd - az afgán tálib-ellenes Nemzeti Ellenállási Front vezetője - néhány ezer követővel megfogadta, hogy ha ki is tör a háború, „az utolsó leheletig” harcolni fognak. Ígéretüket próbára is teszik a tálibok: ezen a héten harcosok százai léptek a völgy területére, és ostromra készülnek.
A mindössze 32 éves Maszúd a „pandzssíri oroszlánnak” nevezett Ahmad Shah Maszúd fia, akinek elképesztően leleményes gerillakampányai és a Pandzssir-völgy védelme végül a demoralizált orosz hadsereg teljes visszavonulásához vezetett, és minden bizonnyal hozzájárult a Szovjetunió összeomlásához.
Milyen ember is Ahmad Maszúd? Apjával ellentétben, aki harminc éves korára már több éves harci tapasztalattal rendelkezett, soha nem harcolt még. Mindazonáltal politikai és katonai stratégiák terén jól képzett.
Külföldi kadétként részt vett a világhírű angol Sandhursti Királyi Katonai Akadémia képzésén, háborús tanulmányokat hallgatott a King’s College-ben, és nemzetközi politikát tanult a londoni City University-n.
Egyetemi értekezését – nem meglepő módon - a tálibokról írta. Figyelemre méltó, hogy bár csak 2016-ban tért vissza Afganisztánba, és alig két éve aktív politikailag, máris ő vezeti Afganisztán utolsó ellenállását.
Apját még azelőtt megölték, hogy Ahmad Maszúd elérte volna a tinédzser kort. Oszama bin Laden kezdeményezte a meggyilkolását, két nappal 2001. szeptember 11. előtt, egy kamerába rejtett bombával. Fiának kellett átvennie apja holttestét, amikor helikopterrel visszahozták a Pandzssirba. Mindez kétségtelenül meghatározta fiának jellemét és karrierjét. Apja temetését végig követhette a világ: tádzsik törzsek tízezrei kísérték utolsó útjára, míg a koporsót szállító páncélautón egy elhagyatott 12 éves gyermek ült, aki időnként a tömeg felé emelte a karját. Ez az akkori 12 éves gyermek most az afgán Nemzeti Ellenállás Frontjának vezetője.
A cikk írója, John Casey, a Cambridge-i Egyetem munkatársa elismerően beszél erről az akkor összetörtnek tűnő gyerekből lett férfiról. Először Londonban találkozott vele egy afgán barátja révén. Aztán két évvel ezelőtt pár hetet töltött Afganisztánban, az idő nagy részében az ő társaságában. Rögtön nyilvánvaló volt, hogy imádja néhai apját, aki zseniális katonai stratéga és hithű muszlim volt; még a csata hevében is imádkozott. Nagyon szerette a költészetet és verseket is olvasott katonáinak. Ennek szellemében Ahmad Maszúd is ragaszkodott a vacsora utáni versolvasáshoz. Majd elmesélte egy különös álmát a szerzőnek: a feleségével fekszenek az ágyban, amikor az apja belép a szobába, így elküldi a feleségét teát főzni. Apja így szól hozzá: „Be kell fejezned, amit elkezdtem.” "De hogyan? Nem lehetek politikus. Soha nem tudtam nyilvánosan beszélni - a szavak egyszerűen nem jönnek a számra.” Az apja azonban folytatta: "Neked kell. Már nem vagyok itt, hogy ezt megtegyem.”
Felébredt, és attól a pillanattól kezdve rájött, hogy tud szólni a tömegekhez, és minden tétovázása teljesen elmúlt.
És mindez tovább élt a valóságban is – folytatja John Casey. Amikor Maszúd úgy döntött, hogy elkezdi politikai karrierjét, a különböző konzultációkon - legyen az akár az egykor apja mellett harcoló idősebb férfiakkal vagy azon fiatalemberekkel, akik össze akartak állni Pandzssir oroszlánjának örökösével - teljesen folyékonyan beszélt. Stílusa - ellentétben sok afgán politikuséval - beszélgető és magyarázó volt. Tiszteletben tartotta hallgatóságát és feltételezte, hogy részletesen akarják hallani a jövőre vonatkozó elképzeléseit. Több ilyen találkozón is volt vele a cikk írója. Az egyik alkalommal mintegy 16 ezren sétáltak felfelé a völgyben, közel apja mauzóleumához, csak azért, hogy hallhassák őt beszélni. Az első sorokat veterán parancsnokok foglalták el - magányos, kifejező arcú férfiak, akik a nyolcvanas években Ahmad Shah Maszúddal harcoltak a szovjetek, majd a kilencvenes években a tálibok ellen.
Saját népe támogatja őt, a kérdés azonban az, hogy vajon képes lesz-e szembeszállni a tálibokkal? A Pandzssir-völgy apró, és most nincsenek olyan fegyveres szövetségesei, mint az apjának, amikor az Északi Szövetséget vezette. Ha a tálibok a következő napokban vagy hetekben lerohanják a völgyet, az nem sok jót ígér. Ugyanakkor, ha tovább bírja a megpróbáltatásokat, akkor
kiemelkedő alakká és akár a többi kisebbség vezetőjévé válhat Afganisztán-szerte.
A szerző szerint pedig közösen felvehetnék a harcot a tálibokkal szemben. Amennyiben minden esély ellenére Maszúd valóban túléli a Pandzssir-völgyben hamarosan bekövetkező konfliktust, akár elérheti apja elképzelését a decentralizált Afganisztánról.
Szemlézte: Spiesz Bianka
